Marseille ellentétes arcai

A látványos ünneplők döntő többsége fiatal, nekik hasonló magyar szereplést látni eddig nem volt lehetőségük. Egyszerűen azért, mert nem voltunk jelen az igazi nagy tornákon. Pillantsunk vissza vasi szemmel kicsit a múltra. Az első nem éppen kellemes, hiszen az 1970-es világbajnokság volt az, amikor először maradt le a magyar futball a nagy tornáról. Akkor is pótselejtező döntött a kijutásról, méghozzá semleges pályán, Marseille-ben. Halmosi Zoltán is a válogatott tagja volt, 1969. december 3-án a Stade Vélodrome stadionban mindössze 7587 néző előtt a csehszlovákok 4:1-re elverték legjobbjainkat. Az idősebbek emlékeznek Szepesi György lemondó mondatára: „Jönnek a csehszlovákok, jönnek a csehszlovákok ” Jöttek, lőttek. Az 1978-as argentínai világbajnokság előtt Kerekinek klubtársánál több szerencséje volt, döntő érdemeket szerzett abban, hogy ott lehettünk a vb-n. Igaz, előtte akkor is pótselejtezőre kényszerültünk, Bolíviában 3:2-re kikaptunk, idehaza viszont 6:0-ra győztünk. A világbajnokságon a csoportban viszont három vereség után jöhettünk haza.

Most, a franciaországi Eb-n két Haladás-focista - Király Gábor, Guzmics Richárd - van a csapatban. Mindkettőjük pályafutásának alakulásában fontos szerepe volt Mihalecz István edzőnek. Királynál akkor, amikor egy BVSC elleni 5:1-es Rohonci úti vereség után a kapust kiállították, s tíz meccsre eltiltották. Amikor ez letelt, az edző bízott benne, s azonnal visszatette a kapuba. A többi már ismert, hiszen 67 első osztályú szereplés után következett az ismert, sikeres légiósélet. Aztán a sok válogatottság, majd a pótselejtező a norvégok ellen. Ott is és most az Eb-n is remeklés. Olyannyira, hogy nemcsak idehaza lett divat a szürke mackó, hanem még Párizs büszkeségét, az Eiffel-tornyot is Gabi megszokott szerelésébe „öltöztették”. Guzmicsot anno az ifiből „Mici” - azaz Mihalecz - egyik napról a másikra hozta föl, s ma már Ricsi is kulcsember válogatottunkban. És akkor még nem is említettem Stiebert, aki Sárvárról indulva ugyancsak a vasi vonalat erősíti. Nekik is köszönhető, hogy a csaknem 50 évvel ezelőtti, számunkra szomorú Marseille most egy sikeres csapatot ünneplő, több ezer boldog magyar szurkolóval ismerkedhetett meg. Nemcsak a stadiont, hanem az utcákat is piros-fehér-zöld színű magyar zászlóerdők borították el.A mai szurkolók tőlünk a régi magyar foci élményeit, nemzetközi sikereit irigyelhetik, mi meg azt, hogy anno nem lehettünk személyesen ott, a meccsek helyszínein. Az öröm viszont akkor és most is, idősnek és fiatalnak egyaránt mámorító. Ízleljük, de próbáljunk reálisan értékelni. Akkor is, ha vasárnappal csapatunknak befejeződik az Európa-bajnokság, akkor meg főleg, ha a nem várt, számunkra csodával felérő álom folytatódik.