Sport

2016.04.29. 18:35

A következő szezonrakészül a futsalcsapat

Szombathely - Bár még nem ért véget a 2015/2016-os szezon sem, a Swietelsky-Haladás VSE NB I-es futsalcsapatának a vezetősége már a következő bajnokságra készül.

Tóth Gábor

- Már hetekkel ezelőtt megkezdtük a tárgyalásokat a játékosokkal a szerződéshosszabbításról - árulta el Somfalvi Csaba, a Swietelsky-Haladás VSE NB I-es futsalcsapatának szakosztályvezetője.

A következő idényben is Lódi Tamás irányítja a csapatot Fotó: Unger Tamás

- Örömmel jelenthetem be, hogy mindenkivel megegyeztünk, nem távozik senki a keretből. Megegyeztünk a saját nevelésű Hajmási Milánnal is, ám időközben érte bejelentkezett a Győri ETO - így az ő sorsa még kérdéses. Szeretnénk frissíteni, erősíteni is a keretet, két-három játékos szerződtetését tervezzük. A kiszemeltekkel egyeztetünk, néhány hét múlva konkrét nevekkel is szolgálhatok. A szakmai munkát a következő szezonban is Lódi Tamás irányítja. Minőségi szakember, komoly kapcsolatrendszerrel rendelkezik, és elégedettek vagyunk a hozzállásával is. Edzőnk azonosult azon elképzeléseinkkel is, miszerint fokozatosan be kell építeni a helyi fiatalokat az első csapatba - mint történt ez többek között Hajmási Milán, Sipos Gergő vagy Rácz Bence esetében. A klub anyagilag stabil, az utánpótláscsapataink jól szerepelnek, vagyis minden adott a hasonlóan sikeres folytatáshoz - zárta szavait Somfalvi Csaba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!