Sport

2014.12.07. 16:05

Leütötték a Haladás egyik futballistáját

Szombat éjszaka garázdaság gyanújával három Haladás-futballistát előállított a rendőrség. A jelenlegi információk szerint nem ők voltak a kezdeményezői a kirobbant verekedésnek. Úgy tudjuk, egy volt kosaras támadta meg a focistákat.

Pum András

A szombat esti Haladás–Kecskeméti TE (3-1) NB I-es labdarúgó-mérkőzést követően három zöld-fehér futballista – Mursits Roland, Városi Viktor és Dvorschák Gábor – elment szórakozni. Éjszaka az egyik helyi szórakozóhely előtt szóváltásba keveredtek két személlyel, ezután közülük az egyik leütötte Városit, aki eszméletét veszítette. A társuk segítségére siető két labdarúgót szintén helybenhagyták, egyiküket kézzel, másikukat sörösüveggel ütötték meg. Városit megfigyelésre a Markusovszky kórházba szállították, reggel hazaengedték.

Ám a futballista napja nem ért véget, hiszen Mursits-csal és Dvorschákkal – valamint a verekedést kezdeményező férfival – egyetemben a rendőrség előállította, kihallgatta és csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított ellenük.

Információink szerint Városiék támadója egy egykori falcós, majd később sárvári kosaras volt.

Városi Viktor eszméletet veszítette az ütés következtében. Fotó: Unger Tamás

A klub hétfőn meghallgatja az érintett játékosokat. Az bizonyos, nem azért kötöttek hármukba, mert labdarúgók.

"Az egyik szombathelyi szórakozó hely előtt vitatkozott össze egy pécsi, egy szombathelyi, egy budapesti és egy sárvári férfi 2014. december 7-én. A szóváltás végül tettlegességbe torkollott, ezért a járőrök előállították a 21 éves, V. Viktort; a 23 éves, M. Rolandot; a 25 éves, D. Gábort és a 26 éves, K. Lászlót. A gyanúsítottak kihallgatása jelenleg is folyamatban van. A Szombathelyi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást." - olvasható a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!