Sport

2014.07.08. 16:29

Iron Cross Tour 2014, a második állomás: A legkitartóbbak folytatták a harcot

Szombathely - Nagy sikert aratott az Iron Cross Tour 2014 megyei versenysorozat második, Tó fürdőn rendezett állomása is.

Tóth Gábor

 

Közel száz amatőr, ám komoly felkészülést maga mögött tudó sportoló nevezett az erő-állóképesség határait feszegető versenyre. Ezúttal fontos szerepet kapott a feladatsorokban a víz, a Tó fürdő nagymedencéje. Sok érdeklődő előtt, remek hangulatban kezdődött szombaton reggel a rendezvény, ám délben leszakadt az ég, a heves esőzés miatt félbe kellett szakítani az erőpróbát. De vasárnap délben folytatták. Különböző betétprogramok is szórakoztatták az érdeklődőket. Volt bar muscle up verseny, street workout bemutató, fekvenyomóverseny. Gadó András pedig egyéni csúcsot döntött mellről guggolásban 240 kilóval.

– A körmendi után a szombathelyi versenyünk is remekül sikerült, a résztvevők a szervezéssel, a körülményekkel, az érdeklődők a látvánnyal voltak elégedettek, minket szervezőket pedig a versenyzők felkészültsége, elszántsága nyűgözött le – fogalmazott dr. Szendrő-Németh Tamás főszervező. – Egy civil kezdeményezésről van szó, baráti társaság áll a versenysorozat mögött, a körmendi és a szombathelyi edzőtermek trénerei, látogatói. Örömmel tölt el minket, hogy a versenynek van létjogosultsága, és egyre nagyobb ismertségre, elismertségre tesz szert. A sorozaton részt vevők szinte egész nyáron edzenek, hogy helyt tudjanak állni a verseny különböző állomásain. Több olyan elszánt emberünk is akadt, aki túl a 30-on csak azért tanult meg úszni, hogy a vizes versenyszámokat is teljesíteni tudja. Ez jól jellemzi sportolóink elszántságát.

 

Az Iron Cross Tour 2014 megyei sorozatból még két állomás van hátra: július 26-án Bükfürdő, augusztus 16-án pedig a sárvári strand ad otthont az erőpróbának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!