Sport

2014.07.28. 18:35

Erősek, kitartóak az Iron Cross Tour harmadik állomásának résztvevői

Bük - Körmend és Szombathely után az elmúlt szombaton Bükfürdő adott otthont az erő állóképeség határait feszegető Iron Cross Tour 2014 megyei versenysorozat utolsó előtti állomásának.

Tóth Gábor

Harmadik állomásához érkezett az Iron Cross Tour 2014. A sorozat büki versenyén közel százan tették próbára erejüket, kitartásukat. Természetesen a szervezők a hagyományos erőnléti programot megspékelték vizes, medencés feladatokkal, így meglehetősen látványos versenyt izgulhatott végig a közönség. Több érdekesség is akadt Bükfürdőn. Például csatasorba állt egy 9 éves kislány, Csata Katalin is, aki a felnőttek csapatversenyében ügyeskedett. A nap szenzációja azonban talán az a mozgássérült cseh fiatalember volt, aki a kerekesszékét maga alatt hagyva egészen elképesztő street workout bemutatóval ejtette ámulatba a versenyzőket, a nézőket. Érdekes, látványos elemek is színesítették a programot, így például nagy sikert aratott, sok erős embert állított az asztal mellé a Magyar Szkander Szövetség főbírója, Dóró Zsolt által levezényelt szkanderverseny.

A legkisebbek is kipróbálhatták magukat a nagyok eszközein (Fotó: Kiss Bianka)

Az Iron Cross Tour 2014 augusztus 16-án a sárvári fürdőben zárul ahol kiderül, hogy kik lesznek a Tour bajnokai.

Végeredmény, egyéni, nők: 1. Schuster Enikő, 2. Sarkadi Judit. Férfiak: 1. Kiss Csaba, 2. Csuka Ákos, 3. Zsigmond Tamás. Csapatverseny: 1. Delta Kommandó (Bankó Zoltán, Haraga Evelin, Mosolits Kristóf, Zsigmond Tamás, Ráberhoffer Lilla), 2. 24MAX (Horváth Lilla, Csuka Ákos, Kiss Csaba, Szollár János, Schuster Enikő), 3. 30+ (Gombás Mónika, Szakály Dia, Lengyel Miklós, Pálmai Norbert, Varga Tamás). Betétversenyek. HSPU (kézállásban vállból nyomás): 1. Sáfián Zoltán, 2. Máthé Attila, 3. dr. Szendrő-Németh Tamás. Női dupla ugrókötél (Double Under): 1. Horváth Lilla, 2. Szabó Lívia, 3. Csata Katalin. Szkander, -90 kg: 1. Barzsó Alex, 2. Berecki Sándor, 3. Nagy Richárd. +90 kg: 1. Farkas Mihály, 2. Barzsó Alex, 3. Antal Kálmán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!