Sport

2011.05.31. 09:33

Elfogyott és visszalépett a megyei II-től a Pornóapáti labdarúgócsapata

Négy fordulóval a bajnokság befejezése előtt visszalépett a további küzdelmektől a megyei II. osztály utolsó helyén tanyázó Pornóapáti együttese. Egyelőre nem tudni, hogy a csapat jövőre elindul-e a megyei III. osztályban.

Pum András

A 27. fordulóbeli, hazai, Spari elleni 7:1-s vereséggel megpecsételődött a megyei II.osztályú labdarúgó-bajnokság utolsó helyén álló Pornóapáti sorsa: a gárda matematikailag is kiesett a megye kettőből. A klubvezetés ezt követően úgy döntött, visszalép a csapat a bajnokságtól. A Söpte, a Gyöngyösfalu, a Vasszécseny és a Tanakajd elleni mérkőzésre már ki sem állt, illetve ki sem áll a Pornóapáti.

- Sajnos elfogytunk, amúgy is szűk, 14-15 fős kerettel kezdtük a szezont, mostanra pedig nagyjából egy csapatra való játékost tudtunk kiállítani - mondta Németh Zoltán, a Pornóapáti elnöke. - Sérülések, munkahelyi elfoglaltságok és egyéb okok miatt egyre csak csökkent a létszám. Az utolsó, Spari elleni meccsre mindössze két cserét tudtunk nevezni, ráadásul egyik játékosunkat kiállították a találkozón - ezt követően úgy döntöttük, hogy kész, vége, befejeztük, visszalépünk a bajnokságtól. Az ificsapatra sem támaszkodhattunk, hiszen a fiatalok is kevesen vannak, tehát ha onnan elveszünk játékosokat, akkor ők nem tudnak kiállni - most őszintén, melyik ujjamat harapjam meg? Ráadásul edzőnket, Horváth Csabát még márciusban eltiltották a kispadtól, ő pedig úgy döntött, végleg befejezi a munkát. Azóta jómagam és az egykori Haladás-futballista, Tóth Gyula próbáltuk irányítani a csapatot.

- Egy biztos: június 11-én leülünk a játékosokkal és megbeszéljük, hogy közülük kikre számíthatunk, egyáltalán mekkora kerettel dolgozhatunk - folytatta Németh Zoltán. - Amennyiben elegen leszünk, természetesen nevezünk a megyei III. osztályra - de ebben a pillanatban még tippelni sem tudok, hogy mit hoz a jövő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!