Sport

2017.05.11. 19:34

Fuzionált a Dobó SE és a HVSE is

A hétvégén az elődöntőkkel megkezdődik a 2017. évi atlétikai csapatbajnokság, amelyről nem hiányozhatnak a szombathelyi atléták sem.

Horváth Erika

Idén 34 csapat nevezett a csb-re; az elődöntőket két helyszínen - a keletiekét Miskolcon, a nyugatiakét Szekszárdon rendezik meg szombaton és vasárnap. A versenykiírás szerint akár két egyesületből is verbuválódhat egy-egy csapat. A szombathelyiek éltek is a lehetőséggel, a Dobó SE a Győri AC-vel alkotja a SavArra fantázianévre hallgató gárdát, amelyben tíz versenyzővel viszi majd a dobó szekciót.

A Haladás VSE - akárcsak az e-lőző években - a Zalaszám-ZAC-cal fuzionál a csb-re Pannónia Príma néven. A nagy létszámú, 33 fős együttesben a zöld-fehéreknek 18 versenyzője áll majd rajthoz. A SZoESE viszont egy nyolcfős minicsapattal társ nélkül indul. A legalább nyolcfős csapatok 20 férfi és 20 női versenyszámban nevezhettek. Nagy ilyenkor a taktikázás, hogy az összesen 50 rajthelyet a lehető legjobb eredmény reményében osszák el; egy (felnőtt) atléta legfeljebb négy számban indítható (a juniorok és ifjúságiak háromban). Mindkét elődöntőből az 1-6. juthat be a szeptember 9-10-ei székesfehérvári döntőbe. A Pannónia Príma és a SavArra jó eséllyel pályázik a fináléba kerülésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!