Sport

2016.08.23. 16:40

Megyei II: Meglepő eredmények a rajton

Elrajtolt a 2016/2017-es szezon a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság szombathelyi csoportjában is. Született néhány érdekes eredmény.

Tóth Gábor

Az első játéknap meglepetését a Zanat szolgáltatta. A megyei II-es tagságát tavaly éppen csak megőrző gárda a megyei I. osztályból kiesett Táplán vendégeként aratott győzelmet. Jól kezdett a Gyöngyöshermán is, amely a Spari otthonából hozta el a három pontot. A Felsőcsatár a Tanakajdot verte el - méghozzá igen csak magabiztosan. A címvédő Ják érvényesítette a papírformát, győzelemmel nyitott. Az újonc Gencsapáti csak nagy csatában bukott el Bozsokon. A Vasszécseny-Söpte rangadóból (a tavalyi harmadik fogadta a tavalyi másodikat) a házigazda került ki győztesen. Igaz, a Söpte nem adta olcsón a bőrét.

Bozsok-Gencsapáti 1-0 (1-0)

Bozsok, 120 néző vezette: Németh L.

Bozsok: MIKLÓS - Pónácz, KISS M., Kovács P., NÉMETH D., Mihácsi, Dévényi, Pintér (Tóth G.), Rapi (Iker), Tompek, Horváth P. (Könye).

Gencsapáti: Tóth Á. - Bernáth, Plajszer, Horváth T., Varga D., Tar, Komáromi (Farkas G.), Geröly G. (Szigetvári), Geröly Á., Vida K., Lőrincz (Czömpöl).

Gól: Horváth P. (4.).

A mérkőzés elején egy védelmi megingást kihasználva vezetést szerzett a hazai csapat. Az első félidő további részében javarészt mezőnyben gyűrték egymást a felek, a kapuk csak elvétve forogtak veszélyben. A második félidőben mindent egy lapra feltéve rohamoztak a vendégek, de a bozsoki védelem stabilan állt a lábán. Egy szervezett és kemény újonc csapat ellen nagyon fontos három pontot tartott otthon a Bozsok.

 

Ják-Torony 3-1 (0-1)

Ják, 150 néző, vezette: Sipos Zs.

Ják: Matyi - DOBOS, Mészáros T. (Neubauer), Mészáros B., Svob, Mészáros G., Máté Á., Máté D., KÓGER, Barbalits (Varga M.), Máté P.

Torony: Németh Á. - Németh M., Babos, Binger, Gombás, Bakucz, Rácz, Romsics, Leidl, Farkas I. (Szabó G.), Dankovics (Takács K.).

Gól: Dobos 2 (48., 77.), Máté P. (85.), ill. Leidl (19.).

Nyögvenyelős mérkőzésen gyűjtötte be a három pontot a házigazda. A Ják a második félidőben tudásban és erőnlétben is ellenfele főlé nőtt, így megérdemelten győzött.

 

Tápláni KSK-Zanat 1-3 (1-1)

Táplánszentkereszt, 100 néző, vezette: Újházi Zs.

Táplán: Cserkuti - Mikovics, Balázs, Badics, Muzsai, Kajcsos, Kasza, Virág (Hajmási), Rajzinger, Polgár, Káldi (Jantos).

Zanat: Molnár A. - Kovács G., Szabó P., Schmidt, Putz, Lakatos, Gyurácz, Horváth G. (Iszak), Pörge, Stoica (Szabó Z.), Porkoláb (Bárdics).

Meglepetés: nyert a Zanat Táplánban! Elégedett zanati játékosok, jobbról a második a rutinos Stoica Ottó, a második zanati gól szerzője. Az ő a találatával fordítottak Fotó: Unger Tamás

Gól: Muzsai (29.), ill. Pörge (83.), Stoica 70.), Porkoláb (33.).

Kiállítva: Kajcsos (79., Táplán).

A sokkal motiváltabb, lelkesebb vendégcsapat teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést a gyenge napot kifogó hazaiak ellen.

 

Szentpéterfa-Újperint 3-2 (1-0)

Szentpéterfa, 100 néző, vezette: Kovács Zs.

Szentpéterfa: Skrapits - Tóth G., TÓTH SZ. (Láng), Udvardi (Somfalvi Cs.), WÁGNER R., NÉMETH M., Gaál, CSORDÁS CS., Török (Somfalvi P.), Wágner Sz. (Kovács B.), Németh B. (Csordás Zs.).

Újperint: Németh G. - Mészáros, Tóth B., Török, Vas T., Horváth D. (Horváth B.), Baranyai (Gombos), Tóth K., Tóth D. (Rudolf), Varga A. (Nagy G.), Pungor (Lökkös).

Gól: Wágner Sz. (41.), Csordás Cs. (60.), Somfalvi Cs. (90.), ill. Tóth K. (63.), Nagy G. (66.).

A mérkőzés nagy részében szervezetten, jól futballozó hazai csapat a hajrában magának tette nehézzé a mérkőzést - bár az Újperint nagyot küzdött, kétgólos hátrányban sem adta fel. A péterfai csapat veszélyesebb volt kapura, kétszer a kapufát is eltalálta, vagyis a győzelme megérdemelt.

 

Vasszécseny-Söpte 3-2 (2-0)

Vasszécseny, 180 néző, vezette: Bereczky Cs.

Vasszécseny: Pungor A. -Horváth P. (Viszked P.), Pongrácz D. (Boda G.), Balázs Á., PONGRÁCZ ZS. -IMRE B. (Horváth D.), Kőműves M. (Horváth Á.) - SZALAI M. (Horváth Sz.), Viszked B., PUNGOR D. - Vadász T.

Söpte: Krepfl - Tóth P. (Udvardi), Kovács Zs., Nagy K., Orbán, Nyul, Pereszteghy, Varga Cs. (Pusker), Kovács Sz., Kovács E., Szakály.

Gól: Pungor D. 2 (28., 60.), Imre (32.), ill. Pereszteghy (80.), Orbán (66.).

A szécsenyi csapat 3-0-s vezetésnél sorra hagyta ki a helyzeteket, így a nagyarányú győzelem helyett a mérkőzés végét izgalmassá tette saját maga számára. A hazai győzelem teljes mértékben megérdemelt.

 

Elektromol Spari-Gyöngyöshermán-Szentkirály 0-1 (0-0)

Szombathely, 100 néző, vezette: Vass I.

Spari: Biró - Berta, MAJTÉNYI, Kelemen, Bolfán, Németh V. (Holdosi), Dienes, Tóth A. (Horváth Z.), Varsányi N., Farkas G., Pulai.

Gyöngyöshermán: Káldi - Tima (Tóth Zs.), Dénes, FAZEKAS, Hegedűs (Király), Horváth Á., Kis, Németh Sz., Sturm A. (Sturm Á.), Szabó A. (Kirchmajer), Szép.

Gól: Sturm A. (54.).

A gyöngyöshermáni védelem - például Horváth Árpád - hibátlanul teljesített a Spari otthonában Fotó: Unger Tamás

A Spari nyolc évre visszamenőleg nem győzött az első fordulóban - az átok ezúttal sem tört meg. A Spari a kapu előtti határozatlansága miatt kapott ki a szerencsés gólt szerző vendégek ellen.

 

Felsőcsatár-Tanakajd 3-0 (2-0)

Felsőcsatár, vezette: Talabér N.

Felsőcsatár: Söjtöry (Kossuth) - Gerencsér, Horváth L., Krancz, Kiss M. (Vidéki Cs.), Kopácsi,
Schmalzl (Szládovics), Csák, Tóth A., Böhm, Cobzaru (Cseri).

Tanakajd: Somogyi - Kölkedi, Marcz G. (Balázs), Marcz M., Könczöl, Molnár T., Sebestyén (Pásti), Komáromi (Filakovszky), Maczek (Marcz D.), Orsós, Preiczer.

Gól: Schmalzl 2 (14., 56.), Kiss M. (34.).

Kiállítva: Marcz M (71., Tanakajd).

 

Honvéd Sé-Balogunyom 0-0.

Sé, 100 néző, vezette: Polgár T.

Sé: Varga G. - Parti (Süle), Uri, Balogh D., Fichtacher, Soós, Farkas P., Werderits B., Kiss P., Sümegi, Kovács K.

Balogunyom: Für - Mészáros, Hajós, Homor D., Szén P., Dávid, Homor M., Kalmár, Horváth M., Kertész (Horváth I.), Böle.

Végig nyílt, kiélezett, küzdelmes mérkőzést vívott a két csapat. Rengeteg lehetőség maradt kihasználatlanul, ebben a hazai csapat járt az élen, több százszázalékos helyzetet is elhibázott - sőt a mérkőzés hajrájában meccslabdához jutottak a hazaiak, de az ordító ziccer kimaradt. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a két játékvezető kevésnek bizonyult, mindkét csapat kárára tévedtek, többször tévesen ítélték meg a leshelyzeteket és a mezőnybeli szabálytalanságokat is. A legnagyobb hibát a hazaiak kárára követték el, amikor egy nyilvánvaló tizenegyes után néma maradt a játékvezetői síp. Összességében azonban a séiek csak saját magukat okolhatják, hogy nem nyertek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!