Sport

2016.10.05. 18:30

Nők a ringben - Kőszegi érmek a korosztályos Eb-ről

Ordu - Jól teljesítettek a kőszegi lányok, Hámori Luca ezüst-, Lakotár Hanna bronzéremmel tért haza a korosztályos ökölvívó-Európa-bajnokságról.

Szeptember végén a törökországi Ordu városában rendezték meg a női junior és ifjúsági ökölvívó-Európa-bajnokságot. Az év legrangosabb erőpróbájára 16 ország 160 sportolója nevezett. A 15 versenyzőt számláló korosztályos magyar válogatott jól teljesített, hiszen kilencen felállhattak a dobogóra. A küldöttség összesen három ezüst- és hat bronzéremmel tért haza. Igaz, az utánpótlásért felelő Ancsin Katalin vezetőedző szerint néhány érem lehetett volna fényesebb is - ám összességében elégedett volt az eredményekkel. A kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesületből három juniorkorú női versenyző, Lakotár Hanna (48 kg), Finesz Kamilla (54 kg) és Hámori Luca (60 kg) utazott a válogatottal Törökországba, velük tartott két edzőjük Varsányi Áron és Finesz Ernő.

Finesz Kamilla a nyolc közé kerülésért egyhangú pontozással verte a harcias grúz Lili Jumalit. A negyeddöntőben az angol Elise Jacqueline Glynn ellen mérkőzött az éremszerzés reményében. A kiélezett csatában a bírák az angol lányt látták jobbnak - bár sokak szerint Kamilla volt a jobb - így az előkelő 5. helyen zárt.

A végül bronzérmes Lakotár Hanna kezét emelik

Lakotár Hanna szerencsés sorsolásának köszönhetően a negyeddöntőben kezdett, ahol az angol Chloe Watsonnal találkozott. Hanna átlépte a saját árnyékát, és nagyon jó teljesítménnyel győzte le erős, technikás riválisát. Az elődöntőben a világbajnoki ezüstérmes török Beyza Saracogluval találkozott. Végig nagy nyomást gyakorolt ellenfelére, aktívabb volt, de a török lány ütött hangsúlyosabbakat, így a nagy küzdelem végén a hazai versenyző nyert. Hanna tehát a dobogó harmadik fokára állhatott első nemzetközi megméretettésén.

Az ezüstérmet szerző Finesz Kamilla pózol
Fotó: Fitt-Box Kőszeg

Hámori Luca is a negyeddöntőben kezdte a tornát, ahol az ukrán Yuliia Marushkevychhel találkozott. Nagy csatát láthatott a közönség, végig Luca irányított, a harmadik menetben számolni is kellett ellenfelére. Egyhangú pontozással jutott be az elődöntőbe - a török Gozde Nur Sonmez következett. A hazai lány nagy buzdítást kapott, és a tét egy kicsit görcsössé tette a kőszegi versenyzőt az első menetben, de a második és a harmadik menetben sikerült rendezni a sorokat, fölénybe került, beverekedte magát a fináléba. A döntőben az erős, nagyon képzett orosz Nune Asatrian volt az ellenfele. Az első menetben egy picivel Luca volt a jobb, aztán a második menetben egy összefejelést követően sérülést szenvedett a szeme alatt, ami rá is nyomta a bélyegét a folytatásra, nem találta az orosz ellenszerét. A harmadik menet végén még sikerült Lucának egy kis mezőnyfölényt szereznie, de ez már kevés volt a győzelemhez. Élete első nemzetközi versenyén, három kemény mérkőzéssel a háta mögött sikerült Európa-bajnoki ezüst-érmet szereznie.

- Elégedett vagyok a lányok teljesítményével, és nagyon büszke vagyok rájuk! Nemzetközi tapasztalat nélkül is felvették a versenyt a jóval rutinosabb, erősebb riválisokkal. Benne volt a levegőben a jobb eredmény is, de így is elégedettek vagyunk. A hibákat látjuk, tudjuk min kell változtatnunk, természetesen dolgozunk tovább, hogy jövőre még jobbak legyünk - értékelt a Fitt-Box Ökölvívó Egyesület vezetőedzője, Varsányi Áron.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!