Sport

2014.11.27. 21:15

Kötélugrás: Kilencvenen a nemzetközi viadalon

Szombathely - Komlósi Kata lett az abszolút győztese a három ország 90 versenyzőjének részvételével megrendezett Szombathely Kupa nemzetközi kötélugró versenynek.

Horváth Erika

Hat korcsoportban rendezte meg a Szombathelyi Kötél-ugró Klub a Szombathely Kupát – a hazaiakon kívül a megyéből Gersekarátról jöttek még versenyzők, de győri, dombóvári, illetve osztrák, sőt 28 cseh köteles is harcba szállt a minél jobb helyezésekért. A versenyt új szisztéma szerint rendezték; a különböző korcsoportokban a gyorsasági számok után kialakult sorrend alapján hatan-hatan juthattak a döntőkbe, ahol ismét össze kellett mérniük a tudásukat a résztvevőknek a gyorsasági számokban, illetve itt már bemutathatták a szabadon választott gyakorlataikat is. Nagyon élvezetes verseny kerekedett, ahol a legtöbb pontot gyűjtők az abszolút verseny érmein is osztozhattak. Az abszolút győztes a hazai egyesületet képviselő, ifjúsági korú Komlósi Kata lett klubtársa, a serdülő Simon Tira előtt, míg a harmadik helyet a dombóvári Fonai Friderika szerezte meg.

A Falco–Nyíregyháza kosárlabdameccs szünetében középen – a Szombathelyi Kupát megnyerő – Komlósi Kata fut, balról a második helyezett Simon Tira, jobbról Nagy Lola. Fotó: Unger Tamás

A korcsoportonkénti dobogósok. Mini: 1. Nagy Lotti (Szombathelyi Kötélugró Klub), 2. Vajda Luca (Gersekarát), 3. Baumgartner Luca (Szombathely). Gyermek I.: 1. Kiss Rebeka (Gersekarát), 2. Varga Laura (Szombathely), 3. Komáromi Lotti (Szombathely). Gyermek II.: 1. Bakó Lili (Szombathely), 2. Horváth Nina (Oberwart), 3. Gyurkó Flóra (Szombathely). Serdülő: 1. Simon Tira (Szombathely), 2. Németh Patrícia (Gersekarát), 3. Gyurkó Flávia (Szombathely). Ifjúsági: 1. Komlósi Kata (Szombathely), 2. Gashi Gentina (Oberwart), 3. Strijk Johanna (Dombóvár). Felnőtt: Fonai Friderika (Dombóvár), 2. Tóth Boglárka (Szombathely), 3. Mohai Levente (Dombóvár). Abszolút: 1. Komlósi Kata, 2. Simon Tira, 3. Fonai Friderika.

Az országhatáron innen és túl is bemutatóikkal nagy sikert arató Szombathelyi Kötélugró Klubot nagy megtiszteltetés érte. Négy főre szóló meghívót kaptak az Egyesült Államokba; az Ohio állambeli Mason városában rendezendő egyhetes, több száz fős edzőtáborba. Ahol szerte a világból 80 oktató foglalkozik majd a fiatalokkal. A szombathelyiekre – Zsiga Rebekára, Nagy Lolára, Simon Tirára és Nagypál Biankára – is oktatóként számítanak. Az egy hét alatt persze lesz mód arra is, hogy bemutatókat tartsanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!