Fitten testben és lélekben - Ekler Józsefné pályájáról és a hátországról

Ötven éve már, hogy a tanulóból tanár, edző lett. A gimnázium után a Testnevelési Főiskolára vezetett Ekler Józsefné útja.

– A középiskolában tornásztam Tóth István tanár úrnál, és még atlétának is leigazolt a Haladásba Pünkösty Csaba bácsi, amikor balettpapucsban átlépő technikával megnyertem a magasugrást – idézte fel a sporttal kötött örök barátság kezdetét Erika néni. – De mellette úsztam, kosaraztam, a röplabda kivételével mindent csináltunk, amire szükség volt a főiskolán is. A TF után mindenképpen szerettem volna visszajönni Szombathelyre, és miután itt tornaedzőre volt igény, tornából választottam a szakképzést. Arra a felvetésre pedig, hogy mint nőitorna-edzőnek nagyon kellene a ritmikus sportgimnasztika is, már harmadéves koromtól kijártam többek között Kertész Alízhoz is, gyakorolgattam, tanultam. Fantasztikus emberek és szakemberek voltak a tanáraim – Romák Éva néni, Kaszper Lászlóné, Réni néni –, sok mindenben egyengették az utamat. A testnevelői pályámat az Entzbruder Dezső Gimnázium és Szakközépiskolában kezdtem 1965-ben, illetve a Művelődési és Sportház égisze alatt egy tanfolyamot is szerveztem, amit 30 esztendőn keresztül csináltam.

Ekler Józsefné, Erika néni – mint mindig, csinosan, rendezetten, fitten, pozitív életszemlélettel 
Fotó: Unger Tamás

Igen, sok száz szombathelyi kislánynak – e sorok írójának is – ez volt az első kapcsolata a sporttal. Művészi torna, később ritmikus (sport)gimnasztika keretében a szép mozgás alapjait tanulhattuk meg, ahogy aztán a mi lányaink is... Később a főiskolán (majd egyetemen) találkozhattunk újra Erika nénivel, illetve ismerhette meg őt újabb több ezernyi tanítvány.

– Háromévnyi tanítás után Pünkösty Csaba megkeresett, hogy a tanítóképzőben megüresedik egy testnevelői állás, és rám gondolt. De az én tapasztalt, higgadt férjem segített a döntésben: ez ugyan egy egészen más munka, de egy vissza nem térő lehetőség. 1969-ben kerültem a tanítóképzőbe. Ahol aztán '74-ben elindult a főiskolai képzés. A testnevelési tanszéken megkaptam a lehetőséget, hogy tornát, illetve ritmikust taníthassak. Eleinte igen szerény körülmények között. Az évek múlásával persze rengeteg változás volt a főiskolán. Nagyon jó volt részt venni a tervezgetésben, a gazdagodásában – egy igen ambiciózus kollektívában. Gyönyörűséges élményeket hoztak a szakpárosítások adta lehetőségek is. Akkoriban nagyon nagy volt még a nevelés is a főiskolán. Jó pár tanítványra, ma már kedves barátnőmre a legnagyobb szeretettel gondolok; igazi jó emberek, jó pedagógusok lettek.

Ekler Józsefné ott volt a szombathelyi testnevelő és tanárképzés újabb mérföldkövénél is.

- 1991-ben lettem docens, aztán az egy év múlva létrejött Testnevelési és Sporttudományi Intézet rekreációs tanszéke vezetőjének neveztek ki. Nagyon jó gárdával magas színvonalon dolgozhattunk nemcsak a testnevelőképzésben, hanem a szakosított testneveléssel is. Akkoriban négy félévet jártak a hallgatók testnevelésre, rengeteg mozgásforma – úszás, lovaglás, aerobik, hagyományos sportágak, küzdősportok, társastánc, stb.- közül választhattak. Sajnos nemrégiben úgy döntöttek, hogy megszüntetik a hallgatók testnevelését. Én viszont a főiskola, az egyetem legszebb, töretlenül fejlődő időszakának lehettem részese. Elmehettem volna 55 évesen is nyugdíjba, de még számítottak rám, kilenc évvel tovább dolgoztam. És magamtól mondhattam, hogy köszönöm, már nem tudom vállalni a tanszékvezetést. A férjemet operálták, nagyobb törődésre volt szüksége. Emiatt mondtam le a Vas Megyei Testnevelő Tanárok Egyesületének alelnöki posztjáról is. Az edző- és sportoktatóképzésben a gimnasztika oktatását is nagyon sokáig, 2007-ig csináltam. Azt csak Szepi halála előtt hagytam abba.

Erika néni környezetét mindenhol – a főiskolán is – a szeretetteljes, családias légkör jellemezte. Hogyne lett volna így a saját otthonukban?! Legendás szerelem volt az övék, amiből aztán nagy és szerető család kerekedett. Persze a bajok őket sem kerülték el.

– Egy nyári sporttáborban ismertem meg Balatonfüreden, ahol vezetőként dolgozott, vele volt a két kislánya is. Én egyhetes gyakorlatra mentem oda. Fogalmam sem volt, ki az az Ekler „Szepi” (NB I-es labdarúgó, edző, később sportvezető, testnevelő). Amikor hazajöttem, azt mondtam édesanyámnak: megismertem egy olyan férfit. Özvegy volt, 1967-ben házasodtunk össze. Eleinte négyen éltünk a két kislánnyal, Zsókával és Jutkával, aztán megszületett Szepi, majd rá öt évre Gergő is. Gyönyörű volt minden, szépen ötvöződött a család és a munka a gyerekek fejlődtek, mindenki csinálta a dolgát. Már a gyerekeinknél is látom azokat az értékeket, amiket mi megéltünk hatan ebben a kétszobás lakásban: a hihetetlen szeretetet, alkalmazkodást, tiszteletet, odaadást, a családias légkört, egymás megbecsülését, a hűséget. Nagy egyetértésben éltünk. Teltek az évek, a lányaink férjhez mentek, önálló életet éltek, a nagyobbik fiút felvették az egyetemre. Közben Gergő eltávozott – utalt a repülésért rajongó fiuk borzalmas tragédiájára. – De még mindig ketten maradtunk, és az ember a társával, családjával szeretetben, megértésben a legfájdalmasabb dolgokat is fel tudja dolgozni. A férjemet 2007-ben vesztettem el. Idő kellett... Annak kell örülnöm, hogy 41 évig együtt élhettem egy ilyen sokoldalú, csodálatos emberrel. Hogy ez eddig tartott, el kell fogadnom.

Az elfogadásban persze segített a család többi tagja. Elsősorban a gyerekek és az unokák – már csak egy hiányzik, hogy egy focicsapatnyian legyenek. Zsókáék Szegeden élnek, három gyermekük már felnőtt. Juditék is három gyermeket neveltek fel, és nagy boldogság, hogy ő folytatta a „főiskolai vonalat”, az egyetemen tanít, és a ritmikus tanfolyamot is csinálja. Szepiéknél négy gyerek van – 16 éves a legnagyobb, három és fél a legkisebb. Elkél náluk a nagymami segítsége. Meg is teszi, amit tud. Miközben támasza a családnak, közben saját maga is igyekszik fitt maradni. Az egyetemen már húsz éve minden csütörtökön egy órában hölgytornát tart az intézmény volt dolgozóinak, 80 éves kolléganő is van közöttük.

– A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota, akarat, jókedv, képzelőerő, az érzelmek intenzitása, a kalandvágy győzelme a lustaságon – idézi. – Az élet ritmusáról tudatosan kell gondoskodni.

Erika néni sógornője meghívására néhány évvel ezelőtt elutazott Amerikába, de előtte egy évig angolul tanult.

– Azt, hogy egyedül át tudtam kelni az óceánon, nagyon nagy erőt adott. Utána majdnem minden évben elutaztam valahova. Most Erdélybe készülök. Minden nap egy órát sétálok, a csíksomlyói búcsúra fel kell készülni. Fontos, hogy mindennek tudjál örülni. Az tartja az embert fitten testében, lelkében, ha tervez, véghezvisz dolgokat, nem gubózik be, vagy segít másoknak. A szeretet és megértés sok mindenen átsegít.