Sport

2017.05.21. 17:43

Iseum Rallye: száguldás három napon át - a címvédő győzött

SZOMBATHELY Az idén is nagy sikert aratott és ismét a Herczig Norbert-Bacigál Igor (Skoda Fabia R5) kettős győzelmével ért véget az M6Log Iseum Rallye.

Tóth Gábor

Zsinórban harmadik alkalommal tért vissza a vasi megyeszékhelyre, illetve a Szombathely környéki murvás pályákra az országos ralibajnokság népes mezőnye - az Iseum Rallye harmadik állomása volt az idei versenynaptárnak.

A szervezők több újítást is bevezettek, például pénteken a magyar ralisport történetében eddig egyedülálló prog-rammal kezdődött el az idei szombathelyi futam. Az első tizenöt páros részvételével ugyanis egy kvalifikációs futamot tartottak, amely arról hivatott dönteni, hogy a szombati gyorsasági szakaszokat mely páros hányadik helyről kezdheti meg. Óriási siker aratott a Rallye Night is: a nagyközönség a Fő téren nézhette meg a raliautókat.

Szombaton két helyszínen, összesen hat gyorsasági szakasszal folytatódott az idei magyar bajnokság első murvás viadala. Az első nap - ahogyan arra számítani lehetett - a címvédő, Szombathelyen az előző két évben is diadalmaskodó Herczig Norbert-Igor Bacigál kettősnek sikerült a legjobban. A szervezőknek komoly munkát adtak a rendőrök, ugyanis a versenyszakaszok közötti összekötő útvonalon több versenyzőt is igazoltattak - akik így komoly időveszteséget szenvedtek, amiért büntetést kaptak. Végül a szervezők szombaton este törölték a büntetéseket, egyúttal módosították a sorrendet is. A szombati nap után Herczig-Bacigál, Hadik András-Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5), Vincze Ferenc-Bazsó Attila (Ford Fiesta R5) volt a sorrend a mezőny elején.

Vasárnap öt szakasszal folytatódott a verseny. És nem történt meglepetés: a Herczig-Bacigál kettős mind az öt gyorsaságit megnyerte, ezzel megerősítette vezető helyét az éves összesítésben - egyébként a páros a harmadik szakasztól végig az élen állt, és 2015, 2016 után harmadszor is diadalmaskodott Szombathelyen.

- Kőkeményen nyomni kellett a gázpedált, mert a többiek is rendkívül gyorsak voltak - értékelt a bajnoki címvédő pilóta, Herczig Norbert. - Tudtuk, hogy kiélezett csata vár ránk és így is történt. Szerencsére ismét ott voltunk az elején, műszaki szempontból újra tökéletes autót kaptunk a csapattól. Éppen ezért igazából csak rajtunk múlt a siker. Rendkívül motiváló számunkra, hogy ennyire szoros az eleje, egy pillanatra sem lehetett kiengedni, végig koncentrálni kellett.  Minden úgy alakult, ahogy elterveztük, sikerült megvalósítani  az elképzeléseinket, tökéletes hétvége volt.  Nagyszerű versenyt vívtunk Szombathely környékén, amit a rendező olyan elemekkel tett érdekessé, amelyekre sokáig emlékezni fogunk.

A verseny látványosra sikeredett, szombaton a porral, vasárnap a sárral küzdöttek a résztvevők. Voltak, akik árkot jártak, túlcsúsztak, tolattak a pályán - és akadtak, akik feladni kényszerültek a viadalt.

M6Log Iseum Rallye, országos ralibajnokság, vég-eredmény: 1. Herczig Norbert, Bacigál Igor (Skoda Fabia R5) 1:15:30,4, 2. Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5) +47,7, 3. Vincze Ferenc, Bazsó Attila (Ford Fiesta R5) +59,3, 4. Ranga Péter, Szőke Tamás (Skoda Fabia R5) +1:13,7, 5. Kazár Miklós, Ferencz Ramón (Ford Fiesta R5) +1:42,1, 6. Botka Dávid, Szenner Zsolt (Citroen DS3 R5) +1:46,0.

A Rallye2 mezőnyében volt egy szombathelyi páros is, ám a Marton Zoltán, Horváth Krisztián (Full Autó SE/Peugeot 206 RC) kettős idő előtt feladni kényszerült a viadalt.

Végeredmény, Rallye 2: 1. Csomós Miklós, Nagy Attila (Citroen C2R2) 1:2::53,5, 2. Vizelli Károly, Nagy Péter (Lada VFTS) +03,1, 3. Jánosa Ákos, Brukkner Árpád (Peugeot 208 R2) +19,1.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!