Király Gábor legenda lett - Kulcsszerepet vállalt a történelmi sikerből a Haladás kapusa

Király Gábor 1998. március 25-én Bécsben állt először a magyar válogatott kapujában. Nyertünk 3-2-re, Király megfogta a legendás Toni Polster 11-esét. Abból a magyar csapatból – Király G. - Sebők V., Fehé Cs., Hrutka J., Mátyus J. – Lisztes K., Halmai G., Illés B., Herceg M. (Kovács Z.), Horváth F. (Tóth N.), Korsós Attila (Hamar I.) – már csak a szombathelyi kapus aktív. Ő viszont nagyon. Alapembere a 2016-os franciaországi Eb-re sikeresen kvalifikáló válogatottnak. A selejtezősorozat tíz mérkőzésén lépett pályára, mindannyiszor kezdőként, bravúrjai pontokat jelentettek a csapatnak. A Haladás jelenlegi, a Hertha Berlin, a Crystal Palace, a West Ham United, az Aston Villa, a Burnley, a Bayer Leverkusen, az 1860 München és a Fulham volt kapusa közben 101-szeres válogatott lett. Számított a játékára címeres mezben Bicskei Bertalan, Gellei Imre, Lothar Matthäus, Bozsik Péter, Erwin Koeman, Dárdai Pál és Bernd Storck is. Ami nem lehet véletlen. Jövőre pedig, immár 40 esztendősen, ott lehet, ott lesz az Eb-n.

– Hosszúra nyúlt a pótselejtező – árulta el mosolyogva a 101-szeres válogatott Király Gábor. – A meccs után ugyanis igyekeztünk megköszönni a szurkolók támogatását, a tiszteletkörök után pedig a média képviselői vártak ránk. Óriási volt az érdeklődés, felfokozott a hangulat – hajnali három órakor értünk haza Szombathelyre.

– Mit érez ilyenkor az ember egy ekkora, régóta várt, sokak által megkönnyezett siker után?

– Nehéz megfogalmaznom az érzéseimet. Talán a percek, a napok múlásával tudatosul bennem, hogy mit vittünk véghez. Természetesen nagyon boldog vagyok, de még kavarognak a gondolatok a fejemben. De az élet nem áll meg, mielőbb munkába állok a Rohonci úton, hiszen a Haladásnál is fontos feladatok várnak rám. Én ilyen ember vagyok: ha győzünk, nem kell túlmisztifikálni a sikert, ha kikapunk, akkor pedig nem kell temetni a csapatot. De 1972-ben járt utoljára Eb-n Magyarország, a 44 év önmagáért beszél. Rengeteg munka van ebben a sikerben. Sokaknak jár a köszönet, a dicséret, nem csak a maiaknak. Az elmúlt 20-30 év edzőinek, labdarúgóinak is, és természetesen a szurkolóknak, akik kitartottak mellettünk. Azt nem is számoltam, hogy hány vb-, hány Eb-selejtezőnek futottam neki én személy szerint, de a lényeg az, hogy most kijutottunk Franciaországba. A munkában hiszek, ha az ember tisztességgel dolgozik, akkor előbb vagy utóbb, de lesz eredménye – mi most learattuk ezt a bizonyos gyümölcsöt. Elsősorban azonban annak örülök, hogy sok embernek okoztunk örömet!

– Hová helyezné ezt a sikert pályafutásában?

– Kétségtelen, hogy óriási jelentőséggel bírt a mögöttünk hagyott két pótselejtezős meccs. A tétnek megfelelelő hozzállásal kezeltem a dolgot – és igen, pályafutásom egyik legnagyobb sikerét ünnepelhettem vasárnap este a Ferencváros stadionjában. De több mint 20 év profi futball van mögöttem, klubszinten is arattam már szép sikereket, tehát tudom kezelni a helyzetet. Boldog vagyok, nagyon boldog, de nem elégedett. Még sok mérkőzés, és remélhetőleg sok siker vár rám. Én mindenestere mindent el fogok követni azért, hogy így legyen. Élvezem a futballt, egészséges vagyok, és a formámmal sincs baj. Szerencsére a válogatottban, és a klubcsapatomban is remek társak vesznek körül. Készen állok az újabb kihívásokra.

– 101-szeres válogatott lett, ezzel beérte a csúcstartót, az Aranycsapat legendás futballistáját, Bozsik Józsefet. Gondolta volna, hogy idáig eljut, számolta a válogatott meccseit?

– Mindig lépésről lépésre építettem a karrieremet. Az nem vitás, hogy válogatott akartam lenni, de akkor is tiszta szívből segíteném a nemzeti csapatot, ha nem én lennék a kezdőkapus. Ugyanakkor a válogatottságaimat soha nem számoltam. Mindig csak az előttem álló feladatra koncentráltam. Talán hihetetlennek tűnik, de a pótselejtezők előtt sem foglalkoztam azzal, hogy 101-szeres válogatott lehetek – kizártam a külvilágot, csak a norvégok körül jártak a gondolataim. Akkor tudatosult bennem, hogy mekkora legendák közé, elé kerültem, amikor a találkozó után az egyik riporter rákérdezett erre – egy kicsit meg is lepődtem. De nem tagadom, nagyon büszke vagyok a 101 válogatott mérkőzésemre – mindegyikre –, és óriási megtiszteltetés, hogy például Bozsik Józseffel emlegetnek egy lapon.

– Hogyan tovább?

– Mint mondtam, az élet nem áll meg. A játékosok visszatérnek a klubcsapataikhoz és dolgoznak tovább. Érzésem szerint az a keret, amely kiharcolta az Eb-részvételt, zömében együtt marad. A játékosok bizonyítottak, a csapat együtt van, a szakmai stáb mindenki képességeivel, emberi tulajdonságaival tisztában van. Persze egy-két helyen változhat, hiszen bejöhet sérülés, tartós formahanyatlás, és jöhetnek olyanok, akik kiemelkedő teljesítményükkel helyet követelnek maguknak a keretben. Szerintem azért 80-90 százalékban ez a csapat utazhat Franciaországban. Az Eb-részvétel lehetősége bizonyára mindenkit motivál – ebből sokat profitálhat a magyar futball. Nagyszerű érzés lesz érintettként figyelni a csoportok sorsolását, és elkezdeni a közvetlen felkészülést az Európa-bajnokságra!

– Nem ismerjük személyen Bernd Storck szövetségi kapitányt. Bemutatná nekünk a szövetségi kapitányt?

– Egy rendkívül felkészült, aprólékos szakember. Remek edző, amit az is bizonyít, hogy a taktikai húzásai, az összeállításban eszközölt változtatásai rendre bejöttek. De ez a siker nem csak az ő érdeme. Dárdai Pál irányításával lett egységes, eredményes a csapat, pozitív a közeg. Sajnos Dárdait a Hertha hazarendelte, nem folytathatta a munkát. Storck a Dárdai által megkezdett úton haladt tovább. Jó kezekben van a karmesteri pálca.