Sport

2017.06.21. 17:16

Apja nyomdokain a Haladás csatára? Pinte Attila örül, hogy fia Szombathelyen folytatja pályafutását

A 31-szeres szlovák válogatott Pinte Attila szerint a Haladásnál van esélyük a fiataloknak a rendszeres játékra, ezért is örül, hogy legnagyobb fia a zöld-fehérekhez szerződött.

Pum András

Pinte Attilát aligha szükséges bemutatni a futballrajongóknak. A Somorján született szlovákiai magyar középpályás hazájában a Dunaszerdahely, az FK Inter Bratislava, a Rimaszombat, a Petrzalka, a Szenc együttesében, Görögországban a Panionisz, Magyarországon 2000 és 2002 között a Ferencvárosban szerepelt, az Üllői úti zöld-fehéreknél 52 bajnokin kilenc gólig jutott. A Fradiban bajnoki címet szerzett és elhódította a Magyar Kupát is. A szlovák válogatottban 31 mérkőzésen lépett pályára, egy gólt szerzett. A 46 éves egykori kiváló játékos hétfőn felbukkant a Haladás első edzésén - természetesen nem a pályán, fiát, a Haladáshoz három évre aláíró Patrikot kísérte el.

Patrik a Slovan Bratislavában nevelkedett, végigjárta a különböző korosztályokat, aztán a felnőtt keretbe is bekerült, ahol két meccsen kapott lehetőséget - mondta Pinte Attila. - Utána a másodosztályban szereplő pozsonyiak második csapatában végigjátszotta a bajnokságot. A Slovannál elég nagyok az elvárások, főleg kész játékosokat, külföldieket vesznek, így a fiatalok számára kevés a lehetőség. Örülök, hogy a Haladásba került, hiszen egy nagyon jó csapat. Tudjuk azt is, hogy itt sok lehetőséget kapnak a fiatalok, és Patrik megmutathatja, hogy a Pinte név ismét szép lesz. A szombathelyi vezetők informálódtak Patrikról, egy meccsen személyesen is megnézték, végül szerződtették. Hogy mik az erősségei? Mentálisan jó, gyors és erőszakos támadó, igazi csapatjátékos, szereti kiszolgálni a társait, utolsó pillanatig küzd, mindent megtesz a sikerért. Én Pozsonyban élek, onnan nincs messze Sopron, szóval, amikor csak tudom, biztosan megnézem a fiamat. Jómagam korábban öt évig a Szencnél dolgoztam pályaedzőként, aztán később vezetőedzőként, majd miután csődbe ment az együttes, fél évig a Gabcikovónál edzősködtem. Jelen pillanatban sehol sem dolgozom, voltak megkereséseim, de egyiket sem fogadtam el. A Ferencvárosnál remek időszakot töltöttem el, csak az tudja, mi az a fradizmus, aki ott futballozott. Csodálatos időszak volt, imádták a szurkolók a csapatot, rögtön az első évben bajnoki címet szereztünk. A második év már nem sikerült úgy, másodikak lettünk. Sajnos aztán Győrben hiába edzettem három hónapig, Görögországból nem érkeztek meg a papírjaim, így nem tudtam a kiváló trénerrel, Varga Zoltánnal együtt dolgozni. A mai magyar labdarúgás? Kiegyenlített lett a mezőny, a legutóbbi bajnokságban négy-öt csapat is bajnok lehetett volna, és az alsóházban nagy volt a harc. Ez annak is betudható, hogy az állam is beszállt a fociba, több a pénz, erősebbek a csapatok. Ha tudom, a tévében megnézem a magyar bajnoki meccseket, de nem ülök minden hétvégén a készülék előtt. A szlovák foci küzdősebb, egyszerűbb, míg a magyar talán technikásabb, és anyagilag is jobban állnak a klubok. Szerintem a magyar élcsapatok a legtöbb szlovák együttesnél jobbak, bár a Slovan Bratislava és a Zilina még erősebb náluk. Ami a válogattat illeti, noha csak az összefoglalót láttam az andorrai meccsről, úgy gondolom, az oroszok elleni felkészülési mérkőzésen még lehetett próbálgatni játékosokat, világbajnoki selejtezőn, Andorrában azonban nem volt szerencsés. De ez csupán az én meglátásom, nem akarok okoskodni.

ÚJABB PRÓBÁZÓ

A Haladás labdarúgócsapatával kapcsolatos hír, hogy a 31 éves olasz Claudio Di Sousa személyében újabb próbajátékos érkezett. A támadó legutóbb a harmadosztályú Racing Roma együttesében 36 bajnokin 17 gólt szerzett. Sousa anno a Lazióban négy első osztályú olasz bajnokin egy gólig jutott, azóta második és harmadik ligás klubokban futballozott. Jelenleg szabadon igazolható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!