Sport

2014.12.01. 20:08

Jó magyar rajt az ifjúsági asztalitenisz vb-n

Sanghaj – A négy közé jutásért, tehát éremért mérkőzhet az Ecseki Nándort is soraiban tudó magyar fiúcsapat a Kínában zajló ifjúsági asztalitenisz világbajnokságon.

Horváth Erika

A Szudi Ádám, Ecseki Nándor – utóbbi a Celldömölki VSE-Swietelsky-Wewalka játékosa –, Majoros Bence, Bruckner Máté összetételű magyar fiúcsapatnak hatodik kiemeltként csak a második körben kellett bekapcsolódnia a küzdelmekbe, amikor a nyolc kiemelthez még négy gárda csatlakozhatott. A magyarok a házigazda – és abszolút favorit – Kínával, valamint Dániával kerültek egy csoportba.

A kínaiaktól 3-0-ra kikaptak, ám a dánokat 3-1-re legyőzték (utóbbi meccsen Ecseki Rasmussent verte 3:1-re). Magyarország együttese csoportmásodikként a legjobb nyolc közé került, így magyar idő szerint kedden hajnalban Tajvan együttesével mérkőzhetett meg az elődöntőbe jutásért. Az eredmény értékét jelzi, hogy a negyeddöntőben csupán három európai válogatott található: a magyar mellett a francia és a svéd együttes.

Vegyes párosban az ifjúsági Eb-n ezüstérmes Ecseki Nándor és romániai partnere, Bálint Bernadett is kihagyhatja a selejtezőt, a 64-es táblán várják szerdai ellenfelüket a 32 közé jutásért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!