Sport

2017.06.18. 18:15

A legsikeresebb szezonjukat zárták a tekések

Répcelak - Bár a bajnokságban nem sikerült az előrelépés, ötödszörre is bronzérmes lett a Répcelaki SE férfi tekecsapata, mégis az eddigi legsikeresebb szereplést jegyezhették fel a klub krónikájában, hiszen megnyerte a nemzetközi NBC Kupát.

Horváth Erika

A 2016/2017-es szezonban négy bajnoki bronz után fényesebb érem elérését tűzte ki célul csapata számára Kiss Zsolt. Ezt nem sikerült teljesíteni.

- Minimális dolgokon múlott. A hazai győzelem után a szeged elleni idegenbeli vereségre számítottunk, de becsúszott két nem várt vereség is az FTC otthonában és itthon, a Zalaegerszeg ellen - idézte fel a nem éppen kedves emléket a vezetőedző. - A Fradi ellen 5, a ZTK ellen 12 fa hiányzott a fordított eredményhez. Az utóbbi meccsen jól is gurítottunk, de az egerszegieknek még jobban ment, megszakították a másfél éve tartó hazai veretlenségünket. Akkor nagyon csalódottak voltunk. Már nem kesergünk, ami késik, nem múlik. Nagyon jó, fiatal, ambiciózus csapatot sikerült kialakítanunk, amely kiegészülhetett egy nagy vezéregyéniséggel, Kakuk Leventével - ő a szakosztály első magyar bajnoka, ráadásul mindhárom egyéni számot ő nyerte.

A mögöttünk hagyott szezonban sem hiányzott a nemzetközi porondról a Répcelak. Sőt, a két évvel ezelőtti bronz és a tavalyi ezüst után sikerült hazahozni a harmadik számú európai trófeát, az NBC Kupát.

- Némi akadály után sikerült felkapaszkodnunk a dobogó legfelső fokára. Elsőre nem kerültünk be a négy közé, de helyt adtak a német csapat elleni óvásnak - a megengedettnél több légióst szerepeltettek. Az idei csapat-vb-n is bebizonyosodott, hogy igazunk volt, az a játékos, aki ellen kifogással éltünk, román színekben indult. Szárnyat adott a csapatnak, hogy mégis bejutottunk az elődöntőbe; az utolsó két meccsünkön álomeredményeket értek el a fiúk - a 3970 fa csapatrekord is. Ismét szerepelhettünk a Bajnokok Ligájában; ha búcsúznunk is kellett a negyeddöntőben, elmondhatjuk, hogy itthon megszereztük az előző évben győztes német Zerbst skalpját.

A játékosok egyéni értékelésében Kakuk Leventét említette az első helyen Kiss Zsolt.

- Nemcsak a teljesítménye volt extra, emberileg, csapatkapitányként is rengeteget segített, edzésen is a legtöbbet hozta ki magából. A fiatalok is igyekeznek az ő mentalitását átvenni. A másik világbajnokunk, Zapletán Zsombor is mindig hozta a klasszisát. Vörös Milánnak és ifj. Brancsek Jánosnak döcögősen indult a szezon, a második félévben azonban mindketten nagyon jól teljesítettek.

A répcelaki játékosok most pihenőjüket töltik, július 18-án kezdik meg a felkészülést a következő idényre. Kiss Zsolt elárulta: egy változás várható a csapatban, a Szuperligából kiesett Vasasszonyfa legjobbja, Horváth Zoltán náluk folytatja. Tovább javítgatják a tekepályát, az üzemeltető vállalta, hogy a nekifutótér kissé megsüllyedt deszkáit kicserélteti. És nagyon jó hír, hogy a város, a sportegyesület és a vállalkozók - ahogy eddig, ezután is - lehetővé teszik, hogy még eredményesebb szakosztályt építhessenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!