Sport

2017.07.16. 18:41

Andre Hollins a Körmendnél

KÖRMEND Az Egis Körmend vezetősége megállapodott Andre Hollins-szal.

Németh Zsolt

Az amerikai kosarasnak augusztus 9-étől egy hónapja lesz arra, hogy meggyőzze a szakmai stábot arról, érdemes őt a szezon végéig Körmenden tartani. A 186 cm magas amerikai hátvéd, Andre Hollins 2015-ben fejezte be tanulmányait a Minnesota egyetemen, ahol már másodévesként felhívta magára a figyelmet a 34 egyetemi mérkőzésen mutatott játékával, hiszen nem kevesebb mint 14,6 pont, 3,7 lepattanó és 3,4 gólpassz volt az átlaga. Nem véletlenül hívták be 2013 nyarán az USA egyetemi válogatottjába. Harmad- és negyedévesként is meghatározó játékosa volt a Golden Ghopers csapatának, mellyel 2014-ben a Madison Square Gardenben NIT (Na-tional Invitational Tournament) címet ünnepelhetett.

Csapatával az egyik legerősebb konferenciában, a Top Tenben szerepelt. Hollins első profi szerződését a belga bajnokságban szereplő Stella Artois Leuven Bears csapatával kötötte, amelynél 29 bajnoki mérkőzésen 15,3 pont, 3,3 lepattanó, 3,1 gólpassz és 1,9 szerzett labda volt az átlaga. Tavaly nyáron a francia másodosztályban vitézkedő Chorale de Roanne Basket igazolta le, itt 23 meccsen lépett pályára, 11,5 pontot átlagolt.

Márciusban a német első osztályú Braunschweig hívta őt egy sérült játékos helyettesítésére. Andre Hollins nagyon sokoldalú kosaras, a játék minden elemében kiváló teljesítményre képes és már rendelkezik európai tapasztalatokkal. Ezért a piros-feketék szakmai stábjának reményei szerint komoly erősítést jelenthet a körmendi csapat számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!