Sport

2015.03.06. 13:20

Győzni kell - A Paksot fogadja Körmend

Az alapszakaszt megnyerő Atomerőmű SE együttesét fogadja szombaton 18 órától az Egis Körmend csapata a férfi kosárlabdabajnokság élvonalának 26. fordulójában.

Németh Zsolt

Braniszlav Dzunics csapata szerdán a ZTE legyőzésével bebiztosította első helyét a középszakasz előtt, így biztosan a maximális pontszámmal kezdi majd a felsőházi küzdelmeket. A Körmend a kilencedik helyről várja az alapszakasz záró fordulóját, és a középházba minden eredményt visz magával, ezért a hazaiak számára lesz fontosabb ez a meccs. Ugyanakkor a listavezető biztosan nem feltartott kezekkel érkezik.

Szerdán ismét sikerült elérni a kitűzött tervet, hiszen a Szegedet 15 ponttal győzték le a piros-feketék, amiben nagy szerepe volt Tóth Norbertnek, aki eddigi legjobb meccsét játszotta a Körmend mezében. A találkozó elején fontos kosarakat szerzett Ferencz Csaba is. A jó egyéni teljesítményekre minden bizonnyal az ASE elleni is szükség lesz.

Ferencz Csaba javuló formát mutat az utóbbi hetekben, ismét nagyon kellenek majd a triplái (Fotó: Szendi Péter)

– Nagyon tisztelem azt a munkát, ami Pakson zajlik, az alapszakaszt teljesen megérdemelten nyerte meg az ASE, ami hatalmas dolog, gratulálok hozzá! – mondta Déri Csaba, a piros-feketék vezetőedzője. – Braniszlav Dzunicsot már játékosként is nagyon tiszteltem hozzáállásáért, teljesítményéért, amit tovább vitt edzői karrierjében is. A Paks nagyon nemes célokért küzd, és mivel már korábban eldöntötte azt, hogy az élről folytatja a bajnokságot, már készülhet a további feladataira. Úgy tudjuk, hogy komoly edzésekkel teszi ezt. – folytatta a szakember.

– Atletikus csapat az ASE, amely fizikális kosárlabdát játszik, mély rotációs lehetőségekkel. Vegytiszta körülmények között nem mi lennénk a találkozó esélyesei, de szombaton mellettünk szólhat a saját termünk, és az idővel mind inkább mellénk álló közönségünk, a szurkolóink. A célunk nem változott: szeretnénk elérni, hogy visszaállítsuk a hazai pálya tekintélyét, hogy ide senki se érkezhessen úgy, hogy biztos befutó. A Paks ellen is győzelemre fogunk játszani, de így tennénk akkor is, ha a Real Madrid jönne hozzánk. Nekünk itthon nem lehet más a célunk! Csütörtök óta a Paks ellen készülünk. Pénteken délelőtt videózással, este pedig még egy taktikai edzéssel. Meg szeretnénk mutatni, hogy – bár tiszteljük az ellenfelet – de mi is jó csapat vagyunk. Ennek igazolásában most is számítunk szurkolóink támogatására!

A mérkőzésről a vaol.hu-n online tudósítás olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!