Sport

2014.07.24. 06:53

Gyurátz Réka ezüstérmes a junior atlétikai vb-n (frissítve)

Eugene – A Dobó SE kalapácsvetője, Gyurátz Réka 64,68 méteres eredménnyel ezüstérmet szerzett az egyesült államokbeli junior világbajnokságon az ukrán Aljona Samotina mögött.

Horváth Erika

A lány kalapácsvetők 12-es vb-döntőjében világranglista-másodikként állt dobókörbe az idén 67,32 méterrel junior országos csúcsot javító Gyurátz Réka. A mezőnyben ott volt a 68,43-dal ranglistavezető,  Rékánál  egy évvel idősebb ukrán Samotina is. Már az első sorozatban  a papírformának megfelelően sorolt be a két éllovas, Samotina 65,44-dal, Réka 64,68 méterrel nyitott. A riválisok a  folytatásban sem veszélyeztették a  pozíciójukat, gyakorlatilag izgalommentesen ugyanebben a sorrendben zárták a versenyt. Németh László és Németh Zsolt tanítványa stabilan versenyzett, a  kalapácsa az ötödik sorozatban is 64 méter fölé szállt (64,07). Az ukrán – szintén ötödikre – 66,05-re javított, ezzel nyerte meg a világbajnoki címet. Az alig 18 esztendős Gyurátz Réka pedig a tavalyi ifjúsági világbajnoki cím és a junior Eb-ezüst után most egy junior vb-ezüstéremmel gyarapította világversenyes éremkollekcióját.

Fotó: Lengyák György

Ugyanebben a mezőnyben a 17 éves veszprémi Bácskay Zsófia 62,51 méterrel a hatodik helyet szerezte meg.

- Nagyon örülünk, Réka úgy teljesített, ahogy vártuk tőle  – kommentálta a vb-döntőt Németh Zsolt, a Dobó SE-sek itthonról szurkoló edzője. – Az ukrán lány idősebb és még jobb nála, őt nem lehetett megverni. De nagyon biztosan tartotta maga mögött a riválisokat, köztük Bácskay Zsófit is, aki év közben többször legyőzte. Rékának még egy éve van a junior korosztályban, a jövő évi Európa-bajnokságon akár aranyra is válthatja a tudását. De partiban van az idősebbekkel is, hiszen az 1995-ös Samotina mellett a '94-esek közül is csak egy lány tud többet nála.

Réka a magyar idő szerint ma 19 órakor kezdődő diszkoszvetés selejtezőjében is indul. Ebben a számban nincsenek komoly esélyei, csak amolyan gyakorlás lesz ez a jövő évi Eb jegyében.

Lány kalapácsvetés: 1. Aljona Samotina (ukrán) 66,05 méter, 2. Gyurátz Réka (Dobó SE) 64,68, 3. Iliána Koroszídou (görög) 63,67, 4. Audrey Ciofani (francia) 63,30, 5. Beatrice Nedberg Llano (norvég) 63,23, 6. Bácskay Zsófia (Continent Company SE) 62,51, 7. Katarzyna Furmanek (lengyel) 61,93, 8. Vanessa Streckenries (belga) 61,63.

20:39 - A világbajnokság csütörtök délelőtti (nálunk esti) selejtezőiben három  Vas megyei atléta is érdekelt volt. Kiegészítő számában, diszkoszvetésben is indult Gyurátz Réka, aki úgy szerzett erre jogot, hogy 16 centivel dobta túl a 47,66 méteres kvalifikációs szintet. Az automatikusan 12-es döntőt érő 52 méteres szintre - illetve továbbjutásra – nem volt esélye. A  második, 42,70-os dobásával a 16 fős A csoportban a 14. helyet szerezte meg.

A fiú kalapácsvetők A csoportjában kapott helyet a szintén Dobó SE-s – még ifjúsági korú, 17 éves - Halász Bence, aki 75,67 méteres egyéni csúcsával a negyedik helyen szerepelt a csoport rangsorában. A rendezők magas, 74,50 méteres selejtezőszintet állapítottak meg. Az első sorozatban már ketten bedobták magukat a döntőbe, Bence viszont érvénytelennel kezdett. A második körben a 71,95-os eredményével a hatodik helyre tudta feltornászni magát. A csoport utolsó dobójaként a hetedik helyről kezdhette harmadik, utolsó kísérletét. Sajnos ott is maradt, mert nem tudott javítani (71,64). Ez annyit jelent,  hogy csak akkor juthat fináléba, ha a  21 órakor kezdő 14 B csoportbeli kalapácsvető  közül legfeljebb öten dobnak a 71,95-nál nagyobbat.

A továbbjutásról 400 méteren peches módon 11 századmásodperccel lemaradt Móricz Bálint 200 méteren állt rajthoz. A 72 indulót kilenc  futamba sorolták. Bálint 21,19 másodperces egyéni csúcsa a negyedik legjobb idő volt a csoportban a biztos továbbjutáshoz azonban az első kettőben kellett lenni. A 18 1-2. mellett még a hat legjobb időt futó sprinter juthatott tovább. Lengyák György tanítványa  futamában 21,41 másodperccel ötödik lett, ez sajnos nem volt elég az elődöntőhöz.

21:50 - Nem lesz ott Halász Bence a fiú kalapácsvetők  magyar idő szerint szombat hajnali vb-fináléjában. A selejtező B csoportjának második sorozata után kiderült, hogy már hatan túlszárnyalták a 71,95 méteres eredményét, tehát betelt a 12 döntős hely. Bence összességében a 13. helyen zárt, 32 centin múlott a döntő. Amelynek résztvevője a VEDAC  junior korosztályban vb- és Eb-ezüstérmes, a világranglistán második  kiválósága, Pásztor Bence. Hiszen  a két selejtező legjobb eredményével, 79,26 méterrel kvalifikálta magát az éremcsatára.

A három Vas megyei versenyző ezzel befejezte szereplését a junior világbajnokságon. A mezőny nagy részénél két évvel fiatalabb Halász Bencének még lesz alkalma ebben a korosztályban vb-n és Eb-n is szerepelni. Viszont nemsokára saját korosztályában vár rá egy nagy megmérettetés: a nankingi ifjúsági olimpia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!