Sport

2017.08.07. 19:02

Elutazott az Eb-re az U16-os válogatott

SZOMBATHELY - Kedden hajnalban útra kelt Bulgáriába, az U16-os fiú B divíziós kosárlabda-Európa-bajnokság helyszínére a magyar válogatott. Váradi Attila együttese csütörtökön Írország ellen kezdi meg csoportmérkőzéseit.

Horváth Erika

Szinte egymást érik a kosárlabdában a kontinensviadalok. Mindhárom korosztályos Eb-n a B divízióban szerepel Magyarország fiúcsapata. Az U20-asok Romániában a 11. helyet szerezték meg, vasárnap fejezték be Észtországban az Eb-t az U18-asok a 12. helyen. És most az U16-asok kelnek útra Bulgária fővárosába, Szófiába. Ezt a válogatottat a Szombathelyi Kosárlabda Akadémia szakmai vezetője, Váradi Attila irányítja, akinek munkáját Hencsey Tamás, az Körmend másodedzője, valamint a jelenleg a székesfehérvári utánpótlásban dolgozó Peresztegi Nagy Ákos is segíti. A team tagja még a Falco masszőre, Tanai Zoltán is. A játékoskeretben a szombathelyiektől Dokmanovic Milán és Verasztó Péter, a körmendiektől Kiss Benedek kapott helyet.

Az U16-os válogatottnak az Eb már a második nagy tornája lesz ezen a nyáron, hiszen a hazai rendezésű EYOF-on is edződhetett csupa olyan csapat ellen, amely az Európa élvonalát jelentő 16 együttest felvonultató A divízióban játszhat. A győri, nyolccsapatos tornán a hatodik helyet szerezték meg a magyarok.

Akárcsak az EYOF-on, a B divíziós Eb-n is hatfős lesz a Vas megyei különítmény. Balról: Váradi Attila vezetőedző, Dokmanovic Milán, Verasztó Péter, Kiss Benedek, Tanai Zoltán masszőr, Hencsey Tamás edző Fotó: Horváth Orsolya

- Az EYOF-on az első négy meccsen egyre javuló teljesítményt mutattak a fiúk, az ötödiken, a helyosztón viszont már nagyon úrrá lett rajtuk a fáradtság, jobban, mint a rivális észteken - idézte fel a győri napokat Váradi Attila. - A múlt héten már ismét Székesfehérváron gyakoroltunk, a hétvégén két, az ukránok elleni edzőmeccsel zártuk le a felkészülést. Még mindig érezhető volt, hogy nagyon sokat kivett a csapatból az EYOF, de remélem, ezen csütörtökre kellő motivációval sikerül túllépni. Ez a legfiatalabb korosztály, amelynek Eb-t rendeznek, itt még nem lehet megjósolni, melyik csapat, hova érhet. Minden csapatnak, a miénknek is hullámzó a teljesítménye, vannak nagyon jó és gyenge periódusok is. A leendő ellenfeleink közül még egyikkel sem találkoztunk, más B divíziós csapatokkal, például a lengyelekkel, a fehéroroszokkal, az ukránokkal igen. Ők is a legjobb nyolc közé vágynak. Nekünk is van erre esélyünk, ha az első pillanattól a valós tudásunkat mutatjuk.

A B divízióban 24 csapat szerepel négy hatos csoportban. A magyarok a C jelűben sorrendben Írországgal, Norvégiával, Csehországgal, Szlovákiával és Bosznia-Hercegovinával találkoznak. A csoport 1-2. helyezettje jut a negyeddöntőbe, a 3-4. a 9-16., az 5-6. helyezettek a 17-24. helyért folytathatják az Eb-t.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!