Sport

2015.08.30. 17:39

Celli fölény, körmendi kontrák

Megyei körkép - Nem bírt egymással a 3. forduló rangadóján a Celldömölk és a Körmend, az iksznek a riválisok örülhettek.

Török Tibor

Kemenesalja -Jánosháza 1-2 (0-1). Vönöck, 80 néző, vezette:Bazsó.

Gól: Dobson K. 75. illetve Vágusz A. 2 (31.,66.).

Kemenesalja: Bíró Dénes, Ambrus, Erdélyi (Veszprémi Á.), Németh P. (Mendel) Kóbor (Dobson K.), Ruzsa, Sebestyén, KOVÁCS KRISZTIÁN Mógor (Kovács Kristóf), Németh R. (DOBSON P.). Edző: Hudák Tamás.

Jánosháza: TÓTH A. Laczi, Megyei (Szép), TÓTH L., Simon (Fenyő) Horváth A., OROSZ, PINTÉR (Balhási Á.), Szabó M. VÁGUSZ A. (Balhási Sz.), Vágusz P. (Süle). Edző: Kelemen Kornél.

Egyenlő erők küzdelmét hozta az első félidő, a hazai csapat tartotta a lépést a Jánosházával. Akár emberelőnybe is kerülhetett volna, azonban a kilépő hazai csatárt a tizenhatos előtt fautoló védőt csak sárga lappal büntette a játékvezető. A házigazda aztán csak kapufáig jutott, míg a vendégek megbüntették, hogy kihagyott a vönöcki védelem: Vágusz A. talált a kapuba. A második félidőben az egyenlítésért hajtott a hazai gárda, emiatt hátul jobban kinyílt, a Jánosháza pedig veszélyesen kontrázott, és Vágusz A. második góljával megduplázta a előnyét. A Kemenesalja még felzárkózott, egy pontrúgás utáni kavarodást követően betaláltak, de a hátralévő negyedórában nem jutottak el helyzetig a rutinosan futballozó vendégek ellen.

Répcelak -Schott Lukácsháza 3-0 (1-0). Répcelak, 300 néző, vezette: Hittaller.

Gól: Németh G. III. 2 (2., 82.), Tóth Dávid 85.

Répcelak: Németh G. I. Balogh, NÉMETH G. II., Baranyai Á. (Balassa), Kiszlinger (Kiss T.) TAMÁSI, Csordás, Tóth Dominik, Horváth T. (Tóth Dávid), NÉMETH G. III. Pungor P. (Farkas A.). Játékos-edző: Balassa Péter.

Lukácsháza: Mihácsi Szenkúti (Kiss), GUGCSÓ, Németh P. (Szalai M.), Baranyai Tar Máté, Szlávich (Németh Cs.), NÉMETH R., Szabó SZALAI SZ. (Hajós), Horváth P. (Komálovics). Edző: Bezdi István.

A Répcelak jól kezdte a mérkőzést, letámadta az ellenfelét, hamar meg is szerezte a vezetést: a jobbról kapu elé lőtt beadásra Németh G. III. érkezett és a kapuba lőtt. A hazaiak sorozatban alakították ki a helyzeteket, azonban ezek kimaradtak, és a vendégcsapat gyors csatárában bízva többször is kontrázott. A félidő vége ismét a Répcelaké volt, de megint csak nem sikerült a kapuba találniuk. A második félidő eleje a nagy meleg miatt inkább egy öregfiúk-meccsre hasonlított, aztán a meccs végére felélénkültek a hazaiak. Németh G. III. lépett ki Csordás mélységi passzával a védők közül és szépen helyezett a kapuba. Aztán Tóth Dávid tette biztossá a répcelaki győzelmet: szélről befele indult a védők között, majd 10-12 méterről kilőtte a hosszú sarkot. A vendégcsapat a gyorsan bekapott gól után visszazárt, és fegyelmezetten játszott, az ellentámadásaiban benne volt a veszély, azonban a rengeteg helyzetet kidolgozó Répcelak győzelméhez nem fért kétség ezen a délutánon.

Kőszeg -Király SZE 0-2 (0-2). Kőszeg, 200 néző, vezette: Kovács B.

Gól: Tóth Milán 15., Baráth 44.

Kőszeg: Táncsics Toldi, Őri (Pongrácz D.), PONGRÁCZ ZS. Koroknai, FARKAS E. Brieber, Sándor T., Dankovics (Szűcs) Molnár Cs. (Korényi), Réti. Edző: Devecseri Gábor.

Király: Nagy G. Hujber B. (Kiss K.), KISS B., Kovács D., Kádár (Barcza) RÁCZ, BARÁTH, Hajmási (Hegedűs M.) Hujber G., Szabó (Szalay), TÓTH MILÁN. Edző: Horváth Levente.

Jól előkészített pálya és sok néző fogadta a csapatokat Kőszegen, és a publikum azt láthatta, hogy az első negyedóra kiegyenlített játékot hozott. Aztán a Király megszerezte a vezetést: egy bedobást Szabó fejelt Tóth Milán elé, aki egy pattanás után a felső sarokba vágta a labdát. A Kőszeg bő tíz perc után több alkalommal is egyenlíthetett volna, előbb Brieber közeli, majd Molnár Cs. távoli lövését hárította a vendégek kapusa. Molnár aztán a 36. percben betört a tizenhatosra, megtolta a labdát, amikor védője buktatta a játékvezető azonban másképpen látta az esetet. Az egalizálás elmaradt, majd pedig a szünet előtt, lélektanilag fontos pillanatban növelte előnyét a Király: egy szöglet utáni kipattanót Hujber G. lőtt vissza a kapu elé, a labda Baráth elé került, aki a lest vélelmező védők között élt a lehetőséggel, és a kapuba továbbított.

A második félidőben a vendégek szervezetten futballoztak, kontrákra építettek, Hujber G. többször is növelhette volna a Király előnyét, azonban nem tudott kifogni a rutinos Táncsics kapuson. A látogatók magabiztosan őrizték a vezetésüket, a hazai nem tudták megbontani a szilárd védelmi vonalat. A Kőszegnek az első félidőben megvoltak a lehetőségei, a második játékrészt azonban uralta a Király, így vendégek rászolgáltak a három pontra.

Egyházasrádóc -Vép 2-4 (1-3). Egyházasrádóc, 200 néző, vezette: Tóth R.

Gól: Velekei (31.), Krajczár (86.), illetve Versegi 2 (1., 17., utóbbit 11-esből), Őri (44.), Jordán (77.).

Egyházasrádóc: Bali Takács D., Vilics, Németh M., Kertes (Budai, 86.) Krajczár, Molnár, Kazinczki, Velekei Polgár, Lengyel (Németh M.). Edző: Hegedűs Attila.

Vép: Bezdi HÓBOR (Kányási, 86.), Wágner, Joó, VERMES DANCS, JORDÁN (Kiricsi, 87.), Illés (Balikó, 62.), Vajda (Szemes, 76.) Őri, VERSEGI. Megbízott edző: Török Richárd.

A búcsúi hangulat az első 15 perc két hazai egyéni hibájával köddé vált. A félidő közepére kezdtek magukra találni a hazaiak, amit Velekei bombagólja jelzett. Erre érkezett a félidő lefújása előtt egy vépi bombagól, így a vendégek megnyugtató előnnyel vonulhattak pihenőre. A második játékrész kiegyenlített mezőnyjátékot hozott, mindkét oldalon egy-egy óriási kapufával, illetve egy újabb egyéni hiba után született vépi találattal. A hajrában a rádóciak egy kapushiba után szerzett góllal szépítettek, de több már nem volt bennük. A nagyobb megyei rutinnal rendelkező vépiek jól használták ki a hazaiak egyéni hibáit és megérdemelt győzelmet arattak.

Tápláni KSK Kiswire Szentgotthárd 3-0 (2-0). Táplánszentkereszt, 150 nétő, vezette Horváth P.

Gól: Schindler 75., Czirók 95.

Tápláni KSK: GYIMESI Koronczai (Orsós, Hajmási), Schimmer, SZILÁGYI, Balázs SCHINDLER, Németh M. Virág, MUZSAI, CZIRÓK

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!