Sport

2016.10.01. 17:31

Dévai ugrásban, Tömböl felemás korláton nyert

Budapest - A 2016. évi szerbajnokságon a Haladás VSE két tornásza, Dévai Boglárka és Tömböl Boglárka aranyérmet nyert.

Vas Népe Sport

A budapesti Tornacsarnokban megrendezett országos szerbajnokságon Berki Krisztián gyakorlatát követte a legnagyobb figyelem. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász egy év után versenyzett újra, és aranyérmet nyert lólengésben. A nőknél indult a riói ötkarikás játékokon szerepelt Kovács Zsófia, aki két számban is első helyen végzett. A Haladás VSE-ből hárman vállalták a megmérettetést, és mindannyian dobogóra állhattak. A felnőtteknél Dévai Boglárka ugrásban bajnoki címet szerzett - a kétszeres olimpikon Böczögő Dorina előtt -, felemás korláton második, talajon harmadik lett. A junioroknál Tömböl Boglárka felemás korláton bizonyult legjobbnak, ugrásban ezüst-, gerendán és talajon bronzérmet vehetett át. Ebben a korosztályban volt még egy szombathelyi induló, Farkas Dorottya ugrásban harmadik helyezett lett.

- A szerbajnokság volt az első verseny a nyári felkészülés és az olimpia után - mondta Vizer Erzsébet, aki Rácz Gáborral közösen készítette fel a tornászokat. - Dévai Bogi gerendán és talajon rontott, viszont ugrásban és korláton a formájának megfelelően teljesített. Amit terveztünk, azt nagyon jól megvalósította, és jó erőfelmérő volt neki a verseny a szombathelyi Világkupa előtt. Tömböl Boglárka szépen halad előre. Jövőre már a felnőttek között szerepel, ezért ennek megfelelően voltak összeállítva a gyakorlatai, amiket ügyesen kivitelezett.

A győztesek és a vasi eredmények a női mezőnyben. Felnőtt, ugrás: 1. Dévai Boglárka (Haladás VSE) 13,675. Felemás korlát: 1. Kovács Zsófia (Dunaferr) 13,400, 2. Dévai Boglárka 11,100. Gerenda: 1. Kovács Zsófia 13,900, 5. Dévai Boglárka 10,650. Talaj: 1. Böczögő Dorina (Békéscsaba) 12,550, 3. Dévai Boglárka 11,400. Junior, ugrás: 1. Halász Dóra Szimonetta (Dunaferr) 12,750, 2. Tömböl Boglárka (Haladás VSE) 11,625, 3. Farkas Dorottya (Haladás VSE) 10,775. Felemás korlát: 1. Tömböl Boglárka 10,150. Gerenda: 1. Jakab Noémi (Dunaferr) 13,400, 3. Tömböl Boglárka 10,350, 4. Farkas Dorottya 8,750. Talaj: 1. Jakab Noémi 13,200, 3. Tömböl Boglárka 11,350, 4. Farkas Dorottya 9,300.

Címkék#torna

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!