Halmosi kikerült a keretből, az edzéseket sem látogathatja

2017. augusztus 11., 17:16 szerző: Pum András fotós: Unger Tamás
komment
SZOMBATHELY - Bizonytalan időre kikerült a Haladás NB I-es labdarúgócsapatának keretéből Halmosi Péter. A 35-szörös válogatott futballista az edzéseket sem látogathatja.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A zöld-fehérek csapatkapitánya nyáron két évvel meghosszabbította lejáró szerződését. A 37 éves Halmosi Péter az idei bajnokságban azonban eddig epizódista volt, csak csereként kapott szerepet. Kispesten a 70., a Debrecen ellen a 79., a Diósgyőr ellen a 61., Pakson a 70. percben lépett pályára. Az elmúlt héten a sportnapilapban tett nyilatkozatában többek között azt hangsúlyozta, nehezen viseli a mellőzést, és az lenne jó, ha a Haliban csak azok a fiatalok játszanának, akik képzettebbek és többet tesznek hozzá a csapat sikeréhez, mint az öregek. Mint ismert, a szövetség a fiatalok szerepeltetését anyagilag is elismeri. Nos, Halmosi most két hétre kikerült a Haladás keretéből és nem látogathatja az edzéseket sem.

A csapatkapitány Halmosi Péter egy ideig biztosan nem húzhat futballcsukát Fotó: Unger Tamás

- Amikor nyáron két évvel meghosszabbítottuk Halmosi Péter szerződését, jeleztük neki, hogy a klub stratégiája szerint próbálunk minél több fiatalt beépíteni a csapatba - mondta Tóth Miklós, a Szombathelyi Swietelsky-Haladás ügyvezetője. - Azzal, hogy a fiatalok, például Kiss Bence és Tóth Máté rendre lehetőséget kap, a klub jelentős bevételre tesz szert. Ráadásul ők nem Peti posztján játszanak. Mégis olyan nyilatkozatot tett, amely indulatokat gerjesztett az öltözőben, s erre nincs szükség. A döntést, hogy Halmosi Péter nem tagja a keretnek két hétig, együtt hoztuk meg a vezetőedzővel, Mészöly Gézával, aki nyugalmat szeretne a csapat körül.

Megkerestük Halmosi Pétert is, a középpályás azonban nem kívánt nyilatkozni.

Pum András

2017. augusztus 11., 17:16 szerző: Pum András fotós: Unger Tamás

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...