Sport

2017.06.11. 17:25

A ZTE-é a bronzérem, a Körmend negyedik

ZALAEGERSZEG - Negyedik helyen végzett a férfi kosárlabda-bajnokságban az Egis Körmend csapata, miután a bronzcsata második mérkőzését is - igaz, drámai küzdelemben - a Zalakerámia-ZTE KK együttese nyerte meg.

Kerkai Attila

Miután a bronzcsata első mérkőzését Körmenden sikerült megnyernie a ZTE-nek, az egerszegi hívek hazai környezetben ünneplésre készültek. A Körmendből hiányzott a szerdán kiállított Parrish Petty és a megsérült Sterling Gibbs, viszont már vállalta a játékot Lenzelle Smith, aki kihagyta az előző találkozót.

Az egyenlítésre készülő vasiak nagyon elszántan kezdtek (8-12), ám hamarosan már a ZTE járt előrébb (26-19). Érezhető volt, hogy a Körmendnél nagyon figyelnek a személyi hibákra, hiszen alaposan lecsökkentek a rotációs lehetőségeik a hiányzók miatt. Gasper Potocsnik pályára küldte a fiatalok közül Németh Ákost és Doktor Pétert is, a ZTE lendülete viszont megmaradt. A hazaiak néhány kimaradt akciója után a körmendieknek sikerült felzárkózni, gyorsabb játékukkal némileg meg is lepték a ZTE-t, azonban nem tudták visszavenni a vezetést (47-45).

Ferencz Csaba próbálja akadályozni Emanuel Ubillát a kosárszerzésben. Balról Doktor Péter, Csorvási Milán (12), Adomas Drungilas (15), Németh Ákos (20)   Fotó: Katona Attila

A nagyszünetet követően Mohácsi hármasai jöttek jól a ZTE-nek (55-48). A remek napot kifogó Benkét nehezen tartották a vendégek, de szoros lett az állás, ugyanis a hazai kosarakra rendre érkezett válasz.

Allen és Kromah hármasaival fordított is a Körmend (68-69) - na, ekkor keményedett be igazából az örökrangadó. Kromah-t képtelenek voltak megfogni az egerszegiek (68-75). A Körmend ráérzett a meccs igazi ritmusára, ami addig talán hiányzott a játékából. Hatpontos vasi vezetéssel kezdődött az utolsó negyed (71-77). A ZTE a 34. percben beérte riválisát (79-79), s innentől már nem nagyon engedték el egymást a felek. A 38. percben a második sportszerűtlen hibáját kapó Lenzelle Smith-t kiállították.

A vasi táborhoz fel kellett vonulniuk a rendezőknek, de aztán folytatódott a játék. Szabó büntetőivel a ZTE jutott előnyhöz (90-89). Az utolsó perc is egypontos hazai vezetéssel indult (94-93) és hatalmas izgalmakat hozott. Ubilla fél perccel a zárás előtt fontos kosarat szerzett (96-93), aztán labdát szerzett, és faultolták. Csak az egyik büntetőjét dobta be, jöhetett a Körmend is (pontosabban Kromah) két büntetővel (97-95). A hátralévő 16 másodpercben a ZTE támadhatott és már nem engedte ki a kezéből a győzelmet.

Ezzel a ZTE együttese 2-0-ra megnyerte a Körmend elleni párharcot és a bronzérmet.

Bencze Tamás: - Biztos voltam benne, hogy ez ilyen mérkőzés lesz, mert ugyan a Körmendben voltak hiányzók, de maradt még a csapatban bőven olyan kosaras, aki képes a bravúrra. Ez be is bizonyosott, hiszen extrán és eksztázisban játszottak a vasiak. A legnagyobb gratuláció persze a saját csapatomnak jár, mert megnyertük a bronzérmet. Nem lett volna igazságos, ha nem sikerül megszereznünk.

Gasper Potocsnik: - Nagyon jó mérkőzést játszottunk, mindkét csapat remek teljesítményt nyújtott. Sok játékost nélkülöztünk, aki viszont ma pályára lépett, a legjobbját nyújtotta. Az utolsó percekben volt esélyünk a győzelemre, de balszerencsések voltunk néhány kulcsszituációnál, amit a ZTE kihasznált.

Zalakerámia-ZTE KK-Egis Körmend 99-95
(31-23, 16-22, 24-32, 28-18)

Zalaegerszeg, 2600 néző, NB I-es férfi kosárlabda bronzcsata, második mérkőzés, vezette: Győrffy, Frányó, Bognár.

 

ZTE: Ubilla 21/9, Norfleet 13/3, Benke 18/6, Szabó Zs. 14/6, Drungilas 13/3. Csere: Mohácsi 16/12, Wright 4, Kis R. Vezetőedző: Bencze Tamás.

 

Körmend: Smith 13, Ferencz Cs. 8/6, Kromah 28/6, Allen 20/3, Csorvási 13. Csere: Németh Á. 13/9, Doktor. Vezetőedző: Gasper Potocsnik.

 

Az eredmény alakulása. 4. perc: 6-12. 8. perc: 28-23. 12. perc: 34-25. 19. perc: 47-45. 26. perc: 64-60. 31. perc: 71-77. 36. perc: 82-85.

 

Kipontozódott: Szabó Zs. (39.).

Kiállítva: Smith (38.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!