Sport

2012.03.19. 16:27

Muamba túl fogja élni

Némi javulást mutat, ugyanakkor továbbra is kritikus az állapota Fabrice Muambának, a Bolton Wanderers játékosának, akinek szombaton, a labdarúgó FA Kupa negyeddöntőjében megállt a szíve a pályán.

zaol.hu

Az őt ápoló londoni kórház hétfői közleménye szerint a futballista szíve már mindenféle segítség nélkül ver, emellett a lábait és a kezeit is mozgatni tudja. Mindazonáltal továbbra is folyamatosan szigorú megfigyelés alatt tartják, a kezelése pedig még hosszú ideig eltarthat.

"Fabrice túl fogja élni, mert az Isten jó. Nagyon szeretünk, maradj erős, mi imádkozunk érted" - írta a twitteren a 23 éves Muamba menyasszonya, hároméves kisfiúk édesanyja.

Az egykori Zairében született, korábbi U21-es angol válogatott játékos a 41. percben, a kezdőkör mellett zuhant a földre úgy, hogy senki nem volt a közelében. A bíró megállította a játékot, Muambát percekig ápolták a pályán, megpróbálták újraéleszteni, majd hordágyon levitték. Howard Webb játékvezető minden futballistát lehívott, majd nem sokkal később bejelentették, hogy a meccs nem folytatódik. A Tottenham Hotspur elleni mérkőzésen a Bolton kapuját a magyar válogatott Bogdán Ádám védte, az állás pedig 1-1 volt, amikor félbeszakadt a találkozó.

A szombati eset miatt elhalasztották a Bolton soron következő, keddi bajnoki mérkőzését, melyen az Aston Villa lett volna az ellenfele.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!