Sport

2015.08.27. 14:00

Országot, klubot váltott - Garics György a Bundesligában folytatja

Darmstadt - Garics György kilenc év után fordított hátat Olaszországnak, a német első ligában folytatja labdarúgó-pályafutását, a Bundesliga újoncához, a Darmstadhoz írt alá.

Tóth Gábor

A szombathelyi születésű Garics György a Rohonci úton tanulta a futball alapjait, de már Ausztriában, a Rapid Wien együttesénél lett profi futballista – már 18 évesen bemutatkozott az osztrák élvonalban, a Rapiddal bajnokságot is nyert (2004/2005). Aztán következett Olaszország, Garics a Nápolyban (2006–2008), az Atalantában (2008–2010) és a Bolognában (2010–2015) is szerepelt. A 31 éves, 40-szeres osztrák válogatott védő a nyáron elfogadta a Bundesliga-újonc Darmstadt két szezonra szóló ajánlatát, és kilenc esztendő után elhagyta Olaszországot.

Garics György elégedett, erős bajnokságban szerepelhet (Fotó: SV Darmstadt 98)

– Bolognában az utóbbi időben nem úgy alakultak a dolgaim, ahogyan elterveztem. Elmérgesedett a viszony köztem és a vezetőség között, így mindenképpen váltani akartam, de a vita okáról nem beszélnék, ezt a témát már lezártam magamban – fogalmazott Garics György. – Ugyanakkor azzal is tisztában voltam, hogy nem Kínában, nem Törökországban akarom folytatni a pályafutásomat. Eltökélt szándékom, hogy ott legyek az osztrák válogatottal a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon. Most benne vagyok ugyan a bő keretben, de nem érzem biztosnak a helyem. Csak akkor lehetek ott az Eb-n, ha egy jó bajnokságban és rendszeresen játszom. Nagyon örültem a Darmstadt ajánlatának. Nagyon akartak, nagyon bíznak bennem – tulajdonképpen két nap alatt mindenben megállapodtunk. Örülök, hogy kipróbálhatom magam a Bundesligában, Európa egyik legerősebb bajnokságában. Szeretném bizonyítani, hogy 31 évesen is megállom a helyem Németországban, akár a Bayern München, akár a Dortmund ellen. Visszatérve a Darmstadtra, egy kis klubról van szó, amely a 2010/2011-es szezonban még a negyedik vonalban küzdött. A körülmények rendben vannak, anyagilag stabil az egyesület, a város, a szurkolók pedig nagyon lelkesek, hiszen története első Bundesliga-szezonjába kezdett bele a csapat. Vérmes reményeink nem lehetnek, a célunk a bentmaradás. Tudom, hogy sokan biztos kiesőnek könyveltek el minket, de jól rajtoltunk – a Hannoverrel 2-2-t, a Schalkéval pedig 1-1-et játszottunk –, ami kellő önbizalmat ad a folytatásra. Az első mérkőzésen még nem játszottam, ugyanis csütörtökön írtam alá, pénteken egy edzés volt, szombaton rendezték a bajnokit. A Schalke elleni idegenbeli derbin viszont már végig a pályán voltam. A szakmai stáb bízik bennem, én pedig igyekszem meghálálni a játéklehetőséget. Elégedett vagyok, jó helyre kerültem, szerintem Darmstadtban, a Bundesligában lesz lehetőségem ismét fellendíteni a karrieremet – zárta szavait Garics György.

 

A negyedosztályból az első ligába

Az SV Darmstadt 98 néven futó egyesületet 1898-ban alapították. A klub mindig az alsóbb ligákban szerepelt, az utóbbi években viszont sikert sikerre halmozott. A 2010/2011-es szonban bajnoki címet nyert a negyedik vonalban. Három évet töltött a harmadosztályban, egy bronzéremmel harcolta ki a feljutást (2013/2014). A másodosztályban mindössze egyetlen szezont futballozott, tavaly ezüstérmet nyert – és következhetett a 150 ezer fős város nagy kalandja, a Darmstadt hosszú történetének első Bundesliga-szezonja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!