Sport

2016.03.16. 19:33

Olimpikonok támogatása - a város 6 millió forintot szán a felkészülés segítésére és jutalmazásra

Szombathely - Dr. Puskás Tivadar polgármester sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a közelgő XXXI. nyári olimpiai játékokra pályázó szombathelyi sportolók mennyi olimpiai felkészülési támogatásban részesülnek.

Horváth Erika

Három szombathelyi sportegyesület hét - az olimpiai felkészülésben nyakig lévő - sportolója, edzőik és a klubelnökök is hivatalosak voltak a sajtótájékoztatóra. A Dobó SE-ből négy kalapácsvető, Pars Krisztián, Gyurátz Réka, Halász Bence és Hudi Ákos - edzőik Németh Zsolt és Németh László -, a Haladás VSE-ből két birkózó - Ligeti Dániel és Molnár Bálint - edzőjük Veréb István -, illetve a Szombathelyi Sportiskola tornásza, Dévai Boglárka. A jelenleg is Tatán edzőtáborozó tornásznőt egyik edzője, Rácz Gábor képviselte (a másik Vizer Erzsébet).

- Szombathelyen mindig is a figyelem középpontjában volt a sport, a sportnak nagy értéke van, a sportolókra példaképként tekintenek az emberek. Az erkölcsi támogatás mellett anyagilag is igyekszünk segíteni az olimpiára aspirálókat - vezette fel a közgyűlési döntést dr. Puskás Tivadar polgármester. Az idei év költségvetésében 6 millió forintot különített el a város erre a célra, ennek egy részét a felkészülés idején, a másik részét az olimpia után kapják meg.

A hét sportolót két kategóriába sorolták. Az elsőbe Pars Krisztián, Gyurátz Réka és Ligeti Dániel került, ők most 750 ezer forintot kapnak. A kvalifikációra kisebb eséllyel pályázó Molnár Bálint, Dévai Boglárka, Halász Bence és Hudi Ákos fejenként 187 500 forintos önkormányzati felkészülési támogatásban részesül. Így összesen 3 millió forint talál gazdára, a maradék 3 millióból oldják majd meg a jutalmazást.

Az augusztus 5-21. között rendezendő Rio de Janeiró-i nyári játékokra készülők közül egyelőre csak a kalapácsvetés olimpiai bajnoki címvédője, Pars Krisztián tekinthető biztos kvótásnak. Már nyolc nappal a kvalifikációs időszak tavaly május 1-jei kezdete után, első versenyén teljesítette a 77 méteres szintet. Ami Krisztiánnal kapcsolatosan nyugtalanságra adhat okot az az, hogy ismét problémák jelentkeztek a combközelítőjével. A hétvégi dobó Európa Kupán több mint két méterrel dobott kevesebbet, mint a két héttel ezelőtti téli ob-n. De a 75,21-dal is nyert.

- Tavaly a bal lábamnál volt a probléma, most a jobbnál van letapadás. Tudok vele dolgozni, de dobni nem, legalábbis úgy nem, ahogy megszoktam magamtól, gyorsan, robbanékonyan. Voltam orvosnál is, Mohácsi doktor úr már egyszer belenyúlt az izomba, megpróbálta lepattintani a szeméremcsontról a letapadást, de elsőre nem sikerült. Hamarosan újra megpróbáljuk. Addig is óvatos vagyok, 34 évesen amúgy is minden mozdulatra vigyázni kell már. Az EK-t elvállaltam, még útközben is hezitáltam, hogy elinduljak-e, aztán úgy döntöttem, megpróbálom, erőből képes lehetek 76 méter körüli eredményre. Így is lett, igaz, hogy másnap alig bírtam lábra állni, megerőltettem ezt az izmot. Próbálom kímélni, de jobb lenne, gondmentesen készülni - mondta Pars Krisztián.

A 19 éves Gyurátz Réka egyéni csúcsa (70,39 m) alapján már csak 61 centire van a 71 méteres olimpiai szinttől, de ezzel is jó esélye lehet bejutni a világranglista alapján 32-esre feltöltött mezőnybe.

- A 32-be jutásba reménykedi azért eléggé rizikós, az a biztos, ha megdobom a szintet - szögezte le Réka. - A hétvégi EK nem egészen úgy sikerült, ahogy terveztük, a technikai problémák miatt csak 67,34 méterig jutottam. De változatlanul jó formában érzem magam, szeretnék már a szombati versenyünkön javítani az idei legjobbamon (69,65).

Ligeti Dániel az elmúlt pénteken lépett szőnyegre az Európa-bajnokság szabadfogású, 125 kilós súlycsoportjában. A második olimpiájára készülő 26 éves birkózónak az ötödik helyezés jó felvezetés lehet az április 15-én rajtoló, három versenyből álló kvalifikációs sorozatra.

- A sorsolás előtt dobogós helyben reménykedtem, a sorsolás után viszont az ötödik hely is elérhetetlennek tűnt. Ezért tudok annak örülni, hogy éremért birkózhattam, még ha nem is szereztem meg. A mai birkózásban ez is nagyon nagy szó, mert már lassan meg sem lehet számolni, hogy hány honosított orosz birkózót szerepel a különböző országok válogatottjaként. Így utólag felkészülési versenynek tekintem az Eb-t, amelyen voltak jó pillanataim - idézte fel a kontinensviadalt Ligeti Dani. - az első meccs végén tudtam fordítani, a másodikon voltak jó gondolataim, de kevés volt az erőm. Az utolsón voltam legközelebb ahhoz a birkózáshoz, amit majd szeretnék előadni a következő hónapokban mind a kvalifikáción, mint az olimpián. Örülök, hogy ki tudtam próbálni, hogy mi az, ami működik éles helyzetben, mi az, ami nem. Igyekszem a pozitívumokat látni, a hibákat pedig ki kell javítani, még van rá egy hónapom. Nem lehetetlen küldetés.

Hogy milyen esélyei vannak a másik négy fiatalnak? Az egy hete felnőtt Európa-bajnokságon debütáló Molnár Bálintnak Rigában néhány másodpercen múlott a továbbjutása, riválisa aztán elődöntőt birkózhatott. Bálint elmondása szerint sok nemzetközi tapasztalatra, edzőtáborokra lenne szükség a további rutinszerzéshez. Mindenesetre áprilisban ő is érdekelt lesz a zrenjanini kvalifikációs versenyen a 74 kilós súlycsoportban. Két magyar tornásznő vehet részt az áprilisi riói tesztversenyen, ahol legfeljebb az egyikük szerezhet kvótát. A sérülése miatt több hetet kihagyó Dévai Boglárka most a tesztverseny-lehetőségért, illetve azért hajt, hogy utolérje magát. A két kalapácsvetőnek, az EK-n az U23-asok között 71,16 méteres egyéni csúcsával ezüstérmet szerző Halász Bencének és a bokasérüléséből felépült Hudi Ákosnak vagy a 77 méteres szint, vagy a világranglista alapján kialakított 32-be jutás jelenthet kvalifikációt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!