Sport

2017.01.26. 12:57

Körmend-Chalon a FIBA Európa Kupa nyolcaddöntőjében (Frissítve)

A férfi kosárlabda FIBA Európa Kupa nyolcaddöntőjének csütörtöki sorsolásán eldőlt, hogy az Egis Körmendnek a francia Elan Chalon csapatával kell megküzdenie a nyolc közé jutásért.

Horváth Erika

Hatalmas sikert ért el az Egis Körmend kosárlabdacsapata szerdán: bejutott a FIBA Európa Kupa nyolcaddöntőjébe. Mint már mindenki tudja: a második csoportkör utolsó fordulójában az izraeli Bnei Herzliyát 91-88-ra győzték le a piros-feketék, és mivel a Minszk nyert a Nanterre ellen (88-82), már nem kellett számolgatni, csoportelsőként biztosan továbbjutottak a körmendiek - egyedüli magyar kosárcsapatként folytathatják az európai kupaküzdelmeket. (Az összes csoport végeredményének ismeretében kiderült, hogy a csoport második helye is továbbjutást ért volna a vasiaknak.)

- A szezon elején még álmában sem gondolt senki arra, hogy eddig sikerül elérnünk az EK-ban. De megcsináltuk, és ez nagyon nagy dolog - mondta egy nagyot aludva a szerdai mérkőzésre Ferencz Csaba, a körmendiek csapatkapitánya. - Már az első csoportkörből való továbbjutásunk is az volt, a mostani négyesünkben pedig igen komoly, NBA-t és Euroligát is megjárt játékosokkal felálló, és a miénknél sokkal nagyobb költségvetésű csapatokat utasítottunk magunk mögé. Az egész város büszke lehet erre az eredményre. Igaz, hogy az első helyhez a Minszk sikere is kellett, de utóbb kiderült, a második hellyel is becsúsztunk volna a legjobb 16 közé. De nagyon örültünk a Minszk győzelmének is, így mégis szebb a tabella.

- Nagyon fáradtak vagyunk - válaszolta arra a kérdésünkre a csapatkapitány, hogy hogyan bírják az erőltetett menetet? - Rengeteget utazunk, és alig érünk haza, már indulhatunk is a következő bajnokira. Sokat kivesz belőlünk ez a sorozat, hiszen közben még edzeni is kell, de mindegy is, hiszen látjuk, hogy van értelme, eredménye az erőfeszítéseinknek.

És most a folytatásról. Egy nappal a második csoportkör zárása után, csütörtökön 14 órától Münchenben már ki is sorsolják a nyolcaddöntő párosítását.

A FIBA Európa Kupát elkezdő 37 csapatból nyolc juthatott be a legjobb 16 közé: a második csoportkör első helyezettjei - a francia Elan Chalon, a török Demir Insaat, a német Telekom Baskets Bonn, az Egis Körmend, a francia Pau-Lacq Orthez, az orosz BC Jenyiszej Kransznojarszk -, valamint a két legjobb csoportmásodik, a török Gazientep és a körmendiek nagy riválisa az N csoportból, a francia Nanterre 92. A másik nyolc együttes a Bajnokok Ligájából érkezett. Ott 52 csapat kezdte a küzdelmeket, 40 öt nyolcas csoportban folytatta. A csoportok 1-4. helyezettjei és a négy legjobb ötödik, tehát 24 gárda léphetett tovább. Az utánuk következő nyolc került át az EK-ba: az izraeli Ironi Nahariya, a román CSM CSU Oradea (Nagyvárad), a finn Kataja Basket, a török Muratbey Usak Sportif, a belga Telenet Oostende, a horvát Cibona Zagreb, a belga Proximus Spirou Charleoi és a lengyel Stelmet Zielona Gora.

A sorsolás nem irányított, tehát mind a 16 csapat egy kalapba került.

A sorsolás nem volt irányított, tehát mind a 16 csapat egy kalapba került. Az Egis Körmend Elan Chalont kapta ellenfélül, amely az EK K csoportjában végzett az élen öt győzelemmel és egy vereséggel. A francia együttes az első csoportkörben az Alba Fehérvárral volt egy csoportban, amelyet meg is nyert négy győzelemmel és két vereséggel. Fehérváron az Alba nyert 20 ponttal (111-91), saját otthonában 29 ponttal (106-77) nyert a Chalon.

A két csapat – a kiírás szerint – február 8-án Körmenden játssza az első találkozót, a visszavágó pedig február 22-én lesz Franciaországban.

A nyolcaddöntő párosításai (az elől álló csapatok idegenben kezdenek):

Gaziantep Basketbol (török)–Ironi Nahariya (izraeli),

Elan Chalon (francia)–Egis Körmend (magyar),

Élan Béarnais Pau-Lacq-Orthez (francia)–Telenet Oostende (belga),

Nanterre 92 (francia)–Proximus Spirou Charleroi (belga),

Muratbey Usak Sportif (török)–CSM CSU Oradea (román),

Demir Insaat Büyükcekmece (török)–Jenyiszej Krasznojarszk (orosz),

Cibona Zagreb (horvát)–Stelmet Zielona Gora (lengyel),

Kataja Basket (finn)–Telekom Baskets Bonn (német).

A lebonyolítási rend szerint továbbjutása esetén a Körmendnek a Cibona–Zielona Gora találkozó győztese lenne a negyeddöntőbeli ellenfele.

– Az egyik legnehezebb ellenfelet kaptuk meg – kommentálta a nyolcaddöntő sorsolást Zsebe Ferenc, a körmendi kosárklub ügyvezetője. – Mondhatnám, hogy a tisztes helytállás lehet a célunk, de az első csoportkörben is legyőztünk egy francia csapatot, a Gravelines Dunkerque-t, most, a másodikban a Nanterre-t, talán harmadszor is sikerül. Végtére is három a magyar igazság. Amúgy már így is erőn felül teljesít a csapat, az EK-szereplés magáért beszél, és a bajnokságban is nagyszerűen állunk, ha nem lenne a két nem várt, a Jászberény és a Kecskemét elleni idegenbeli vereségünk, akkor azt is mondhatnánk, hogy hiba nélkül, hiszen a Falco és a Szolnok elleni vereség benne volt a pakliban, azon a napon jobbak voltak nálunk. Remélem, a magyar kosárlabda hosszantartó felfelé ívelésének részét jelenti az Európa Kupa-szereplésünk; az Alba továbbjutása sem sokon múlott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!