Sport

2017.05.31. 18:40

Erősen vitatott esetek - A harmadik Falco-Körmend csatának is van utózöngéje

Az Egis Körmend kosárcsapata kedden a harmadik elődöntős mérkőzését is elvesztette a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely ellen - így a Falco 3-0-val jutott a fináléba. A piros-feketék a találkozó után a jegyzőkönyvben rögzítették óvási szándékukat, szerdán pedig hivatalosan is beadták az óvást.

Németh Zsolt

Komoly hullámokat vet a Falco-Vulcano Energia KC-Egis Körmend Vas megyei derbi az NB I-es férfi kosárlabda-bajnokság elődöntőjében. Az első, szombathelyi találkozó (Falco-Körmend 89-88) után a körmendiek jelezték, véleményük szerint a játékvezetők katasztrofális teljesítménye erősen hozzájárult ahhoz, hogy vesztesen hagyták el a pályát. Faidt Mihály, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) játékvezetői bizottságának elnöke akkor közleményben reagált a csalást sejtető vádakra. Amelyben leszögezte, hogy a Földházi, Papp, Török trió jól vezette a találkozót. Így az eredmény miatt nem a játékvezetőket kell okolni. A Falco Körmenden is nyert (81-78) - e találkozó után nem történt nyilatkozatháború, mindenki elismerte, hogy a szombathelyiek győzelme megérdemelt. A párharc harmadik, keddi felvonása is kiélezett csatát és újabb Falco-diadalt hozott (88-84). Feszült volt a hangulat mind a pályán, mind a lelátón. A mérkőzés után a körmendiek csapatkapitánya, Ferenc Csaba a jegyzőkönyvben jelezte az óvási szándékot, a piros-fekete klub pedig szerdán hivatalosan is beadta az óvást.

Ádám József játékvezető és Gasper Potocsnik játékvezető diskurzusa
Fotó: Unger Tamás

Az Egis Körmend az alábbi közleményt juttatta el lapunkhoz: "A mérkőzésen számos olyan momentum volt, amelyet vitat az Egis Körmend. De az óvást két konkrét esetre alapozva küldte el a klub. Az egyik az volt, amikor az utolsó negyedben egymás után két feldobás helyzetnél mindkét alkalommal a Falco kapta meg a labdát, pedig az első után, a 33. percben, amikor a labda játékba került, a labdabirtoklás előnyét mutató nyilat a zsűrisztalnál át kellett volna állítani úgy, hogy az Egis Körmend kedvezményezettségét jelezze. De ez nem történt meg, így a 39. percben, az újabb feldobás helyzetnél a játékvezetők ismét a hazaiaknak adták a bedobás jogát, pedig az a Körmendet illette volna. A másik eset 11 másodperccel a találkozó vége előtt történt, amikor hárompontos különbségnél, a hazai dobás után a labda csak a palánkot érintette, majd a Falco megszerezte azt. A támadóidő végét jelző dudaszó után Ádám játékvezető egyértelműen mutatta, hogy a labda a Körmendé, mert letelt a támadóidő, de a szombathelyi kispad videobírót kért az eset ellenőrzésére. Benczur játékvezető a felvétel megtekintése alapján úgy döntött, hogy a Falco csapatát illeti a labda, tehát az ő álláspontja szerint érte a gyűrűt a dobás. A mérkőzés felvétele és a konkrét eset többszöri megtekintése után is az a körmendi álláspont, hogy az ítélet téves volt, mert a labda a gyűrűt nem, csak a palánkot érintette, így a támadóidő leteltével a vendégeket illette volna a támadás joga. Ezek a történések a körmendi klub vezetői szerint döntően befolyásolták a találkozó alakulását, ezért éltek az óvás lehetőségével és kérték a találkozó újrajátszásának elrendelését, illetve a játékvezetők működésének szankcionálását."

Elutasították az óvást

Lapunk érdeklődésére szerda délután az MKOSZ versenybizottsága jelezte, hogy a körmendiek óvása formai okokból megalapozatlan, ezért az óvást érdemi vizsgálat nélkül elutasítja, a mérkőzés végeredményét a pályán elért eredménnyel igazolja.

A sportszervezet az óvási szándékát csak a játékidő leteltét követően, akkor is csak részben jelezte - ezzel ellehetetlenítve az esetlegesen előforduló hibának a mérkőzésen történő korrigálását.

Az óvás 2. jogalapjaként megjelölt játékhelyzetet - a labda érintette-e a gyűrűt a támadóidő végén - a játékvezető technikai berendezés (videobíró) segítségével döntötte el. A versenyszabályok erre érvényes tétele kimondja, hogy "olyan eseményre, amellyel kapcsolatban a játékvezetők a helyszínen már igénybe vették a technikai berendezés (videobíró) segítségét, óvást alapozni nem lehet."

Az Egis Körmend - élve jogával - fellebbez az ítélet ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!