Sport

2014.07.10. 13:45

Németh Zsolt is mesteredző lesz

A Dobó SE vezetőedzője, többek között az olimpiai bajnok Pars Krisztián edzője, Németh Zsolt is mesteredzői címben részesül – döntött a Magyar Edzők Társasága (MET).

Horváth Erika

Molnár Zoltán, a MET elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az 1993-ban megalakult szervezet történetében az idei az első év, amikor nem olimpiai sportágban dolgozó szakembernek is odaítéltek Mesteredzői címet. Hozzátette: az elismeréseket szombaton 10 órakor, a Testnevelési Főiskolán, a diplomaosztó alkalmával vehetik át az érintettek.

Köpf Károly, a MET főtitkára ismertette, hogy az idén 20 szakember pályázott a Mesteredzői Címre, amelyről a szervezet Mesteredzői Kollégiuma döntött. Indoklásként megemlítette, hogy Szilárdi Katalin 1980 óta foglalkozik kajakos gyerekek nevelésével, 1988 óta dolgozik az Építők MDKC-nél, ahol tavaly óta az egyesület ügyvezető elnöki tisztét is betölti. Tanítványai számos Európa-bajnoki címet, valamint világbajnoki érmet nyertek. Két legismertebb versenyzője Kucsera Gábor, valamint Dombi Rudolf, a londoni olimpia bajnoka.

A versenyzőként vb-ezüstérmes Németh Zsolt atléta mesteredző édesapja, Németh Pál halála után, 2009-ben vette át a Szombathelyi Dobó SE vezetését, tanítványa, Pars Krisztián 2012-ben Európa-bajnoki és olimpiai aranyérmet nyert. A kiváló edző olyan utánpótlásbázist alakított ki Szombathelyen, amelyre hosszú ideig alapozhat a hazai dobóatlétika.

Az édesapja nyomdokaiba lépett Németh Zsolt is mesteredző lesz. Fotós: Kiss Teodóra/archív

Király István kick-bokszedzőként a pointfighting stílusirányzat nemzetközileg is elismert megalapítója, aki 11 éve vezeti a magyar semi-contact válogatottat, amely több ízben a nemzetközi versenyek éremtáblázatának élén végzett, többek között olyan nagyhatalmakat megelőzve, mint Oroszország és az Egyesült Államok. Ezen kívül egy komplex módszert dolgozott ki a hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi befogadására a sporton keresztül.

Nagy Lajos birkózóedző három évtizede szolgálja sportágát, tanítványai közül Németh Zsanett lett a női birkózó utánpótlás első világbajnoka, valamint Galambos Ramóna az első női birkózó, aki ugyanabban az évben világ- és Európa-bajnok tudott lenni.

Az Életműdíjjal kitüntetett Tax Imrét Köpf Károly a magyar kosárlabdázás egyik apostolának nevezte, akit évtizedeken át a sportág legnagyobb alakjai között emlegettek. Szülővárosában, Baján kosárlabda-iskolát teremtett, és több mint négy évtizeden át dolgozott a bajai és a magyar kosárlabdáért.

A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a MET Mesteredzői Kollégiumának vezetését Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke veszi át Ormai Lászlótól. A Mesteredzői címek odaítéléséről a korábbi vízilabda sikerkapitány felkérésére a jövőben olyan neves személyiségekből álló testület dönt majd, mint Pécsi Gábor, Kovács Tamás, Mocsai Lajos, Hegedüs Csaba, Fábiánné Rozsnyói Katalin, Csank János, Kiss László, Mészáros Lajos és Zrínyi Miklós.

Molnár Zoltán beszélt arról azt is, hogy a Nemzet Sportolója címhez hasonlóan kezdeményezik a Nemzeti Edző cím bevezetését is, amelynek odaítélésére majd a szakszövetségek tehetnek javaslatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!