Sport

2017.09.03. 19:20

Minden hullám kisimult: lovasok a Góré-dombon

VASVÁR - Lovasok vették birtokba a Góré-dombot szombaton. A fiatal sportolók ügyességi programja mellett az őshonos lovak néhány fajtájával is megismerkedhettek az érdeklődők.

Pogács Mónika

– Ha valaki vesz egy lovas-órát, már tett a lovassportért. Ma pedig egy egész napos esemény szólhat a lovas kultúráról a Földművelésügyi Minisztérium jóvoltából – mondta Káldi Zoltán, a Góré Dombi Lovas Sportegyesület elnöke. Hozzátette: a szervezés kezdetén voltak döccenők, de lovasnyelven szólva, miután V. Németh Zsolt államtitkár kezébe vette a gyeplőt és megragadta az ostort, minden hullám kisimult.

A vasvári önkormányzat és vállalkozók is támogatták az esemény megrendezését.

– Hiszem, hogy mi magyarok génjeinkben hordozzuk a ló szeretetét. Ezért örülök, hogy a város a lovas kultúráról szóló rendezvénnyel gazdagodik – hangsúlyozta köszöntőjében Tóth Balázs polgármester. – Hogy a magyar lovas nemzet, az mára inkább történelmi hagyomány, mintsem valóság – fogalmazott V. Németh Zsolt államtitkár.

- Magyarországon a 10 ezer főre eső lovasok száma kisebb mint az európai átlag. A cél az, hogy újra az élen legyünk - fogalmazott a környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a Góré Dombi Lovas Napon.

A politikus ismertette a kormány által elindított Kincsem Nemzeti Lovasprogram néhány elemét, köztük a génmegőrzési programot.

- Hadd legyünk büszkék a nóniusz, a gidrán, a hucul lovakat tenyésztőkre. A muraközi is él még az emlékeinkben, de nem biztos, hogy helyesen. A kisebb tömegű, arányos testfelépítésű, jó munkabírású lovat jelenleg a hidegvérű fajtakörbe sorolják, és nem külön elismert fajta - részletezte az államtitkár. - Vannak kezdeményezések, hogy a muraközi fajtát újra elismertessék, ebben az Őrségi Nemzeti Park is élen jár - hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.

Elmondta: a vasvári mellett még Szentgotthárdon is lesz egy ilyen lovas rendezvény a szaktárca támogatásával. Cél az ősi fajták bemutatása mellett az, hogy a fiatalokban felkeltse a lovaglás iránti vágyat, kíváncsiságot.

- Bölcs embernek ló való. Mert lóvá tesz az ember és emberré a ló - idézett Jókaitól V. Németh Zsolt.

A megnyitó után fogatok érkeztek. Ezekből kettőt muraközi lovak, egyet kisbéri mének, egyet sági arab kancák, egyet egy nóniusz lópáros, egyet pedig hucul lovak húztak. Bartók László lótenyésztő jóvoltából a nézőknek volt alkalma ezekkel fajtájuk szerint is alaposabban megismerkedni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!