Sport

2017.05.17. 16:20

Atlétikai csapatbajnokság vasiakkal a fináléban

A három vasi érdekeltségű együttes közül a SavArra a harmadik, a Pannónia Príma a negyedik helyen jutott tovább az atlétikai csapatbajnokság nyugati elődöntőjéből a fináléba.

Horváth Erika

A csapatbajnokság nyugati elődöntőjében 18 csapat küzdött az első hat országos döntőbe jutásért érő helyezésért. A Szombathelyi Dobó SE a Győri AC-vel alkotta a SavArra elnevezésű csapatot, amely 371,5 pontot gyűjtve a negyedik helyen zárt. A Pannónia Príma fantázianevű együttes a Haladás VSE és a Zalaszám ZAC versenyzőiből állt és 355,5 ponttal negyedikként került a szeptember 9-10-ei, székesfehérvári országos döntőbe. A 31 pontos SZoESE 16. lett.

A Dobó SE versenyzői - Németh Zsolt és Németh László tanítványai - közül Halász Bence teljesítménye kívánkozik az élre. A 20. évében járó, az U23-as Eb-re és az Universiadéra is készülő junior világbajnok kalapácsvető 76,05 méterrel nyert, ezzel fél métert srófolt a két héttel korábban, a Savaria Kupán elért egyéni rekordján - és teljesítette a felnőtt világbajnokság indulási szintjét. (Pars Krisztián kisebb sérülése miatt nem indult ezen a versenyen.) Két első (kalapács, diszkosz) és egy harmadik (súly) hellyel - kalapács- és diszkoszvetésben - segítette csapatát Gyurátz Réka. A klub szenior korú gyaloglónője, Bodorkós Tamásné - aki bokatörése után nem egészen hat héttel a felnőtt 20 km-es ob-n hatodik lett 1:58:16 órás időeredménnyel - 10 km-en 57:33,40 perces egyéni csúccsal 11 pontot tett a közösbe.

A Haladás VSE - edzők: Lengyák György, Kamarás Ákos, Lezsák Balázs - két egyéni első helyét távolugrásban Pap Kristóf, illetve 400-on Boda Boldizsár szerezte. Dicséretes Galambos Martin 200-on és Jagodics Dennis 400-on elért egyéni csúcsa, illetve a két első és két harmadik helyezést hozó váltók szereplése.

Halász Bence 76,05 méteres egyéni csúcsával teljesítette a felnőtt világbajnokság szintjét Fotó: Unger Tamás

A vasiak döntős eredményei.

Férfi, 200 m: 3. Kása Tibor (Haladás) 21,69, 4. Galambos Martin (Haladás) 21,97 egyéni csúcs. 400 m: 1. Boda Boldizsár (Haladás) 48,09, 2. Jagodics Dennis (Haladás) 48,82 e. cs., 3. Kása Tibor 48,92, 5. Móricz Bálint (Haladás) 49,54. 5000 m: 6. Horváth György (SZoESE) 15:16,35. 110 m gát: 4. Bartalos Dávid (Haladás) 15,98 e. cs. Magasugrás: 4. Kótai Gábor (Haladás) 1,90, 7. Bartalos Dávid 1,85. Távolugrás: 1. Pap Kristóf (Haladás) 7,34. Hármasugrás: 2. Bartalos Dávid 14,89. Súlylökés (7,26 kg): 4. Szabó Gyula (Dobó SE) 15,46, 6. Halász Bence (Dobó SE) 14,97. Kalapácsvetés (7,26 kg): 1. Halász Bence 76,05 e. cs., 3. Hudi Ákos (Dobó SE) 69,41, 4. Rába Dániel (Dobó SE) 64,39, 5. Varga Balázs (Haladás) 64,38 e. cs., 7. Fábián Zoltán (Haladás) 61,43, 8. Szentivánszky Péter (Haladás) 60,70. 4x100 m: 1. Pannónia Príma A (Galambos, Kása, Balogh, Baki) 41,71, 2. Pannónia Príma B (Dienes, Szalay, Sárközi, Pap) 42,59. 4x400 m: 1. Pannónia Pryma B (Balogh, Jagodics, Sárközi, Boda) 3:16,51, 3. Pannónia Príma A (Kása, Móricz, Baki, Galambos) 3:25,55.

Női. 100 m gát: 7. Kiricsi Berill (SZoESE) 11,11. 3000 m akadály: 4. Purgai Evelyn (SZoESE) 12:27,54, 7. Varga Alexandra (SZoESE) 14:55,36. Hármas: 5. Varga Nikolett (Haladás) 11,71 e. cs. Súly (4 kg): 4. Gyurátz Réka (Dobó SE) 12,32 e. cs., 7. Banga Beatrix (Dobó SE) 11,74. Diszkosz (1 kg): 1. Gyurátz Réka 46,42, 5. Banga Beatrix 37,91. Kalapács (4 kg): 1. Gyurátz Réka 67,89, 2. Gergelics Cintia (Dobó SE) 64,46, 4. Kéri Andrea (Haladás) 56,38, 5. Németh Zsanett 56,01, 8. Banga Beatrix 49,52. 10 000 m gyaloglás: 2. Bodorkós Tamásné (Dobó SE) 57:33,40.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!