Sport

2016.11.08. 13:41

Idegenben győzött a HVSE, otthon kaptak ki SZoESE lányai

Az NB II-es női röplabda-bajnokságban a Haladás VSE-SI idegenben győzött, a SZoESE hazai pályán kikapott.

Vastag Nándor

Szent Benedek-Balatonfüred-Haladás VSE-Sportiskola 2:3 (20, -19, -21, 21, -13)

Balatonfüred, 50 néző, NB II-es női röplabda-mérkőzés, vezette: Varjasi, Soltész.

HVSE-SI: Horváth D., Bokor, Mikos, MERKLINNÉ, FAZEKAS, Mohl-Benesóczky. Csere: Farkas (liberó), Zoltán (liberó), Varga, MARTON. Edző: dr. Mucsi Péter.

Nagyszerű nyitásokkal kezdett a Haladás, 6 pontos előnybe is került, ám a játszma közepére magára talált és fordított a füredi alakulat (25-20). A második szett elején a zöld-fehérek agresszív nyitásokkal, Merklinné és Bokor támadásaival több pontos vezetésre tettek szert, amit a játszma végéig megőriztek (19-25). A harmadik felvonás fordulatosan alakult, a végjátékban azonban Fazekas szerváival nem tudtak mit kezdeni a hazaiak (21-25). Hátrányban nagyobb fokozatba kapcsolt a Füred, és 18-18 után jobban is hajrázott, amivel hozta a negyedik etapot (25-21). Az utolsó játszmában a házigazda ugyan 12-11-re vezetett, de Bokor jó nyitásaival és Marton középsáncaival fordítottak a szombathelyiek (13-15). A megerősített balatonfürediek ellen izgalmas mérkőzésen győzött, és négy forduló után is veretlen a Haladás. Junior: 1:3 (-12, -21, 12, -22).

Szombathelyi Egyetemi SE-Közgáz SC 2:3 (-23, -22, 10, 10, -10)

Szombathely, 50 néző, NB II-es női röplabda-mérkőzés, vezette: Farkas, Barabás.

SZoESE: Horváth M., Gulkai, Varga, Kiss, Simon, Halmosi. Csere: Nagy T. (liberó), Németh, Csóka. Edző: Bodzer Attila.

A meccset jól kezdte a SZoESE, de a nyitó felvonás végjátékában sokat hibáztak a játékosai, így a vendégeké lett az első részsiker (23-25). A második játszmában sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám a Közgáz centerének ütéseivel nem tudtak mit kezdeni a hazaiak (22-25). A harmadik szettre Gulkai nyitásaival és irányításával visszatért az élet a vasi csapatba, mely magabiztos játékkal szépített (25-10). A negyedik etapra is megmaradt a hazaiak lendülete. A vendégcsapat csak akkor csinált pontot, ha a házigazda hibázott (25-10). Az ötödik játszmát a fővárosiak kezdték jobban, és mivel a hazaiak játékban erősen visszaestek, így nem tudtak felzárkózni (10-15). A SZoESÉ-ben több meghatározó játékos sem nyújtott jó teljesítményt, de az öt szettes vereséggel végül egy pontot szerzett a Közgáz ellen. Junior: 3:0 (10, 10, 9).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!