Sport

2016.02.07. 15:55

Két arany, egy ezüst és öt bronz a magyar éremtermés

Szombathely - Összesen két arany-, egy ezüst- és öt bronzérem lett a magyarok éremtermése a 14. Birkózó Magyar Nagydíjon, Magyarország csapata nyerte a pontversenyt.

Horváth Erika

A második versenynap négy súlycsoportjában mindösszesen 58-an léptek szőnyegre.  Nagyon gyér érdeklődés a 71 és a 80 kg-ban volt – az olimpia évében ez nem meglepő, hiszen ez a két súlycsoport nincs az ötkarikás játékok műsorán. Ebben a két kategóriában hat magyar indult, a kilenc és nyolc indulói létszám mellett nem akkora szenzáció, hogy mind a hatan résztvevői lehettek az érmekért folytatott csatáknak. A 71 kilóban Fritsch Róbert a tavalyi győztes Korpási Bálinttal vívhatta a döntőt, utóbbi nyert nagyon simán, 8-0-ra. Tompa Mihály pedig a bronzéremért mérkőzött a román Hinoveanuval. Gigászi küzdelemben az utolsó másodpercekben a maga javára tudta fordítani az eredményt (8-7).

A 80 kg-ban két bronzmérkőzésen voltak érdekeltek a magyarok: Szabó Patrik az osztrák Wagnerrel küzdött meg  - és nyert (4-0).  Ubrankovics Norbert és  Kéri Zoltán egymás között döntötte el a dobogós hely sorsát – Kéri lett a befutó (8-0).

Jóval komolyabb harc várt a két olimpiai súlycsoport, az 59 kg öt, valamint a 98 kg nyolc magyar résztvevőjére. A  59-eseknél némi meglepetésre első meccse után búcsúzott a súlycsoport olimpiai, világ- és Európa-bajnoki bronzérmese, az újabb vállműtétje után két hete egy zágrábi arannyal visszatérő Módos Péter. Krasznai Máté jutott a legtovább, de két győzelem után a negyeddöntőben az üzbégből lett amerikai Hafizov őt is megállította.

A 98 kilóban a negyeddöntőt csak a világbajnok Kiss Balázs élte túl, aki három győzelem után az elődöntőben nagy csatában 5-3-ra alulmaradt a kínai Di Hsziaóval szemben. Így Balázs a bronzért birkózhatott  -  volna, ha sérülés miatt vissza nem lép – Majoros Árminnal. Utóbbi a vigaszágról honfitársán, Török Zsolton keresztül verekedte el magát a helyosztóig, és így bronzérmet vihetett haza.  Sőt, egy másik magyar vigaszágas, Varga Ádám is szőnyegre léphetett a másik bronzéremért a lengyel Grzybicki ellen, és 4-0-s sikerrel meg is szerezte.

A magyarok összességében két arany-, egy ezüst- és öt bronzéremmel zárták a 14. Magyar Nagydíjat és megnyerték a csapatversenyt is Lengyelország és Kína előtt.

- Egy kicsi hiányérzetem azért maradt – mondta a nyolc  érem ellenére nem túl elégedett Sike András szövetségi kapitány. - A 75 kilóban Bácsi Pétertől aranyat vártam és Szabó Lászlót is a dobogóra. A 98 kilóban Kiss Balázstól is elmaradt a várt  arany. Módos Péternek még sok versenyre van szüksége, hogy közel egyéves kihagyás után újra a régi legyen. Szóval még sok munka vár ránk.

A GP-verseny legsportszerűbb birkózója, így  a Szent Márton-díj tulajdonosa  Korpási Bálint lett.  A sportszerűség mellett a segítés is jelszava volt az idei, Szent Márton emlékezetének jegyében megrendezett nemzetközi viadalnak. A 66 kg-ban győztes olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamás  pénzdíjának egy részét felajánlotta a gencsapáti gyermekotthon lakói számára, mint ahogyan Sike András szövetségi kapitány is adakozott a nemes célra.

Három magyar is dobogóra  állhatott a 71 kg-os súlycsoport eredményhirdetésén. Balról: Fritsch Róbert, a győztes és Szent Márton-díjas Korpási Bálint, valamint Tompa Miklós (Fotó: Unger Tamás)

A vasárnapi érmesek:

59 kg (21 induló):  1. Kohej Haszegava (japán), 2. Ota Sinobu (japán), 3. Ryan Mango (amerika) és Lumin Vang (kínai).

71 kg (9): 1. Korpási Bálint, 2. Fritsch Róbert, 3. Tompa Miklós és Dominik Etlinger (horvát).

80 kg (8): 1. Pavel Pamincsuk (fehérorosz), 2. Rajbek Bisultanov (dán), 3. Szabó Partik és Kéri Zoltán, 5. Ubrankovics Norbert.

98 kg (20): 1. Di Hsziao (kínai), 2. Diagoro Timoncini (olasz), 3. Varga Ádám és Majoros Ármin, 5. Kiss Balázs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!