Sport

2016.02.06. 20:16

Lőrincz Tamás hengerelt a Birkózó Magyar Nagydíjon

Szombathely - A Birkózó Magyar Nagydíj-Polyák Imre emlékverseny első napján a magyarok a 66 kg-os Lőrincz Tamás révén egy aranyérmet, valamint még két ötödik helyet is szereztek.

Horváth Erika

A kötöttfogású GP első  napján négy súlycsoportban 86 birkózó szőnyegre az Arena Savariában, köztük 15 magyar is. Az előcsatározások során a 66 kilóban Kozák István, Kottes Pál és Jäger Krisztián,  a 75-ben Tollár Dániel, dr. Kun Renátó, Lévai Zoltán és Szabó László, a 85-ben Szilvássy Erik és Papp Bertalan búcsúzott, a 130-ban pedig a junior világbajnok Lám Bálint visszalépett, mert még pénteken bordasérülést szenvedett.  (Hasonló sérülés miatt szintén csak a nézőtéren foglalhatott helyet 85 kilós riói kvótásunk, Lőrincz Viktor is.)  Pap Arnold ugyan kínai legyőzője döntőbe jutásával vigaszágra került, de egy litván elütötte az éremcsatától.

Négy olyan magyar birkózó akadt, akinek kettőnél több meccs jutott. A 75 kilóban a világ- és kétszeres Európa-bajnok Bácsi Péter osztrák és lengyel ellenfelét nagy különbséggel verte, de a nála tíz évvel fiatalabb Speillertől 8-2-re kikapott. Sajnos az amerikai nem jutott a döntőbe, így Bácsinak is búcsúznia  kellett. Ugyanebben a súlycsoportban azonban Szabó Martin kárpótolta a magyarokat – pedig első meccsét 4-0-ra elbukta a kínai Bin Janggal szemben. Utóbbi azonban bejutott a döntőbe, Szabó pedig a vigaszágon folytathatta. Élt is a lehetőséggel, a lengyel Przepiorkát 6-3-ra legyőzve bronzmérkőzést vívhatott. Sajnos ott már nem járt sikerrel, a horvát vb-ezüst- és bronzérmes Neven Zsugaj 7-0-ra legyőzte. Szabó így ötödikként zárt. A nehézsúlyúaknál a még juniorkorú Almási Ferencnek a negyeddöntőben volt az első jelenése, s le is győzte a kínai Jung-liang Hszüt 8-0-ra. A következő kínai, Csiang Meng ugyan megakasztotta az elődöntőben (2-3), de a bronzmeccset már senki nem vehette el tőle. A litván Migaitis azonban szó szerint túl nagy falat volt neki (0-8) - Almási is ötödikként végzett.

A nap legeredményesebb magyarja az olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamás volt, aki megállíthatatlanul menetelt. A román Carpent 9-0-ra intézte el, a japán Tomohiro Inuét pedig 4-0-val verte. A szerb színekben szereplő Nemes Mátén 8-0-val kerekedett felül. Következhetett az elődöntő a szerbek 2014-es világbajnoka, Davor Stefanek ellen. Ezt a meccset már nem nullára, de magabiztosan, nagy különbséggel, 9-3-ra nyerte a magyar klasszis. A fináléban Dawid Karecinskivel találkozott. A 25 éves lengyelnek eddig egy Eb-ötödik hely a legjobb eredménye a világversenyeken.  Lőrincz két válldobással pillanatok alatt bedarálta, már egy perc elteltével 6-0-ra vezetett. A további öt minutumban már csak egy egypontos akció esett, összeségében 7-0-ra nyert és szerezte meg az idei Magyar Nagydíj első magyar (arany)érmét Lőrincz Tamás, ráadásként megkapta a  Polyák Imre emlékkupát is, amit a verseny névadójának özvegyétől vehetett át.

Az első nap érmesei.

66 kg (27 induló): 1. Lőrincz Tamás, 2. David Karecinski (lengyle, 3. Davor Stefanek (szerb), Artak Margaryan (francia).

75 kg (24): 1. Bin Jang (kínai), 2. Mateusz  Wolny (lengyel), 3. Geordan  Speiller (amerikai), Neven Zsugaj (horvát), 5. Szabó Martin.

85 kg (21):1. Damian Janikowski (lengyel), 2. Dzsavid Hamzatov (fehérorosz), 3. Jurij  Skriba (ukrán), Alekszandr Kikinov (fehérorosz).

130 kg (14): 1. Csiang Meng  (kínai), 2. Basir Babanjazadeh (iráni), 3. Mindaguas Mizgaitis (litván), Stjepan Lavrics (horvát), 5. Almási Ferenc.

A vasárnapi program az 59, a 71, a 80 és a 98 kg versenyeivel 9 órakor kezdődik. A döntőket 13 órától rendezik.

 

A szokásosnál hosszabb ceremónia vezette fel az éremcsatákat. A szombathelyi Szent Márton év első nagy eseménye a birkózó GP. Ezt kőbe is vésték; az Arena Savaria aulájában dr. Puskás Tivadar polgármester és Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke emléktáblát avatott  - a sport „szentélyében” ezzel tisztelegtek az 1700 esztendeje Szombathelyen született,  az alázat, a kitartás, a segítés, küzdeni tudás példaképe, Szent Márton emléke előtt. Aztán a város első embere a sportolókat, résztvevőket és a nézőket is köszöntötte, majd Németh Szilárd hivatalosan is megnyitotta a rendezvényt. Ezután kitüntetést adott át Puskás  Tivadarnak, illetve Koczka Tibor alpolgármesternek. Majd életműdíjat vehetett át Guttmann József diósgyőri mesteredző, Molnár József, a gyöngyösi birkózósport motorja, valamint Novotny Zoltán, a legendás sportriporter.

A rendezvényen  számos birkózó világnagyság megjelent, olimpiai, világ- és Európa-bajnokok. Rácz Lajos, Kovács István,  Tóth István, Varga János, Komáromi Tibor, Rovnyai János, Gál Henrik, Sike András, Repka Attila, Majoros István. Sőt még a négyszeres asztalitenisz világbajnok Jónyer István is. Tiszteletet parancsoló névsor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!