Sport

2017.08.10. 19:20

Ismét lábteniszeztek a szombathelyi Tófürdőn

SZOMBATHELY - Nagy sikert aratott, népes mezőnyt vonzott a harmadik alkalommal meghirdetett városi lábteniszbajnokság a Tófürdőn. Egyesben Kiss Csaba, párosban a Horváth-Böndicz duó nyert.

Tóth Gábor

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a lábtenisz a vasi megyeszékhelyen, ezt jelzi, hogy az idei városi bajnokságon a nagy létszám miatt már selejtezőket kellett rendezni. Végül egyesben és párosban is nyolc-nyolc csapat kezdhette meg a küzdelmeket a Szombathelyi Szabadidősport Szövetség hagyományos rendezvényén. Az első egyenes kieséses kör után négy egyes versenyző és négy páros maradt versenyben - négyes döntővel, körmérkőzéssel fejeződött be a küzdelem. Az érdeklődők minőségi meccseket, látványos megoldásokat láthattak, több mérkőzés is kiélezett csatában dőlt el - és a hangulatra nem lehetett panasz.

Balról Varga Jenő főszervező, továbbá az egyes kategória dobogósai, Várkony Győző (a fiával), Kiss Csaba, Pacsirta András, valamint a díjátadó Csercsics Richárd Fotó: Szombathelyi Szabadidősport Szövetség

Városi bajnokság 2017, végeredmény, egyes: 1. Kiss Csaba, 2. Várkony Győző, 3. Pacsirta András. Páros: 1. Horváth Zoltán-Böndicz Csaba, 2. Vidos Péter-Kovács Jenő, 3. Várkony Győző-Pacsirta András.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!