Sport

2013.01.23. 20:23

Az atléták ünnepe

A Vas Megyei Atlétikai Szövetség évzáró-évnyitó közgyűlését - a tavalyi eredmények tükrében az ünneplés jegyében rendezték meg.

Soha nem volt még olyan sikeres esztendeje a Vas megyei atlétikának, mint 2012-ben  ezzel nyitotta  évértékelőjét dr. Vargyas Csaba elnök. Köszönhető ez  mindenekelőtt a kalapácsvető Pars Krisztiánnak,  aki a  megye első egyéni  olimpiai bajnoki címét szerezte, és még egy Európa-bajnoki aranyat is nyert. De nemcsak a világklasszis dobóatlétának járt elismerés, hanem a serdülőktől a veteránokig sokaknak - mindazoknak, akik világversenyeken, nemzetközi versenyeken, országos bajnokságokon szereztek dicsőséget klubjuknak, s a vasi atlétikának.

Na és persze az edzőknek, akik  - ahogy Vargyas Csaba fogalmazott - a sikerek kulcsai. Kiemelte:  nagyszerű az edzői gárda, a Sugár úti pályán összhangban dolgozik mindenki.  Két nagy asztalt beborított az a sok plakett, amivel elismerték a versenyzőket, felkészítőiket, a szövetségben, a szövetségért munkálkodókat és a  támogatókat is. Ahogy 2009 óta minden évben, ezúttal is gazdára talált a mesteredző emlékére és a fiatal sportolók ösztönzésére a Lengyák testvérek által alapított.

 

A 2012-es teljesítményéért a junior vb-nyolcadik kalapácsvető, Gyurátz Réka vehette át a Németh Pál díjat a mesteredző özvegyétől (Fotó:  Lengyák György)

Németh Pál-díj, amelyet  Németh Pál özvegye az ifjúsági korúként a junior világbajnokságon nyolcadik helyezést szerzett  kalapácsvetőnek, Gyurátz Rékának  adott át.

Megtisztelte a rendezvényt Gyulai Márton,  a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára is, aki ugyan sok (jó) információval nem tudott szolgálni arra a kérdésre, hogy a munkához elengedhetetlenül szükséges futófolyosó építéséhez milyen segítségre számíthat a megye, de az elnök Gyulai Miklós  köszönetét is tolmácsolta. Mert mint mondta,  Vas megye, Szombathely a magyar atlétika zászlóshajója, s benne a Dobó SE-t egy  korona ékköveként jellemezte.


Persze nem minden rózsaszín a megyei atlétikai szövetségben sem; mint mindenhol, vannak anyagi gondok. Negyvenhárom évvel ezelőtt Vas megye indította el az utánpótláskorúak régiós Savaria Kupáját. Szlovénia, Horvátország, Stájerország és Vas megye felváltva rendezik meg a versenyt. Idén Vas következik, de a költségek fedezete még sehol sem látszik.  



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!