Sport

2013.03.08. 16:30

A Körmend az Alba Fehérvárt fogadja

Körmend - A legjobbak között folytatja a bajnokságot a Lami-Véd Körmend csapat a férfi kosárlabda élvonal középszakaszában. A körmendiek első vendége az alapszakasz győztese, az Alba Fehérvár lesz szombaton 18 órától.

Németh Zsolt

Omar Krayem nélkül, tehát egy légiós hátránnyal vág neki az újdonságként bevezetett középszakasznak a piros-fekete gárda. A sorozatos rangadók előtt mégsem ez a legfőbb gond a Rába partján, hiszen ez a döntés tudatos volt a klub részéről. Az viszont kevésbé kiszámítható, hogy ki milyen egészségi állapotban van éppen. Farkas Attila peches volt a Paks ellen, hiszen alig állt be, máris ülhetett a padra. Egy ütközés során a csípőcsontjára esett, emiatt sokáig nem tudott edzeni. Grebenár Pétert egy hét elején szerzett húzódás, Fodor Gergelyt pedig korábbi bokasérülése hátráltatta.

Hencsey Tamás (balról)  csapata a helytállásra törekszik a felsőházban. Grebenár Pétert (szemben balról) húzódás,  Fodor Gergelyt (jobbról) korábbi bokasérülése hátráltatta a Fehérvár  elleni  felkészülésben. Fotó: Szendi Péter

- Mindenképpen a helyén kell kezelnünk ezt a helyzetet, hogy a legjobbakkal játszhatunk - mondta egy nappal a mérkőzés előtt Hencsey Tamás, a piros-feketék vezetőedzője. - Szerencsénk is volt, nem szabad elfelejtenünk. Ráadásul most már csupa nehéz mérkőzés következik, csak erős ellenfelekkel játszunk. Némely csapatban négy külföldi szerepel, nálunk viszont ketten maradtak. De most is azt mondom, ha jó védekezünk és dobunk, mint például a Paks ellen, akkor itthon bárkire veszélyesek lehetünk. A legfontosabb az, hogy a mérkőzések végén elmondhassuk, hogy mindent megtettünk a győzelemért. Szeretném ezúton is megköszönni a szurkolóink biztatását, és hogy kitartottak mellettünk a nehezebb időkben is. Emiatt külön öröm, hogy a felsőházban lehetünk, hiszen megajándékozhatjuk őket ilyen remek találkozókkal. Sajnos a sérülések miatt csak csütörtökön tudtunk először öt-öt ellen játszani, és még nem tiszta, hogy kire számíthatok. Golomán Gyuri sem lesz egy U 18-as meccs miatt. Nehéz lesz, hiszen a fehérváriak - ha Hollist is tekintjük - akkor öt külföldivel és két válogatott játékossal bírnak. Bármelyik felállásban nagyon erősek, egész szezonban kiegyensúlyozottan játszottak. Nem voltunk ellenük esélytelenek az alapszakaszban sem, de akkor nekik nagyon kijött a lépés. Nekünk most is a győzelem lesz a célunk, és ha ezért mindent megtettünk, akkor bármi történhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!