Sport

2017.06.18. 10:54

Menetel gőzerővel a Crushers gárdája

Szombathely - Magabiztos győzelmet aratott, 15-0-ra nyert a vendég Budapest Titans gárdája ellen a Szombathely Crushers, így bejutott a négy közé a divízió II-es amerikaifutball-bajnokságban.

Tóth Gábor

A Crushers remekül teljesített az alapszakaszban, mind az öt meccsét megnyerte. A rájátszás első felvonásán, a negyeddöntőben viszont azzal a Budapest Titans gárdájával került szembe, amelyet csak hosszabbításban tudott legyűrni - ráadásul a fővárosiak több magasabb osztályban edződött játékost is bevetettek.

A Városligeti pályán rendezett szombat délutáni mérkőzésen azonban a szombathelyiek nem akartak izgalmakat, egyből nekiestek ellenfelüknek - igyekeztek kiszolgálni a szurkolókat, a sportág iránt érdeklődőket is. Az első negyedben Hasznos Sebastian vitt végig egy touchdownt (TD) ezzel 6-0-ra vezetett a házigazda.

A Crushers a folytatásban is lendületben, támadásban maradt, több lehetősége is volt pontszerzésre, de nem nőtt a különbség. A második és a harmadik játékrészt így, ha szerencsésen is, de kibekkelte a Titans. Aztán a negyedik negyedben Baranyai Bence is bevitt egy touchdownt (12-0) - így tulajdonképpen el is dőlt a mérkőzés. De a találkozóba még belefért Horváth Balázs három pontot érő mezőnygólja (field goal) is, ezzel kialakult a 15-0-s végeredmény. Magabiztosan, szevezetten, lendületesen játszott, fizikálisan is ellenfele fölé nőtt, ilyen arányban is megérdemelten nyert és jutott a legjobb négy közé a Szombathely Crushers divízió II-es amerikaifutball-csapata.

- Igazán elégedettek lehetünk, hiszen hibátlanul állunk a bajnokságban, a hatodik meccsünket is megnyertük, ami azért tiszteletet parancsoló - fogalmazott Gerencsér Milán, a Szombathely Crushers alelnöke, játékosa.

- A védelmünk ismét parádézott, megint sikerült lenullázni ellenfelünket - érdekesség, hogy legutóbb még az első fordulóban vittek végig ellenünk egy touchdownt, azóta minden csapat megtört a védelmünkön. De ezúttal a támadó részlegünk is remekül muzsikált, bízom benne, hogy a folytatásban is így lesz. A vártnál könnyebb győzelmet arattunk, ami biztató a jövőre nézve. Egyre közelebb vagyunk ahhoz, hogy valóra váltsuk az álmainkat: bajnokságot akarunk nyerni, osztályt szeretnénk váltani!

A Szombathely Crushers legközelebb július 2-án lép pályára, itthon fogadja majd ellenfelét - az elődöntős rivális kiléte a többi negyeddöntő eredményétől függ.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!