Sport

2016.02.02. 12:03

Eb-t érő Bende-ezüst

Budapest - A kadet párbajtőrözők országos bajnokságán szerzett ezüstérmével Bende Bence a sírból hozta vissza a korosztályos Európa-bajnokságon való indulás lehetőségét.

Horváth Erika

Előzetesen a tavaly a kadet korosztályban egyéni világbajnoki és csapat Európa-bajnoki bronzérmet szerző Bende Bence edzője, Patócs Zsolt már csak matematikai esélyt adott tanítványának arra, hogy idén kijusson a korosztály február végi Európa-bajnokságára. A 17. évében járó párbajtőröző alaposan rácáfolt mesterére, nagyon taktikus, összeszedett vívással ezüstérmes lett a kadet ob-n, és az itt szerzett pontokkal előre tudott lépni a negyedik, még Eb-csapattagságot jelentő helyre a ranglistán.

A fiú mezőny 89 főt számlált. Bence csoportjában mind a hat asszóját megnyerte, a Szombathelyi Vívóakadémiáról két győzelemmel még Vígh Domonkos került azon 70 vívó közé, aki a kieséses táblán folytathatta a küzdelmeket. Utóbbi még egy meccset nyert, aztán búcsúzott. Bende Bence viszont, aki az első kört kihagyhatta, meg sem állt a döntőig. A 32-ért Gózont (NKSE) 15-11-re, a 16-ba jutásért Keszthelyit (AVA) 15-7-re győzte le. A nyolcaddöntőben a vasasos Sárvári Simonon 15-9-re kerekedett felül, a negyeddöntőben Sárvári Mersén 15-12-re. Aztán az elődöntőben a foggal-körömmel harcoló Koch Máté (Vasas) ellen is győzni tudott 9-6-ra. Csak a döntőben kapott ki a ranglista éllovasától Nagy Dávidtól (Vasas) 15-9-re.

Bende Bencze ismét ott lehet a kadet Eb-n. Mellette edzője, Patócs Zsolt (Fotó: Szombathelyi Vívóakadémia)

A lányoknál 72-en indultak, 56-an kerültek a táblára, köztük a csoportjában öt meccséből négyet megnyerő Szabó Viktória és a két győzelmet számláló Örkényi Boglárka. Mindketten továbbléptek a 32 közé is, miután Örkényi Vértesit (DHSE-PMD) 15-12-re, Szabó Keszthelyit (AVA) 15-13-re legyőzte. A 16-ba azonban már csak egyikük juthatott, hiszen egymással kellett megvívniuk. Szabó Viki nyert 15-8-ra. A nyolcaddöntő már neki is a végállomást jelentette, miután szoros csatában 13-12-re alulmaradt Dékánnyal (AVA) szemben - végeredményben a 13. helyen zárt.

A Szombathelyi Vívóakadémia képviseltette magát a csapatversenyekben is. A lányok - Szabó Viktória, Örkényi Boglárka, Horváth Emma összeállításban - 14 csapatból a kilencedik helyet szerezték meg. A fiúknál 15 együttes csatázott, a szombathelyiek - Gömböcz Ákos, Vígh Domonkos, Deák Rajmund (Bende Bence nélkül) a 11. helyen zártak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!