Sport

2017.06.11. 15:21

Halász Ákos Körmendre igazolt

Tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy az Egis Körmend kerete egy magyar játékossal bővült, hiszen csapatunkhoz igazol Halász Ákos, aki az elmúlt években a PVSK gárdájának irányítója volt.

Horváth Erika

A kaposvári születésű játékos augusztus 8-án ünnepli majd 26. születésnapját. Már nagyon fiatalon Pécsre került, ahol eleinte a pécsi egyetemi csapat (PEAC) játékosaként hívta fel magára a figyelmet, hiszen a 2011-12-es szezonban 20 B-csoportos bajnoki mérkőzésen 14 pont, 5.1 gólpassz, 3.6 lepattanó és 3.4 szerzett labda került a neve mellé. Ebben a szezonban hét meccs erejéig már az A-csoportos PVSK csapatában is szerepelt.

Ettől az idénytől kezdve töretlen volt fejlődése, a 2014-15-ös bajnoki szezonban – Horti Bálint mögött – már a pécsiek második legponterősebb magyar játékosa volt 8,8 pontos átlagával. 35 bajnoki mérkőzésen közel 24 percet töltött a parketten meccsenként, ez idő alatt 5.4 gólpasszt, 3.1 lepattanót és 1.5 szerzett labdát szorgoskodott össze.

Szinte ugyanilyen statisztikát felmutatva kezdte meg a 2015-16-os szezont is – 8,9 pont, 4,4 gólpassz, 3 lepattanó és 1,3 szerzett labda – de 2015. november 6-án egy Alba Fehérvár elleni mérkőzésen szerzett sérülését követően csak 7 mérkőzésen léphetett pályára.

Több hónapos kihagyás és rehabilitáció után megújult erővel vetette magát munkába tavaly nyáron és állt újra Csirke Ferenc rendelkezésére az idei szezonban.

Egyik legjobb mérkőzését éppen csapatunk ellen játszotta 2017. február 1-jén, amikor 14 ponttal és 11 gólpasszal segítette csapatát a 94:75-arányú győzelemhez. 37 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, melyeken 20 perc alatt 6.9 ponttal, 3.9 gólpasszal, 1,7 lepattanóval és 1,5 szerzett labdával járult hozzá csapata sikereihez.

Videók Halász Ákos két évvel korábbi szezonjából:

Minden játékos számára álom, hogy egy nagycsapat játékosa legyen, ezért nagyon örültem a Körmend megkeresésének! – mondta kérdésünkre válaszolva Halász Ákos. – Mindenki szeretne nagy célokért küzdeni, így vagyok ezzel én is. de több oka is van annak, hogy elfogadtam az invitálást. Egyrészt úgy éreztem, hogy hat év után szakmailag, a játékban is jót tenne nekem a váltás, de igaz ez általában az életemre is.

Természetesen beszéltem Gasper Potocsnikkal, aki elmondta, hogy milyen szerepet szán majd nekem. Nagy kihívás a számomra, hogy itt is megfeleljek az elvárásoknak. Még akkor is, ha tudom, hogy valamivel kevesebb idő juthat nekem, mint korábban Pécsett. És fontos tényező a nemzetközi kupaszereplés is, amire Körmenden lesz lehetőségem.

Voltam már a városban három napot, átestem egy alapos orvosi kivizsgáláson, ami teljesen jó eredménnyel zárult. Horti Bálinttal régóta ismerjük egymást, hiszen korábban együtt játszottunk. Ebben a három napban nála laktam, sokat beszélgettünk és ő is jókat mondott az itteni dolgokról, ahogy Csorvási Milán is. Megismerkedtem a klub részéről Zsebe Danival és Rácz Reni vel is, sokat segítettek mindketten. Nagyon jól éreztem magam a városban, bár tudom, hogy más az élet, mint Pécsett, de már nagyon várom, hogy megkezdődjön az itteni munka.

A nyáron is dolgozni fogok keményen, hiszen a korábbi sérülésem miatt sem tehetem meg azt, hogy úgy érkezzek az alapozásra, hogy előtte hónapokig pihenek. A vezetőedzőtől is azt a feladatot kaptam, hogy a nyáron erősítsek, aztán augusztusban már együtt készülhetek új csapattársaimmal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!