Sport

2014.12.17. 15:50

Kézilabda: A dobogón telel a HVSE női gárdája

Szombathely - Remek őszt futott, a tabella előkelő harmadik helyéről várja a tavaszi folytatást a Haladás VSE NB I/B-s női kézilabdacsapata.

Tóth Gábor

A HVSE a harmadik évét tölti a második vonalban. Újoncként biztosan maradt bent, tavaly pedig máris felkapaszkodott a dobogóra az NB I/B-ben. Idén féltávnál ugyancsak bronzérmes helyen áll a 14 csapatot felvonultató nyugati csoportban. Egyértelmű a folyamatos fejlődés.

Bölöni Roland a lányok gyűrűjében. Az edző elégedett az eredménnyel, és a mutatott játékkal is. Fotó: Horváth Csaba/Archív

– A tavalyi keretben minimális változás történt, három új játékos érkezett a nyáron, továbbra is a saját nevelésű játékosaink a kulcsszereplők – kezdte az őszi visszapillantót Bölöni Roland, a HVSE trénere. – Alapvetően azzal a célkitűzéssel futottunk neki a szezonnak, hogy minimum a dobogós helyezésünket megőrizzük. De természetesen megpróbálunk előrébb lépni. Ha pedig összejönne a bajnoki cím, akkor természetesen vállalnánk az NB I-et. A szezont annak ellenére is remekül, hat győzelemmel kezdtük, hogy voltak sérültjeink. De a folytatás sem alakult rosszul, hiszen végül 10 győzelemmel, három vereséggel zártuk az őszt – ebből a Mosonmagyaróvár elleni hazai vereség nagyon fájó, ha nincs ez a fiaskó, akkor maximálisan elégedett lettem volna a szezonnal. Tavalyhoz képest fejlődtünk játékban, továbbá sokkal stabilabb, kiegyensúlyozottabb teljesítményre képes a társaság. Az erőnlétünk idén is rendben volt, és a hozzáállásra sem lehet panaszom. Egységes, szervezett, motivált, erős csapat benyomását keltettük. Természetesen az is sokat nyom a latba, hogy a hátterünk rendezett, csak a munkára kell koncentrálnunk. A legtöbb játékos teljesítményével elégedett voltam, de Mayer Maját és Szendrei Barbarát külön is ki kell emelnem. Most a téli pihenőjét tölti a csapat, de január 5-én már elkezdjük a felkészülést a tavaszi folytatásra. Több edzőmeccset játszunk, január 17-én pedig rendezünk egy felkészülési tornát. A keretben nem nagyon tervezek változást, de sajnos Gönczöl Tünde játékára a tavasszal már nem számíthatok, munkahelyi elfoglaltság miatt ugyanis felhagy a kézilabdával. Jelen pillanatban öt-hat csapat hasonló eséllyel pályázik a dobogóra – köztük mi is. A legerősebb, legrutinosabb kerettel talán az éllovas Szekszárd rendelkezik, de senki nem verhetetlen. Mi – akárcsak eddig – mindent el fogunk követni, hogy a lehető legjobb pozícióban zárjuk a bajnokságot. Az sorsolásunk nem rossz, ugyanis három rangadóból kettőt is hazai pályán vívhatunk meg. Ráadásul most nincs sérültem, teljes kerettel kezdhetem meg a felkészülést. Bizakodó vagyok a tavaszi folytatást illetően. – zárta szavait Bölöni Roland.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!