Sport

2017.02.26. 17:45

Országos téli dobó bajnokságon Szombathelyen - Pars és Gyurátz a téli bajnok

Szombathely - A hazai környezetben rendezett téli dobó országos bajnokságon a Dobó SE felnőtt versenyzői közül a kalapácsvető Pars Krisztián és Gyurátz Réka állhatott fel a dobogó tetejére.

Horváth Erika

Óriási versenyzői létszám, az időszaknak megfelelő eredmények, pergő rendezés, jó hangulat és gyönyörű, tavaszias idő jellemezte a szombaton, a Sugár úti Atlétikai Centrumban megrendezett felnőtt, serdülő és újonc téli dobó országos bajnokságot. A házigazda Szombathelyi Dobó SE a várakozásnak megfelelően - elsősorban a kalapácsvetésben - igen eredményes volt. A három korosztályban összesen 13 érmet, öt aranyat, négy ezüstöt és négy bronzot gyűjtöttek Németh Zsolt és Németh László tanítványai. Ebből öt medál lett a felnőtteké. (A fiatalok eredményeire visszatérünk).

A legnagyobb figyelem a férfi kalapácsvetésre vetült, hiszen idén először versenyzett a Dobó SE olimpiai, kétszeres Európa-bajnok és kétszeres vb-ezüstérmes klasszisa, Pars Krisztián. Vajon túl tudott-e lépni a tavalyi műtéttel, sérülésekkel nehezített éven? És hová sorol be a felnőttek mezőnyében a junior korosztálytól világbajnoki címmel búcsúzó - a 2016-os év legjobb magyar utánpótláskorú sportolójának választott - Halász Bence?

Nos, az első kérdésre a válasz: igen, Krisztián már kifejezetten jól mozog és 74,44 méterrel nyerte meg sokadik bajnoki címét. Bence pedig töretlenül fejlődik, csaknem három méterrel dobott nagyobbat, mint tavaly ilyenkor, és csak 70 centivel kevesebbet a nyári egyéni csúcsánál. Ő lett az ezüstérmes 73,22-dal.

A férfi kalapácsvetést - már sokadszor - Pars Krisztián nyerte - ezúttal 74,44 méterrel
Fotó: Unger Tamás

- Hazatérve a dél-afrikai 28-30 fokos melegből az itthoni hideg nem tett jót a derekamnak, és szerdán egyik pillanatról a másikra "beállt", mozdulni sem bírtam. Hál istennek nyújtással, gyúrással sikerült nagyon hamar rendbe tenni, de a bemelegítéstől tettem függővé, hogy elindulok-e az ob-n - mesélt az előzményekről a "nyugdíjas" korba lépett Pars Krisztián. Mivel február 18-án betöltötte a 35. életévét, jogosult lett az életjáradékra, amit 2012-es londoni olimpiai aranyérmével érdemelt ki.

- Melegítéskor ment a 70, így volt esélyem 74,50 körül dobni - annyit, amennyit jelen pillanatban tudnom kell. Mert bár bírom a terhelést, azért a jobb lábam és a bal bokám sem tökéletes még. És nekem már máshogy kell dolgoznom, mint 22 évesen - szép lassan felépítve a munkát. Most az volt a cél, hogy versenyhelyzetben induljanak meg a lábaim, tudjam meg azt, hogy mit bírok majd az edzéseken. Mert végig kell dolgoznom még három-négy hónapot, hogy erre az eredményre hat-hét métert rá tudjak tenni. A dobó Európa Kupán sem indulok el, most nincs kedvem versenyezni. Nyomjuk az edzéseket, nincs megállás, még az alapozásból is bőven van hátra.

A nőknél az országos csúcstartó, háromszoros olimpikon veszprémi Orbán Éva nem tudott indulni; mindhárom dobogós hely a Dobó SE-é lett. Az esélyeknek megfelelően a tavalyi sérülését maga mögött tudó 20 éves Gyurátz Réka nyert 68,58 méteres eredményével, Gergelics Cintia 63,78-dal szerezte meg az ezüstérmet, a tavalyi idényhez képest két és fél métert javuló, 57,80 méteres egyéni csúcsot elérő 16 éves Németh Zsanett pedig a bronzot. Aki ezzel ifjúsági korúként megváltotta a jegyét a junior Európa-bajnokságra.

Gyurátz Réka 68,58 méterrel nyert a nőknél

- A tavalyi sérülésemből teljesen rendbe jöttem, jó formában érzem magam, de annyira azért nem vagyok elégedett ezzel az eredménnyel, egy kicsivel többet vártam - kommentálta saját teljesítményét Gyurátz Réka. - Március 11-12-én lesz a dobó Európa Kupa Spanyolországban, a nyáron pedig az U23-as Eb, a csapat-Eb, a felnőtt-vb és az Universiade a fő versenyek.

Akárcsak tavaly, idén is a Sugár úti kiscsarnok volt a helyszíne a súlylökésnek (ami télen fedettpályás versenyszám). A főszereplő pedig természetesen a békéscsabai színekben versenyző Márton Anita, aki tavaly olimpiai bronzot, fedett vb- és szabadtéri Eb-ezüstöt is begyűjtött. Ez a verseny volt a főpróbája az e hétvégén Belgrádban rendezendő fedettpályás Európa-bajnokság előtt, ahol címvédésre és a tavalyi 19,33 méteres országos csúcsa megdöntésére készül. Elégedett volt a 18,75-dal, hiszen nem pihent rá az ob-ra, aznap indult Szegedről és a súlylökés előtt még diszkosszal is nyert egy aranyat.

Bajnokok és vasi helyezettek. Férfi, súlylökés (7,26 kg), fedett pályán: 1. Kürthy Lajos (Mohácsi TE) 17,88, 7. Halász Bence (Dobó SE) 15,72 egyéni csúcs, 9. Szabó Gyula (Dobó SE) 14,87.

Diszkoszvetés (2 kg): 1. Huszák János (FTC) 59,77, 4. Halász Bence (49,51), 6. Szabó Gyula 47,70.

Kalapácsvetés (7,26 kg): 1. Pars Krisztián (Dobó SE) 74,44, 2. Halász Bence 73,22, 4. Hudi Ákos (Dobó SE) 68,95, 5. Rába Dániel (Dobó SE) 65,87, 6. Varga Balázs (Haladás VSE) 64,37 e. cs., 8. Varga Donát (Dobó SE) 59,49, 9. Kovács Dániel (Dobó SE) 58,96, 10. Horváth Bálint (Dobó SE) 58,38. 12. Szentivánszky Péter (Haladás) 58,24.

Gerelyhajítás (600 g): 1. Rab Attila (Ikarus BSE) 67,90.

Női, súly (4) kg, fedett pálya: 1. Márton Anita (Békéscsabai AC) 18,75, 8. Gyurátz Réka (Dobó SE) 11,79.

Diszkosz (1 kg): 1. Márton Anita 55,55, 4. Gyurátz Réka 46,28.

Kalapács (4 kg): 1. Gyurátz Réka 68,58, 2. Gergelics Cintia 63,78, 3. Németh Zsanett (Dobó SE) 57,80 e. cs., 5. Kéri Andrea (Haladás) 51,29, 6. Szabó Anett (Dobó SE) 50,30 e. cs., 7. Szigeti Evelin (Haladás) 49,00.

Gerely: 1. Bogdán Annabella (Békéscsaba) 51,04, 5. Vörös Vivien (Haladás) 20,78 e. cs.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!