Sport

2015.11.20. 18:07

A világbajnok karatés fogorvosnő sikere

Lövő-Sopron-Tokio – Az első helyet szerezte meg Szepesi Csenge november elején a tokiói karate világbajnokságon.

Tersztyánszky Krisztina

A fiatal fogorvosnő 14 éves koráig Lövőn élt, ahol édesapja állatorvosként, édesanyja pedig fogorvosként dolgozott. Ezután Sopronba került, majd Bécsben végzett az orvostudományi egyetem fogorvosi karán. Jelenleg az osztrák fővárosban egyetemi gyakorlatvezetőként, Sopronban pedig a magánpraxisában dolgozik. Munkája mellett azonban a heti 10-12 karate edzésre is tud időt szakítani – ennyi minimum kell, hogy magabiztosan mozogjon a tatamin.

Fotó: Fekete Tamás

Csenge hároméves kora óta sportol. Kezdetben úszott: 16-17 éves korában a magyar bajnokság egyik legsikeresebb női úszójaként tartották számon. Aztán váltott. Véletlenszerűen döntött a karate mellett, és ebben a sportágban is ugyanazzal a pozitív hozzáállással edzett tovább. Ma már tudja, hogy szerencsés volt a választása. A soproni Kamikaze Egyesület versenyzője, edzője Polacsek Zoltán. A kvalifikációs versenyek, Európa-bajnokságok után most már a sportágban elérhető legnagyobb sikert is a magáénak mondhatja. Annak ellenére, hogy eljutott a csúcsra, egyelőre nem fontolgatja, hogy visszavonul a versenysporttól.

– A verseny előtt a felkészülés nagyon nehéz volt, de beérett a munkám gyümölcse – mondja a sikeres sportoló. – Úgy érzem, most tartozom mindenkinek a folytatással, továbbra is látok fantáziát az edzésben.



A siker titka Csenge szerint talán az, hogy az ember az egész gyerekkorát, fiatalkorát úgy építse fel, hogy a munkája egyszer beérjen. Nagyon sokat köszönhet a szüleinek, a szurkolóinak, a lövőieknek, akiktől nagyon sok szeretetet kap. Úgy érzi, életében a munka és a sport remekül kiegészíti egymást. Bár a sportban a test elfárad, a szellem viszont felfrissül, jobban fog az ész. A karate mellett a futás, az aerobik és a cross fit a kedvenc kiegészítő sportágai. 

A világversenyre családjával és barátaival utazott: megragadta az alkalmat, hogy a nyugalom szigete, Japán minden szépségét végiglátogassa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!