Sport

2017.05.11. 17:45

Újra pályaelőnyt szeretne az Egis Körmend

KÖRMEND A hétvége helyett már pénteken folytatódik az Egis Körmend és a PVSK-PANNOPOWER férfi kosárlabdacsapatainak párharca a bajnoki elődöntőbe jutásért. Ezúttal Pécsett, a Lauber Dezső Sportcsarnokban csapnak össze a felek, a labdát 18 órakor dobják fel.

Németh Zsolt

Ahogy a vezetőedző és a csapatkapitány is megfogalmazta a szerdai találkozó után, a körmendiek a szezon talán legrosszabb teljesítményét nyújtva szenvedtek sima vereséget saját szurkolóik előtt, akik végig kitartottak mellettük. Ezzel pedig oda is lett az alap- és középszakaszban megszerzett pályaelőny.

Ferencz Csaba úgy fogalmazott a mérkőzés után, hogy a Pécs mindenben felülmúlta őket.

- Nincs mese, most idegenből kell hozni egy győzelmet, mert a cél továbbra is az, hogy a legjobb négy közé kerüljünk! Meg kell beszélnünk ezt a meccset, mert a védekezésünk nem működött.

Mivel szombaton és vasárnap is foglalt a pécsi sportcsarnok, ezért két nappal az első meccs után jön is a lehetőség erre.

Gasper Potocsnik szerdán este magára vállalta a felelősséget a meglepően sima vereségért, de hogy ez milyen következményekkel jár csapaton belül, arról nem nyilatkozott.

A körmendiek kapitánya, Ferencz Csaba lehet a „feltámadás" vezére Fotó: Szendi Péter

- Mondanom sem kell, milyen nehéz dolgunk lesz pénteken! A Pécs nálunk is remekül játszott, ezúttal pedig hazai környezetben, saját szurkolói előtt léphet pályára. Rólunk nem mondható el, hogy épp a legjobb formánkban lennénk, de előre kell néznünk és ki kell hozni magunkból a lehető legtöbbet, akkor lehet esélyünk a visszavágásra. Hogy miben kellene javulnunk? A válasz egyszerű: mindenben! Ha sikeresek szeretnénk lenni, akkor megfelelő hozzáállással, nagy energiával kell pályára lépnünk. És ez nem csak a Pécs ellen igaz. Márpedig szerdán ez nem sikerült.

Nem pörgött kellő szinten a csapat, gyorsabb volt nálunk az ellenfél egyénileg és csapatjátékban is. A legnagyobb különbséget az egy-egy elleni játékban láttam, sokkal jobb tempóban, jobb hozzáállással játszott a Pécs, mint mi. Leginkább ezen kell változtatnunk! Csapatként, nagyobb összpontosítással és sokkal agresszívebben, több energiával kell játszanunk, hogy esélyünk legyen a győzelemre.

 

A PVSK elleni szerdai elkeserítő hazai produkció - és vereség - kapcsán közleményt adott ki az Egis Körmend:

"A bajnoki rájátszás első mérkőzése szerdán nem úgy sikerült, ahogy azt szerettük és vártuk volna akár a klub, akár a csapat, akár szurkolóink körében. Csapatunk a mai nap folyamán alaposan átbeszélte a tegnap történteket, amelyekért valamennyien együtt vállalják a felelősséget. A játékosok és az edzői stáb tagjai ez úton kérnek bocsánatot a szurkolóktól a tegnap mutatott játékért, amely nem volt méltó a szezon eddigi eredményeihez, de a klub hagyományaihoz és a szurkolók kitartó támogatásához sem. Az elvesztett pályaelőnyt – amiért a bajnoki rajt óta a nemzetközi szereplést is vállalva megdolgozott a gárda – most már csak idegenbeli sikerrel tudjuk visszaszerezni. Egyöntetű volt a kiállás a mai napon amellett, és erre ígéretet is tettek a csapat tagjai, hogy tudásuk legjavát adva, a lehető legjobb hozzáállással fognak pályára lépni a folytatásban. Ezt egy nap múlva igazolni is akarják a negyeddöntő második mérkőzésén, a PVSK otthonában."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!