Sport

2015.10.06. 14:20

Junior Eb következik - Gyürüs Barbara pénteken lép dobogóra

Klaipeda - A Litvániában zajló junior és U23-as súlyemelő Európa-bajnokság nyolcfős magyar csapatának tagja Gyürüs Barbara, a Haladás VSE válogatottja is.

Horváth Erika

Már szombaton megkezdődött a korosztályos súlyemelők kontinensviadala, és a magyarok egy nagy sikeren túl vannak: az U23-asoknál a 62 kilós Soóky Gergely (Győri Rekard) aranyérmet szerzett.

A magyar válogatott kedden útrakelt csoportjával tartott Litvániába Gyürüs Barbara is. A Haladás VSE 17 éves emelőjének ez már az ötödik korosztályos világversenye lesz, hiszen még az idén is szerepelhetett az ifjúságiaknál (az Eb-n nyolcadik lett). A junior korosztályban harmadszor indul. A tavalyi Eb utólagosan, egy doppingeset kapcsán bronzérmeket hozott számára; egy lengyel versenyző kizárása miatt a negyedikről a harmadik helyre léphetett elő.

Gyürüs Barbara a legjobb hat közé jutásra pályázik az Eb-n Fotó: Unger Tamás

- Barbi az utolsó másfél hetet Tatán, központi edzőtáborban töltötte, és onnan is utaztak el Litvániába. Azt várom tőle, hogy összetettben elérje a 180 kilót, ezzel az első hat között végezhetne mondta az esélyekről Márkus Erzsébet, a +75 kilós súlyemelőlány olimpiai ezüstérmes edzője.

Gyürüs Barbara versenyét pénteken, magyar idő szerint 12 órától rendezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!