Sport

2017.04.02. 19:45

MEGYEI I. Négy meccsen is vendégsiker - A fiatal kőszegi együttes ezúttal a Rumnál volt jobb

Megyei körkép - A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában a Celldömölk magabiztosan, 6-2-re verte a Vasvárt.

Pum András

Király SZE-SCHOTT Lukácsháza SE 3-0 (0-0). Szombathely, Király Sportlétesítmény, 120 néző, vezette: Szabó III. Z.

Király: Mester - Varga, Hujber B., Németh B. (Biácsy), Hujber G. (Csire) - SZALAY CS., SZABÓ Z. (Petrőczi), Fritz (Marton), NÉMETH D. - Janzsó, HAJMÁSI. Edző: Hegyi László.

Lukácsháza: Horváth K. - Bolfán, Baranyai, NÉMETH R., Lengyel - Czeglédi
(Schwarcz), Németh Cs., SZALAI SZ., Kovács D. - Naisz (Németh P.), SZABÓ CH. Edző: Bezdi István.

Gólszerző: Németh B., Szabó Z., Csire.

Kiállítva: Hujber B.

Hegyi László együttese úgy készült az összecsapásra, hogy tudta, ellenfele mindenképpen szeretne pontot, pontokat szerezni Szombathelyen. Ráadásul a lukácsházi csapat kispadján új szakember, Bezdi István ült, játékosai pedig bizonyítani szerettek volna. Úgy tűnt, ez sikerül is, hiszen nagyon fegyelmezett játékkal rukkolt ki a vendéggárda, így az első játékrészben különösebben nem kellett játékba avatkoznia Horváth kapusnak. A második félidőben aztán elég volt egy hiba és ezt góllal büntette a Király. Ezek után ki kellett támadnia a Lukácsházának, ezzel viszont a biztos védekezését adta fel a vendég-együttes. A mérkőzés hajrájában újabb két gól és egy kiállítás is született.

Jánosháza VSE-Rábapatyi KSK 2-3 (0-2). Jánosháza, 200 néző, vezette: Bedi.

Jánosháza: Gadavics - Marsai (Vágusz P.), Horváth A., TÓTH L., OROSZ - PINTÉR, Fenyő (Csonka), Lendvai (Dornai), Megyesi - Laczi, SZABÓ T. Edző: Pungor István.

Rábapaty: Király T. - Piros, CSUPOR, FEHÉR, Balhási - Király Zs., DUGOVICS (Sebestyén), Dovánszki (Németh B.), SZABÓ A. (Németh Á.) - Bajnok (Németh K.), KOVÁCS T. Edző: Enzsöl
Gábor.

Gólszerző: Szabó T. 2., illetve Kovács T., Dugovics, Szabó A.

Kiállítva: Laczi.

Nem indult túl jól a hazaiak számára az összecsapás, hiszen korán megszerezte a vezetést a Rábapaty, ez pedig meghatározta a játék képét. Mindkét együttes hajtott becsülettel, igazán küzdelmes mérkőzést láthatott a szépszámú közönség. Bár játékban az ellenfél fölé nőtt a hazai csapat, újabb gólt ismét a vendégek szereztek.

A szünet után aztán nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt a Jánosháza, ez pedig meghozta a várt sikert. Igaz, egy védelmi hibát követően a Rábapaty három ponttal távozott, nincs oka szégyenkezniük a hazaiaknak. A kapu előtti határozatlanságának és a vendégek szerencsés helyzetkihasználásának köszönhetően szenvedett vereséget Pungor István együttese. A mérkőzés egészét tekintve többet tett a sikerért a hazai csapat, azonban a labdarúgást gólra játsszák, ebben pedig a Rábapaty volt jobb.

Celldömölki VSE-Vasvár VSE 6-2 (3-1). Celldömölk, 200 néző, vezette: Héra.

Celldömölk: Bíró - Bodor (Németh J.), POTYI (Győrvári), ENYINGI MÁ, Varga J. - SZUH, Györkös, Enyingi Ma. (Virág M.), KLAUZER - Vajda (Dobson), PIRI. Edző: Koman Vladimir.

Vasvár: Gyöngyösi - Bakos Cs., Réfi, BÍRÓ, Horváth Á. (Dézsi) - Vincze K. (Varga A.), Czövek (Robán), Hajas, Egeresi (Berta) - BAKOS, Horváth A. Edző: Konrád Péter.

Gólszerzők: Piri (3), Németh J., Enyingi Má. (11-esből), Szuh, illetve Réfi, Bakos.

Nem ijedt meg ellenfelétől a vendégcsapat, az első öt percben letámadta a celldömölkieket, sokat futva a hazai térfélen tartotta a labdát. Jó tíz perc elteltével a hazaiak is felpörögtek, a 11. percben Klauzer lépett ki, ám a tizenhatoson belül buktatták. A tizenegyest Enyingi Márk értékesítette (1-0). Élvezetes, pörgős volt a meccs, a Vasvár nem állt be védekezni. A 21. percben viszont Klauzer beadását Szuh fejelte a hálóba (2-0). A 24. percben Enyingi Marcell passzát Piri lőtte a kapuba (3-0). Úgy tűnt, eldőlt a meccs, ám nyolc perc múlva szépített a Vasvár, egy szöglet után a szél alákapott a labdának, amely szinte megállt a levegőben, a leeső labdát Bakos közelről a hálóba pöccintette (3-1). Fellelkesedtek a vendégek, ám újabb gól már nem esett a félidő lefújásáig.

Szünet után góllal kezdett a hazai csapat, Klauzer beadását Piri vágta a hálóba (4-1). Visszaálltak a celliek, s főleg veszélyes kontrákat vezettek. Az 57. percben Réfi kihasznált egy védelmi hibát: 4-2. Azonban a hazai együttes nem engedte ki kezéből az irányítást, Piri és Németh József révén újabb gólokat szerezve simává tette a mérkőzést. A Celldömölk ilyen arányban is megérdemelten nyert.

Kiswire Szentgotthárd VSE-Vasi Opus-Nádasd KSE 5-3 (3-1). Szentgotthárd, 150 néző, vezette: Szabó I.

Kiswire Szentgotthárd: Soós - Kovács G. (Bellovics), Kovács P., MERKLI, Düh (Muszka) - NAGY O., DANCSECZ, Wágner (Kostyál), Vass - SIPOS (Kurucz), TAKÁCS (Sütő). Edző: Heiter László.

Vasi Opus-Nádasd: Cser - ZSOLDOS, HORVÁTH G., Burka, Szakály (Biczó) - Esztergályos, Podlaviczki, Csenterics J., Takács Á. (Csenterics T.) - Horváth A., TAKÁCS M. Játékos-edző: Csenterics
János.

Gólszerzők: Sipos (2), Muszka, Takács, Horváth G. (öngól), illetve Takács M. (2), Horváth G.

Remekül kezdte a meccset a Szentgotthárd, húsz perc elteltével már 3-0-ra vezetett, esélyt sem adtak ellenfelüknek. Úgy nézett ki, a hazaiak kiütik a nádasdiakat, ám a 44. percben egy szöglet után szépítettek a vendégek. A második félidő az elsőhöz hasonlóan kezdődött, hamar betalált a hazai gárda: 4-1.

Aztán pontrúgásból feljebb araszoltak a vendégek (4-2), ezt követően a szentgotthárdiak kihagytak egy büntetőt és ziccert is hibáztak. Ez a két momentum döntőnek bizonyult a hátralévő 20 percre, a nádasdiak ismét betaláltak (4-3). Ám a végjáték a hazaiaké volt, akik a végén bebiztosították győzelmüket. A Szentgotthárd teljesen megérdemelten nyert, de a Nádasd minden dicséretet megérdemelt, mert egy pillanatra sem adta fel a meccset, küzdött, hajtott.

Vép-Kemenesalja 3-2 (1-1). Vép, 120 néző, vezette: Bereczky.

Vép Vse: BEZDI B. - WÁGNER, Dancs, Török, Bezdi Sz. - Markó, Vermes, Illés, Dala (Koszokovits) - Kovács D., Nagy Zs.. Edző: Mitterstiller Csaba.

Kemenesalja: Hujbert - Szakál E., Princzes, Veszprémi (Bognár), SZAKÁL M. - NÉMETH R., Laki, Németh P. (Dobány), ERDÉLYI - Belegrai, Döbrönte. Játékos-edző: Dobány Gábor.

Tapogatózó játékkal indult a meccs, mindkét oldalon sok volt a hiba. Illés előtt több helyzet is adódott, mégis egy öngóllal szerzett vezetést a vépi együttes. A vendégek azonban bő tíz perc múlva egyenlítettek. Szünet után a 48. percben Illés szép szabadrúgásgóljával ismét a hazaiak vezettek, majd a 78. percben Koszokovits is betalált. Ezt követően több vönöcki lehetőség is adódott, de Bezdi Balázs ezúttal is magabiztos volt. A végén még szépítettek a vendégek, de a három pont Vépen maradt.

Gólszerzők: Illés, Koszokovits, Döbrönte (öngól), illetve Németh M., Szakál M.

Uraiújfalu SE-Répcelak SE 1-6 (1-2.). Uraiújfalu, 200 néző, vezette: Szabó II.

Uraiújfalu: HORVÁTH B. - Gőcze, VARGA ZS., Regős, Gallen - Varga P I., Keszei, Toldi, GÖNCZÖL - Tóth D. (Csete), Varga P. II. Edző: Stieber József.

Répcelak: Berényi - Balassa, TÓTH DO. (Catomio), CSORDÁS, NÉMETH G. - Ambrus, Jordán (Lónai), Baranyai, Kiss (Tóth Dá.) - Balikó (Harkai), Bezdi (Farkas). Játékos-edző: Balassa Péter.

Gólszerzők: Gönczöl, illetve Németh G. 3, Lónai, Csordás, Gönczöl (öngól).

A hazaiak támadólag léptek fel, bár igazán nagy helyzetet nem tudtak kidolgozni, nem úgy, mint a Répcelak, akik egy öngóllal szerezték meg a vezetést. Az Uraiújfalu Gönczöl révén egalizált, de egy perccel később ismét Balassa Péter együttese állt jobban. A második félidőben ellenfele fölé nőtt a Répcelak, és kijött a két csapat közti különbség. A sportszerű találkozón megérdemelt vendégsiker született.

Rum KSC-Kőszegi FC 1-2 (1-2). Rum, 200 néző, vezette: Marácz.

Rum: BUSI - Ivic, Kontics, Csernák (Dávid), Bősze - Somogyi (Horváth D.), Molnár, Papp, TÓTH M. - Koronczai (Sipos), Gyurkó. Edző: Pup András, Somogyi Gábor.

Kőszeg: TÁNCSICS - Toldi, Major, DÉVAI, PRÁN (Marti R.) - KERESZTÉNYI (Szűcs), Hankó (Bujtás), RÁCZ, MOLNÁR Z. (Biegner) - VARGA B. (Réti), SZOLYÁK. Játékos-edző: Táncsics András.

Gólszerzők: Molnár R., illetve Prán, Varga.

A rumi együttes kezdte jobban a találkozót, két nagy helyzetet hagyott kihasználatlanul. Válaszként megszerezte a Kőszeg a vezetést. Ez nem okozott törést a hazaiak játékában, továbbra is támadásban maradtak. Ez lett a vesztük, egy szép támadás végén Varga fejjel vette be Busi kapuját. Ezután Molnár válaszolt, ezzel életben tartva a hazai reményeket. A második félidőben mindkét kapu veszélyben forgott, csak a hálóőrök bravúrjain múlt, hogy nem változott az eredmény. Pár tizenegyesgyanús szituációnál néma maradt a játékvezető sípja, összességében rendkívül színvonalas és élvezetes találkozót játszottak a felek. A szerencsésebb vendégegyüttes győzedelmeskedett.

A Király SZE futballistája, Fritz Dávid (fehér mezben) és a lukácsházi Szabó Christopher csatázik a labdáért. A Király 3-0-ra nyert
Fotó: Nagy Jácint

Szentgotthárdról Heiter László, Celldömölkről Gasztonyi Csaba, Szombathelyről Hegyi László, Jánosházáról Pungor István.Egyházasrádócról Bali László, Uraiújfaluból Gombás Béla, Vépről Pajor Tamás, Rumból Pup András tudósította lapunkat a mérkőzésekről.

1. Körmend 20 18 2 0 76 -9 56

2. Celldömölk 20 16 2 2 66 - 14 50

3. Rábapaty 20 13 5 2 47 - 23 44

4. Répcelak 20 12 2 6 39 - 20 38

5. Egyházasrád. 20 9 5 6 32 - 34 32

6. Vép 20 9 4 7 34 - 35 31

7. Rum 20 7 4 9 26 - 32 25

8. Szentgotthárd 20 7 4 9 29 - 36 25

9. Király SZE 20 6 7 7 34 - 38 25

10. Vasvár 20 6 3 11 34 - 46 21

11. Kőszeg 20 6 3 11 22 - 34 21

12. Nádasd 20 6 3 11 33 - 46 21

13. Jánosháza 20 6 3 11 24 - 38 20

14. Lukácsháza 20 5 4 11 25 - 50 19

15. Kemenesalja 20 2 5 13 16 - 49 11

16. Uraiújfalu 20 2 4 14 25 - 58 9

Uraiújfalutól, Jánosházától 1 pont levonva

Egyházasrádóci SE-Körmend FC 0-3 (0-2).

Egyházasrádóc, 200 néző, vezette: Fischer.

Egyházasrádóc: Bali - Krajczár (Molnár I.), Németh Martin, Vilics, Kertes - Tóth M., Budai, Molnár L., László - Tóth J. (Kazinczky), Balogh A. (Simon A.) Edző: Simon Attila.

Körmend: Báger - KÓSIK, VARGA A., Horváth P. (Nyári) - Makai, Takács Á. (Tompa), Sipos, Czimber (Török), BALIKÓ - NAGY T., TAKÁCS M. Edző: ifjabb Molnár Károly.

Gólszerzők: Takács Á., Sipos, Czimber. Kiállítva: Németh Martin (60.).

A listavezető lendületes játékkal nyitott, a második percben Sipos ajtó-ablak helyzetben hibázott. Továbbra is támadásban maradtak a vendégek, egy vitatott szöglet után egy lecsorgó labdát Czimber a kapufa segítségével lőtt a hálóba (0-1). A hazaiak megilletődötten, a vendégek dinamikusan, jól futballoztak. Aztán magukra találtak a rádóciak, egy támadásukat gyanús körülmények között állítottak meg a vendégek, a bíró nem fújt, az ellentámadásból pedig Sipos kettőre növelte a vendégelőnyt. Szünet után úgy kezdtek a hazaiak, ahogy az első fél-időt is indítaniuk kellett volna: határozottan, keményen, lendületesen próbáltak veszélyt teremteni a körmendi kapu előtt. Ez elsősorban szögletekben és kapu elé lőtt szabadrúgásokban mutatkozott meg.

A 60. percben Németh Marcell megkapta második sárga lapját, így a pirosat is - tíz főre fogyatkoztak a hazaiak. A körmendiek átvették az irányítást, igaz elsősorban az eredmény tartására törekedtek. A hajrában míg a hazaiak elhibázták a tizenhatos előtt megítélt szabadrúgást, a másik oldalon Takács Ádám a léc alá bombázott (0-3).

A jobb erőkből álló listavezető megérdemelten nyert a főleg az első 45 percben határozatlan egyházasrádóciak ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!