Sport

2017.06.26. 17:35

Megkezdődik a 38. Tour de Hongrie

SZOMBATHELY Látványos versenyt, akár 50-70 km/órás sebességet diktáló, a világ számos pontjáról érkező profi kerékpározókat köszönthet kedden délután Szombathely a Tour de Hongrie prológjának jóvoltából - emiatt jelentős forgalomkorlátozásokra is kell számítani a belvárosban.

Tóth Gábor

Kedden délután a vasi megyeszékhely belvárosában látványos pályán rendezik meg a legnagyobb magyar kerékpárverseny, a 38. Tour de Hongrie prológját. Az egyik legnézettebb sportágnak számít a kerékpározás, éppen ezért nem véletlen, hogy egyre nagyobb a küzdelem a hazai települések között azért, hogy a Tour de Hongrie országos körverseny rajt-, vagy célállomásai közé kerülhessenek.

- Büszkék vagyunk arra, hogy már harmadik éve Szombathelyről indul, rajtol a Tour de Hongrie mezőnye - hangsúlyozta Koczka Tibor, Szombathely sportért is felelős alpolgármestere a nagyszabású sportesemény kapcsán. - Az önkormányzat az idei évben 10 millió forinttal járult hozzá a verseny sikeres megszervezéséhez. A prológ városmarketing-értéke véleményem szerint ennél jóval több, hiszen amellett, hogy a Fő téri futamot is élőben közvetíti a DigiSport, és arról esti összefoglalót készít az M4 sportcsatorna, számtalan on-line és printmédiában számolnak be az eseményről.

Koczka Tibor (balról) alpolgármester köszönti a prológ nagy esélyesét, a tavalyi győztes Szalontay Sándort. Háttérben a Tour főszervezője, Eisenkrammer Károly Fotó: Benkő Sándor

A prológ 1000 méteres útvonalán, a Thököly Imre utca-Szent Márton utca-Fő tér szakaszon 13 órától az amatőrök versenyeznek, köztük rendhagyó módon kerekesszékesek is rajthoz állnak. A profik 16 órától este fél 7-ig tekernek. Az idei prológ nagy esélyese ismét a leggyorsabb magyar kerékpáros, a 200 méteren magyar csúcstartó Szalontay Sándor, aki az ezerméteres futamon 70 kilométer/órás sebességnél is többre lehet képes. A nemzetközi élvonalban szereplő pályaversenyzőnk számára egyébként nagy kihívást jelent ez a versenyforma, hiszen pályán egészen más kerékpárokkal szoktak versenyezni, a szombathelyi útvonalon pedig néhány élesebb kanyar is nehezíti a versenyzők feladatát. Szalontay Sándor tavaly fantasztikus teljesítményt nyújtva megnyerte a prológot, így több mint egy évtizedes várakozás után újra magyar kerékpáros húzhatta fel a nagy becsben tartott sárga trikót.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) Europe Tour sorozatában szereplő, 2,2-es kategóriájú nemzetközi országúti kerékpárverseny 120 fős mezőnye hat nap alatt 750+1 kilométert tesz meg a július 2-i budapesti befutóig a Szombathely (1 km), a Keszthely-Zalaegerszeg (145 km), a Velence-Siófok (138 km), a Paks-Cegléd (178 km), a Karcag-Miskolc (177 km) és a Jászberény-Budapest (112 km) szakaszon.

BELVÁROSI ÚTLEZÁRÁSOK 7 ÓRÁTÓL

A verseny zavartalan és biztonságos lebonyolítása érdekében kedden 7 és 21 óra között útlezárásra kell számítani a Kossuth Lajos utcában, a Thököly Imre utcai és Rákóczi Ferenc utcai körforgalomban a Hunyadi utca felé, az Aréna utcában, a Zrínyi Ilona utcai kereszteződésben a Thököly Imre utca felé, a Thököly Imre és Hunyadi János utcai kereszteződésben a Wesselényi, a Szent Márton és a Thököly Imre utca felé, valamint a Király utcában a Szent Márton utca felé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!