Sport

2017.07.31. 19:15

Alpok-Adria Kupa a Körmenddel?

KÖRMEND - A FIBA Európa Kupa mellett a szintén nemzetközi Alpok-Adria Kupában is indulna az Egis Körmend kosárlabdacsapata, amely újabb - immár a hatodik - leendő idegenlégiósával is megállapodott.

Németh Zsolt

A körmendi kosárlabdaklub vezetői úgy döntöttek, hogy csapatukat, az Egis Körmendet a FIBA Európa Kupa mellett egy másik nemzetközi sorozatban, az Alpok-Adria Kupában is elindítanák. Mint közleményükből kiderül, hosszas tárgyalások után sikerült a sorozat szervezőivel megállapodni arról, hogy a körmendi lehet az első magyar együttes, amely csatlakozhat az eddig osztrák, szlovén, horvát, szlovák és cseh csapatokat felvonultató mezőnyhöz. Már csak a magyar szövetség hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy az Egis Körmend is elrajtolhasson az októberben kezdődő Alpok-Adria Kupa csoportküzdelmeiben.

- A következő szezonra készülve úgy látom, hogy hosszabb játékoskerettel számolhatok, mint az előző idényben, ezért úgy döntöttünk, hogy elindulunk ebben a sorozatban is - mondta Gasper Potocnik, az Egis Körmend vezetőedzője. - A legfőbb célunk az, hogy a fiataljaink, akik esetleg a magyar bajnokságban vagy a kupában kevesebb lehetőséget kapnak, itt jóval több játékpercet tölthessenek a pályán nemzetközi tapasztalatokat szerezve. Nem lesz könnyű három fronton helytállnunk, de a fiataljaink fejlődése nagyon fontos, ezért határoztuk el, hogy bevállaljuk ezt a megmérettetést is.

Az Alpok-Adria Kupában több játéklehetőséget tudnak adni a fiataloknak, például Németh Ákosnak is Fotó: Unger Tamás

Mivel az Alpok-Adria Kupában más a légiósszabály, mint hazai színtéren, illetve a FIBA Europe Cup mezőnyében, a körmendi vezetők úgy döntöttek, hogy hatodik légióst hívnak a kerethez. Augusztus 9-én csatlakozik leendő társaihoz Sebastian Koch, aki sok körmendi kosárlabda-szurkoló számára ismerős lehet a közeli Németújvárról, Güssingből. A 201 centis Koch iskolázott, jó dobókészségű, megalkuvást nem ismerő játékos hírében áll, aki több poszton is használható, igazi csapatember. Kosaras családban nőtt fel, hiszen édesanyja sokak szerint minden idők legsikeresebb női kosárlabdázója volt Ausztriában, de édesapja is volt válogatott. Utóbbi ki-emelkedő elnöki munkájának köszönhető, hogy az osztrák kisváros csapata két bajnoki címet és egy osztrák kupát szerzett, illetve kétszer is továbbjutott a FIBA Europe Cup első csoportköréből, ami egyedülálló Ausztriában. Ezeket a sikereket jórészt hazai nevelésű játékosokkal érték el.


Mindennek részese volt Sebastian, aki a legutóbbi idényét kivéve, amikor Bécsben, a BC Hallmann Vienna együttesében játszott, végig a Güssing kosarasa volt, nemzetközi kupatapasztalatokkal is rendelkezik. Azt várják tőle Körmenden, hogy a többszörös terhelések idején mindent tegyen meg azért, hogy az Alpok-Adria Kupán kívül is részese legyen a találkozókra nevezett keretnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!