Sport

2017.05.02. 17:25

Bravúrral bajnok a Balogunyom tekecsapata

A férfi teke NB I. nyugati csoportjában bravúros volt a finise is a Balogunyom TK csapatának: idegenben tudott nyerni a bajnoki címről döntő mérkőzésen a nagy rivális Herend ellen, ezzel a Szuperligába jutott.

Horváth Erika

Herend VTK-Balogunyom TK 3:5 (3201-3289)

Herend, NB I-es férfi tekemérkőzés.

Herend: Kis Á./Panyi 494, Senek 523, Gaschler 517, Toldy 560, Kis D. 555, Fódi.

Balogunyom: Virág 571, Svajda Z. 514, Horváth M. 596, Kiss Zs. 554, Doma/Kiss A. 516, Józsa 538. Edző: Svajda Győző.

Hatalmas volt az érdeklődés a feljutásról döntő rangadó iránt, az unyomiakat, akik betegség miatt nélkülözték egyik meghatározó játékosukat, Kiss Tamást, közel 70 lelkes szurkoló kísérte el. Az első sorban Virág Bence jó játékkal tetemes előnyt szerzett, Svajda Zoltán két megnyert szett után visszaesett (1:1, de 68 fával a vasiak vezettek).

A második sorban Kiss Zsolt több szettpontjával nyert, a fiatal Horváth Márton pedig a szezon egyik legjobb teljesítményével, 596 fával gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést, hiszen 3:1-re és már 141 fával vezetett a vasi csapat. Innentől már csak a faelőnyt kellett megtartani.

Ha csapatpontot már nem is sikerült szerezni, maradt még 88 fányi fór, így a 2006-ban alakult Balogunyomi TK megszerezte a nyugati csoport aranyérmét, amellyel az első osztályban, a Szuperligában való szereplés jogát is kivívta. Ifjúsági: 4:0 (1094-1033). Horváth F. 532, Szántó 501.

Péti MTE-TOPIDO Nagymizdó SE 2:6 (3238-3258)

Pétfürdő, NB I-es férfi tekemérkőzés

Pét: Kiss G. 534, Kun 556, Bíró 527, Bobay 557, Sebestyén 533, Kéri-Kineth 531.

Nagymizdó: Bagi I. 567, Nagy J. 556, Bálint 515, Vörös 546, Simon 541, Gergó 533. Edző: Szép Lajos.

A nagymizdóiak már biztos bronzérmesként léphettek pályára, de győzelemre törtek. Az utolsó sor előtt 3:1-re és 12 fával vezettek - Simon László pontjával pedig be is biztosították idegenbeli sikerüket. Ifjúsági: 1:3 (973-1079). Bagi M. 523, Gergó 556.

A balogunyomiak herendi sikeréhez a legtöbbet a 20. évében járó Horváth Márton tette Fotó: Szendi Péter

Zalaszentgróti TK-Thermalpark-Szentgotthárdi VSE 2:6 (3309-3323)

Zalaegerszeg, NB I-es férfi tekemérkőzés.

Zalaszentgrót: Korcsmáros 549, Kovács 561, Mazzag 513, Nagy A. 550, Pados 576, Bohár 560.

Szentgotthárd: Cserpnyák Á. 563, Zámodics 586, Walcher 544, Pákai 564, Düh 545, Cseh M. 521. Edző: Tróbert József, Cserpnyák Árpád.

Remekül kezdtek a gotthárdiak, Cserpnyák Árpád és Zámodics Norbert is pontot szerzett, utóbbi nagyszerű, 586 fás eredménnyel. Walcher Roman és Pákai Zsolt is tovább srófolta a vasiak előnyét (4:0), így a biztos győzelem tudatában a 18. évében járó Cseh Máté is bemutatkozhatott a felnőttcsapatban.

A Szentgotthárd győzelmével beelőzte az utolsó fordulóban szabadnapos Csákánydoroszlót, így előbbi végzett a negyedik, utóbbi az ötödik helyen. A gotthárdiak örömét fokozta, hogy ifjúsági csapatuk megvédte bajnoki címét. Ifjúsági: 3:1 (1038-1025). Cserpnyák M./Karba N. 496, Karba B. 529.

Arborétum Herény SE-Lauf-B TK 6,5:1,5

Szombathely, VAOSZ, NB I-es férfi tekemérkőzés.
Arborétum: Szegedi Sz. 536, Simon K. 520, Pásztor 538, Szegedi J. 544, Biczó 538, Rozs 515. Edző: Czeglédy Dezső.

Lauf-B: Becze 512, dr. Molnár 507, Szűcs 528, Szabó 500, Németh J. 538, Csarankó 524.

A szombathelyiek nagyszerű csapatmunkával, kiegyensúlyozott teljesítménnyel végig kézben tartották a mérkőzést és győzelemmel zártak. A bajnokságot a 10. helyen fejezték be. Ifjúsági: 1:3 (1013-1020). Boros 522, Biró B. 491.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!